Kutyák

9. A Sol Unió Egyesített Haderejének Központi Parancsnoksága

Tranquility City, Sol Rendszer, Luna;

K135.október 5. 10:00 CTT(21)

O'Connel ezredes megnyomta a hívásindítás gombját. Mindig is kínosan ügyelt a pontosságra. A vezérkari főnök azt az utasítást adta, hogy viszonyított földi idő szerint pontosan tíz órakor hívja fel, úgyhogy pontban tíz órakor leült az íróasztala mögé, és kapcsolást kért. A holokivetítőn szinte azonnal megjelent egy hatvanas éveiben járó férfi arca. Szája felett sűrű bajusz, teljesen ősz haja alig fél centi. Makulátlan egyenruhát viselt, mellén számtalan szalagsávval, és egy névkitűzőt, aminek tanúsága szerint Di Carlonak hívták.

– Tessék! – szólt a kamerába.

– Vezérezredes úr, O'Connel ezredes. Azt az utasítást kaptam, hogy hívjam fel.

– Igen, ezredes, valóban. Jó reggelt!

– Önnek is, uram! Ha kérhetem, térjünk a tárgyra, szűkében vagyok az időnek! – mondta az ezredes türelmetlenül.

– Maga semmit nem változott, Andy! – mondta a vezérezredes.

– Ez így igaz, Vincent, és már nem is nagyon fogok. Tehát, ha kérhetem, tisztelettel... – mondta sürgetően O'Connel.

– Igen, igen. Szóval. Két nappal ezelőtt egyik felderítő csapatunk talált egy duranit kohót az Ostiumon. Azt sajnos nem sikerült megtudniuk, ki üzemelteti a létesítményt, de az biztos, hogy nem mi. Gondolom, nem kell sokat törnie a fejét, hogy legyen magának is egy tippje. Az üzemet fegyveresek őrzik, egyik felderítőnket meg is sebesítették.

– Elég nagy pofátlanság lenne, ha a nyúllábúak ilyen közel merészkedtek volna hozzánk. – vetette közbe az ezredes.

– Pedig nagyon úgy néz ki. Viszont, ha kérhetem, Andy, ne nevezze így a Kintieket.

– Értettem, uram, nem fogom, uram. – mondta O'Connel némi sértettséggel a hangjában. Az Evangelián születetteknek, a bolygó földinél erősebb gravitációja miatt a lábaikban levő csontokra nagyobb terhelés hatott, emiatt ezek a csontok nem nőttek olyan hosszúra, mint a Földön megszokott. Lábaik furán rövidek voltak, ezért kapták a nyúllábú gúnynevet.

– Amit kérek öntől, ezredes. Az alárendeltségébe tartozó állományból állítson össze egy olyan, lehetőleg minél kisebb létszámú, de ütőképes egységet, ami felderíti a létesítményt, megtudja, mi folyik ott, felszámolja az esetleges ellenállást, és megsemmisíti az üzemet.

– Nem lenne okosabb elfoglalni? – kérdezte O'Connel.

– Nem. – válaszolt Di Carlo. – Egyrészt nincs égető szükségünk duranit feldolgozóra, másfelől pedig, ha elfoglaljuk, fennáll a veszélye annak, hogy ellenséges erők esetleg vissza akarják szerezni. Nem kívánok sem erőt, sem eszközt áldozni egy olyan üzem őrzésére, amire igazából nincs is szükségünk. Ez, gondolom, világos.

– Igen, megértettem. Akkor miért nem bombázzuk le?

– A munkások szinte bizonyosan civilek. Ha valóban Kintiek, az nagyon komoly diplomáciai bonyodalmakhoz vezetne. Precíziós művelet szeretnék. Gondolom, van az állományában megfelelően kiképzett emberanyag.

O'Connel tenyerével végigsimított a tarkóján.

– Tulajdonképpen már felállítottunk egy ilyen alegységet – mondta rövid gondolkodás után. – A baj csak az, hogy jelenleg az IMIA alárendeltségébe tartoznak.

– Igen, valami rémlik – mondta Di Carlo. – Ők most hol állomásoznak?

– Helyben van a diszlokációjuk, uram. – felelte O'Connel.