Örökre, egymásé-Chanbaek [Hun]

8.rész

Byun Baekhyun szemszöge

Békésen aludtam, mikor egy dühös hang felébresztett. Szemeimet lusta voltam kinyitni, így végig hallgattam a beszélgetést.

- Mi van?! Miért hazudtál neki? - kérdezte mérgesen talán Chanyeol?

- Shhh! Még felébreszted! - válaszolt Chen? Hát azzal már nincsen gond. Ébren vagyok.

- Jó. - vett vissza hangjából. - De akkor is. Chen, miért hazudtál neki?

- Miért? Jobb lett volna, ha az igazat mondom el? Jobb lett volna, ha megtudja, hogy mit is szoktatok csinálni Sehunnal? - gúnyolódott Jongdae. Tessék? Akkor nem is gyűrűt néztek Luhannak?!

- Nem lett volna jobb. Csak miért pont azt mondtad, hogy gyűrűt kerestünk? Elég lett volna, ha azt mondod kávézni járunk el. - fújtatott Chan.

- Jó, bocs. - hallottam Dae szomorú hangját. - Megyek is, nem zavarok. - Hallottam az ajtó nyílását, lépteket, majd annak csukódását.

- Bakkie~ ébresztő. - adott puszit a számra, ami általában csókká szokott válni, de ezek után... Nem bírtam volna ki, így csak felültem. - Baj van? - nézett rám aggódó szemekkel. Ó! Ha te azt tudnád!

- Nem, dehogy. Csak éhes vagyok. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Akkor viszem is a szülinapost! - kapott fel menyasszony pózba.

- Ne! Ne! Tegyél le! - csapkodtam mellkasát és abban a pillanatban elfelejtettem a gondjaimat. Ez egészen addig tartott, míg nem értünk az étkezőbe, ahol mindenki ott állt egy torta körül, még az ex tagok is. Amint megpillantottam Sehunt, visszatértek a gondolataim. Miért tette ezt Luhannal és velem? Azt hittem szereti Lulut. Gondolataimból csapattársaim hangja ébresztett föl.

- Boldog születésnapot~! - tapsoltak és konfettiket szórtak felém. A végszóra Yeol lerakott és magához húzott egy csókra. Viszonoztam, mert feltűnő lett volna, ha nem teszem. Nem álltam még arra készen, hogy elveszítsem életem értelmét. Akaratom ellenére is legördült pár könnycsepp az arcomon.

- Hé~! Ne sírj! Mi a baj? - aggodalmaskodott Ő.

- Csak örülök, hogy tagja lehetek egy ilyen közösségnek. Szeretlek titeket. - hazudtam. Fájt. Fájt és ezért még több könny jelent meg.

- Gyere ide, te óriás csecsemő! - ölelt meg Chen.

- Csoportos ölelés! - kiáltotta el magát Kai, mire mindenki rám esett. Szó szerint. A padlón kötöttünk ki. Persze ki más feküdt volna legalul, mint én?

- Na azért ne nyomjátok össze a jövőm középpontját! - szólt rájuk Chanyeol. A jövőd középpontját, mi? Ch... Jó vicc...

- Bocsi~ - mondták.

- Na, de fiúk nekünk mennünk kell a főpróbára. - szólt a leaderünk. - Persze neked nem kell, Baekhyun, de ha gondolod, jöhetsz.

- Nem. Inkább alszok.

- Állandóan csak alszol. Ne vegyünk neked összehajtható ágyat, hogy bárhová elvihesd? - kérdezte Sehun. Más körülmények között kinevettem volna, de ez nem volt más...

- Hagyjad már! Elég neki Chan és bárhol elalszik rajta. - röhögött Kai.

- Elég legyen! Inkább menjünk. Kris, ti? - állította le őket Junmyeon.

- Majd megyünk a koncertre, de előtte van pár elintézni valónk. - mosolygott párjára.

- Ohó! - húzogatta szemöldökeit Jongin.

- A szertartással kapcsolatban! - nézett rá mérgesen Yifan.

- De mást is csinálhatunk. - szólalt meg a mellette álló panda.

- Ne kezd te is! - fordult felé.

- Mert? Büntit kapok? - játszotta az ártatlant Tao.

- Igen, nem leszek ott az esküvőn.

- Mi?! Ne! Visszaszívom!

- Én is, így gondoltam. - Miután mindenki elköszönt és elment, egyedül maradtam. Vagyis nem. Én és a gondolataim maradtak. A fenébe már! Miért nekem jutott ez a „csodálatos" élet?! Miért nem valaki másnak?! Lefeküdtem a kanapéra, hogy alszok egyet és addig legalább nyugtom lesz. Ja, tökéletes terv, nulla megvalósítás. Csak forgolódtam, mert állandóan az újdonsült pároson, Chanhunékon gondolkoztam. Egy idő után elegem lett és elsétáltam a fürdőig.

- Itt biztos van. - nyitottam ki az elsősegélydobozt. - Megvagy! - vettem ki egy bogyót. Visszatettem a helyére és a konyhába mentem egy pohár vízért. Nem tudom, hogy ezt azzal kell-e bevenni, de biztosra megyek. Töltöttem az üvegbe, elsétáltam a kanapéig, leültem és bekaptam az altatót. Megittam a pohár tartalmát, majd az asztalra tettem és elterültem a kényelmes bútoron. Nem kellett sokat várnom, gyorsan hatott. Csak akkor ébredtem föl, mikor valaki erősen rázogatta a vállamat. Kinyitottam a szemeimet és szembe találtam magam Chennel.

- Na, végre, hogy felkeltél. Azt hittük csak viccelsz azzal, hogy elalszol, de tényleg kidőltél. Ja és elég mélyen aludhattál, mert már öt perce próbállak felkelteni. - kuncogott. Ha tudnád... - Induluk a koncertre.

- Mert? Mennyi az idő? - dörzsöltem meg a szemeimet, mert még mindig éreztem azt az álmosságot.

- Négy óra, bogaram, és a fellépésünk hatkor kezdődik, úgyhogy jobb, ha sietsz, mert a menedzser dühös lesz.

- Négy?!

- Igen. Gyere.

- Ne várj! Még át sem öltöztem!

- Majd ott úgyis kapsz ruhákat! Na, gyere már! - húzott ki az ajtón.

- A többiek?

- Már a helyszínen vannak. A próba elhúzódott, így fölöslegesnek tartottuk a hazajövetelt. Csak én jöttem, érted. - magyarázta, miközben beszálltunk az autóba. Mikor megérkeztünk, egyből elrángattak egy helyre, ahol ránk adták a ruhákat. Bőrnadrág és két számmal nagyobb ing. Már nem is csodálkozom... Mondjuk a rajongókért bármit. Miután megigazították a textileket, áttessékeltek a sminkesekhez. Belépve, majdnem ott helyben elsírtam magam. Már megint együtt vannak. Beszélgetnek. Nevetnek. Mikor Chan észrevett, elindult felém, de én azzal a lendülettel fordultam meg és rohantam ki az ajtón.

Sziasztoook! Itt van a mai második rész is! A következőt pénteken hozom! :D

Ui.: Már csak két rész van hátra. :(