Rabok az esőben

6* Cserben hagytál

Ez a második napom a suliban amióta kijöttem a kórházból. Mondhatom megint sok kedvem van,  de ez van. A reggeli rutinom után felültem az iskolabuszra mert ma esik az eső ezért nem akarok gyalog menni. Nagyon szeretem ha esik, engem megnyugtat. Amikor leültem a leghátsó székbe észrevettem az előttem lévő ülés hátán egy feliratot: Dana egy ribanc!!
Na ettől kapok állandóan hányingert. Folyton a fikázások és a "háborúk".
Később az egyik megállónál felszállt a buszra egy rövid fekete hajú lány, odasétált mellém és leült.
-Jóreggelt Haasen.(ejtsd:"Hézen/ön")
-Lara! Mit csináltál a hajaddal?!-ugrottam meg a lány haja láttán.
-Levágattam... ennyire rossz lett?
-Nem, nem. Nagyon jól áll, csak sajnálom, hogy azt a szép hosszú hajad feláldoztad.
-Jajjj, ne legyél már ennyire aranyos!- majd elkezdte gyűrkélni az arcom.
Pár perccel később befutott a busz a megállóba. Leszálltam, besétáltam az épületbe, a terembe és leültem Anthony mellé.
-Jó reggelt Nico- kezdte el, de nem tudta befejezni mert egy kurvanagyot rácsaptam az asztalra... aztán majdnem behugyoztam mert ezt a törtött karommal tettem.
-Te csak ne " jóreggeltezzél" itt nekem amikor felőled meg is dögölhetek!- ordítottam le a fejét.
-Most meg miről beszélsz? Nem szép dolog valakit így köszönteni kora reggel.- osztotta nagyképűen az észt. Mivel minden szem ránk szegeződött az osztályból, ezért inkább megragadtam a csuklóját és vonszolni kezdtem az egyik raktárba.
-Magyarázd meg! MOST!- utasítottam kicsit túl hangosan.
-Először is nyugodj le és aztán...
-Nem nyugszom le! Eltört a karom, az arcom darabokban van, kibaszott szívinfarktust kaptam! Hogy a francba legyek nyugodt??!!-ordítottam miközben a sírás kerülgetett. Anthony csak nézett és elfordította a fejét.
-Éppen a szíved miatt kéne lenyugodnod mert...- folytatta volna de nem hagytam.
-Fogd be és magyarázd el, hogy mié-
-Azt mondtam nyugodj le!- kiabálta az előző mondatokkal ellentétben, mert míg az előbb halkan suttogta, most élesen kiáltott a levegőbe. Hátraléptem egyet, de a falnak ütköztem. Kezeit fejem mellett kitámasztotta. Egyre jobban könnyeztem. De nem sírhatok, egy férfi nem sír! Anthony csak bámult... sötétkék íriszei az enyéimet vizslatták. Arcába hullott az összes haja és ő is hevesen zilált ahogy én. A szívem szaporán dobogott és éreztem ahogyan forog a föld... aztán megéreztem magam körül két forró kezet. Nagyon jó érzés volt, szorosan tartottak nehogy elessek és a melegség amit árasztott elképesztően megnyugtató volt. Ahogyan szép lassan lehiggadtam Anthony engedett a szorításból, aztán rájöttem, hogy mit csinált.
-Erre nem volt szükség..-suttogtam egyhangúan és kissé kipirulva.
-Nem akartam, hogy elájulj...
-Óó! Milyen kedves, egy hete meg végignézted ahogy pépesítik a csontos kis seggem!
-Nem! Az nem így történt...
-Hát akkor hogyan? Persze te könnyen beszélsz, nem neked kell napi 7 gyógyszer szedned.- ordítottam de most nem akkora hévvel mint azelőtt. Aztán Anthony a számra tapasztotta bal kezét.
-Figyelj és halgass végig, mert ahogy látom szeretsz közbeugatni. Azt sem tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy sajnálom, tényleg láttam az egészet. De Rollson tehet az egészről mert azt akarta, hogy én is verjelek meg... de nem volt szívem. Aztán megfenyegetett, hogy elviszi a húgomat és megerőszakolja, ha köpni merek. Remélem most egy kicsit be fogod és megérted az álláspontom.- hagyta abba a kis monológját.
-Nem hatsz meg. Hagytad és kész... bár a húgodat sajnálom. De szerintem lett volna jobb megoldás is, de mit is hittem! Mire vagyok jó, ha nem erre! Kihasználás, átverés... te is olyan vagy mint a többiek. Pedig én, én azt hittem, hogy lesz egy barátom.- majd kirohantam a raktárból majd az egész épületből és egyenesen a könyvtár felé vettem az irányt. Elbújtam a legsötéttebb sarokba és összekulcsoltam karjaimmal a térdem. Az ideg javában dolgozott mert remegtek a tagjaim, aztán csak arra eszméltem, hogy elaludtam.