Kutyák

2. A Sol Unió katonai hírszerzésének központja, Delhi, India, Sol Rendszer, Föld

Walther Taylor, a hírszerzés őrnagya roppant kényelmetlenül érezte magát. Az ovális asztal körül a Sol Unió Összfegyvernemi Haderejének négy tábornoka ült, váll-lapjukon hordták a Tejút szinte összes csillagát. Rajtuk kívül még az Unió katonai bizottságának elnöke, az intersztelláris külügyek minisztere, két szenátor, és a hírszerzés igazgatója foglaltak helyet. Valamint a sarokban egy átkozottul csinos titkárnő, ami szintén nem sokat javított a helyzeten. Az őrnagy megköszörülte a torkát, és hetvenötödször is megigazította mandzsettáját a zubbony ujja alatt.

– És mik a prediktív következmények, őrnagy? – kérdezte a külügyminiszter.

– Uram, nagyon nehéz megjósolni a következményeket. A Sol Unió valamennyi tagja elutasítja a vádat. A Martin-Walder egyelőre nem adott hivatalos választ. Ha valami, eddig ismeretlen, kisebb hatalom tette, akkor könnyebb megbirkózni a problémával, és bár a káros kimenetel akkor sem kizárható, de kezelhető.

– Mennyi az esélye, hogy harmadik fél tehető felelőssé? – kérdezte a katonai biztos.

– A jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján a lehetőség valós, de elhanyagolható.

– Akkor a Martin-Walder – szólalt meg az egyik tábornok, sokkal inkább kijelentve, mint kérdezve.

– Uram, nincs rá kétséget kizáró bizonyíték – mondta Taylor.

– Az isten verje meg, őrnagy! – csapott az asztalra egy másik tábornok. Taylor és a két szenátor döbbenten kapta fel a fejét. – Nem a Martin-Walder, nem terroristák, nem szakadárok, nem egy átkozott harmadik fél, és nem mi. Akkor ki a bánatos úristen vitte el azokat a rohadt terveket?

– Dolgozunk rajta, uram – felelt Taylor bizonytalanul. Homloka egyre jobban gyöngyözött.

– Én azt tudom, hogy dolgoznak rajta, őrnagy. Maguk mindig dolgoznak valamin. De valahogy mindig csak dolgoznak rajta, az eredmények meg igen ritkák.

– Maradjunk objektívek, Norman! – szólt közbe Aadesh Raje, a hírszerzés igazgatója. – Az IMIA(9) mindent megtesz, amit lehet, és ezt te is tudod. Erőn felül dolgozik mindenki, és amit akár csak elméletben lehetséges megtudni, azt megtudjuk. Az esemény hetvenkét órán belüli, a hír nincs negyvennyolc órás. Mit vársz ennyi idő alatt?

– Eredményt, Aadesh, eredményt! – tárta szét kezeit a tábornok. – Azoknak a terveknek el sem kellett volna tűnni!

– Van valami kiindulási pont, Taylor őrnagy? – szólt közbe az egyik szenátor, elejét véve a további felesleges vitának.

– Igen, uram, vannak nyomaink. Figyelembe véve az időablakokat, valamint, hogy a tervek offline gépeken voltak tárolva, továbbá megvizsgálva minden lehetséges behatolási módot, három hajó hagyta el Cape Codot a kérdéses intervallumban, ami a Hartfordhoz legközelebb eső űrkikötő. A háromból kettő interplanetáris hajó, ezeket könnyű lesz megtalálni, egy volt intersztelláris, ami már kicsit nehezebb, de nem lehetetlen. Csak idő kérdése.

– Mire van szükségük, őrnagy? – tudakolta a másik szenátor.

– Csak időre, uram. Minden más erő és eszköz a rendelkezésünkre áll.

– Akkor igyekezzenek, ahogy csak tudnak, igazgató úr! – fordult Raje felé a katonai biztos. – Az IAW a legutolsó fejlesztés, amit rossz kezekben szeretnénk tudni. Bármilyen igény felmerülése esetén nyugodtan forduljanak közvetlenül hozzám! Nem tudom, a külügyminiszter úrnak van-e még kérdése? – fordult kollégája felé, aki nemet intett a fejével. – Akkor, úgy hiszem, végeztünk is. Uraim! – azzal felállt, és kisétált a teremből, nyomában a négy tábornokkal. A két szenátor kézfogással búcsúzott egymástól, biccentettek a két hírszerzőnek, és ők is kisiettek. A külügyminiszter Raje-hoz lépett.