Kutyák

3.Fort Benning, Georgia, Össz-Amerikai Konföderáció, Sol Rendszer, Föld;

K135 szeptember 13. 06:00 EST(10)

Mindenki feszengett. Igaz, hogy Hotah Crowshoe most is a kézi terminálját adjusztálta, de tekintetében jól kivehető volt a feszültség. Ami a hangulatot legjobban jellemezte, és ami Kimet legjobban megrémítette, az volt, hogy Dean Scott nem beszélt.

Reggel, mikor ébresztő után azonnal egy tisztes lépett a barakkba, és közölte, hogy nulla-hat-nulla-nullakor gyülekező az eligazítóban, Kim azonnal tudta, hogy ez a nap más lesz, mint az eddigi három hétben bármelyik. Nem azért, mert nem a tanteremben, vagy a lőtéren, vagy a szimkitben kellett gyülekezni. Nem azért, mert nem Bika Bosworth jött ébreszteni, és mérni az öltözés idejét. Hanem csak úgy. Más volt. Mind a hatan összenéztek, és Kim rögtön látta, hogy társai is ugyanazt érzik, amit ő. Villámgyorsan, de némán kapták fel ruháikat. Futólépésben, de némán haladtak az eligazítóba. Mindenki a szokott helyére ült, de mindenki szokatlanul csendesen. O'Toole nem hozott könyvet. Scott nem dumált. Skarsgaard nem fegyelmezett. Igaz, most nem is volt rá szükség.

Pontosan hat óra nulla perckor nyílt az eligazító ajtaja. Bosworth lépett be rajta, kezében egy vastag, barna borítékkal. Terepmintás gyakorlót és bakancsot viselt, ami meglepő és szokatlan volt tőle; korábban mindig köznapi ruhában látták. Mögötte egy hasonló korú, talán kicsit fiatalabb őrnagy, egyenruhában, a katonai hírszerzés állományjelzőjével a vállán. Kezében laptop, tányérsapkája a hóna alatt. Skarsgaard vigyázzt vezényelt. Bosworth végignézett az emberein. Tapasztalt szemével felmérte a katonák pillanatnyi lelkiállapotát. Tartásukból következtetni tudott, mennyire kipihentek, mekkora feszültség, mennyi izgalom van bennük. A tekintetüket fürkészte, arra volt kíváncsi, készen állnak-e egy éles bevetésre. Kíváncsiságot látott, izgatott várakozást. Eltökéltséget, szilárd magabiztosságot.

– Jó reggelt, tengerészgyalogosok! – köszöntötte az állományt.

– JÓ REGGELT, URAM! – feleltek azok kórusban.

– Pihenj! – vezényelt Bosworth. Megvárta, míg a legénység helyet foglal, aztán hátra tett kézzel végigmérte őket. Arcán halványan valami elégedettség-féle látszott. – Nyilván rájöttek, – kezdte – hogy a mai kiképzés elmarad. Az alegység JFN státuszát visszavonták, a War Dog tegnap este huszonkettő órától aktív harcoló egység. Az úr itt mellettem – mutatott a vendégére – Walther Taylor, a katonai hírszerzés őrnagya. Ő fogja elmondani önöknek a részleteket.

– Jó reggelt mindenkinek – fogott bele Taylor. – Nyilván nem kell elmondanom, hogy csak a szükséges alapokról fogom tájékoztatni magukat, a részletek magasan az önök hozzáférési szintje felett vannak titkosítva. A lényeg. Néhány nappal ezelőtt a Colt hartford-i központjából szigorúan titkos katonai fejlesztések tervei tűntek el. Az eseménnyel kapcsolatba hozható egyik űrhajó ezekben a percekben is S. U. felségterületen tartózkodik, Neo-Panama közelében belépési engedélyre vár a Phaestos-csomó mellett. Ismeretlen okokból mind a rendészeti, mind a katonai frekvenciákon érkező adásokat figyelmen kívül hagyja, csak a repülés-irányítással hajlandó kommunikálni. Az önök feladata, hogy átszálljanak a hajóra, átvizsgálják, biztonságba helyezzék a legénységet, majd a személyzetet és valamennyi utast átkísérjék az önöket szállító cirkálóra. A hajó, eddigi viselkedése alapján menekül, tehát fegyveres ellenállásra számíthatnak. A tűzparancsuk csakis önvédelemre jogosít. A direktívájuk felderítés és biztosítás, nem, megismétlem, nem felszámolás. A legénységet ki akarjuk kérdezni. Remélem, értik. Van kérdés? –Skarsgaard karja lendült a levegőbe. –Tessék!

– Uram, van felhatalmazásunk a fedélzetre lépni? – kérdezte Lucas.

– A hajó a transzponder szerint S. U. zászló alatt hajózik, és S. U. felségterületen várakozik. Igen, van jogi felhatalmazásunk az átszállásra.