Rabok az esőben

7* Mert aggódtál

Mély és nyugalmas álmomból egy forró kézpár szakított ki. A kis ujjak hajamba túrtak, majd lágyan cirógatták az arcom. Eleinte jó érzés volt, aztán észbekaptam és ellöktem magam az illetőtől. Pislogtam párat, mire észrevettem, hogy egy lány guggol előttem. Egy percig néma csendben fürkésztük egymást. Hosszú, hullámos, barna haj copfba fogva, világos szempár, nagy rózsaszín karikafülbevaló. A ránk telepedett csend egyre kínosabbá vált, ígyhát megszólaltam.
-Miért vagy itt?-kérdeztem hidegen.
-Nem fáj?-kérdezte, az én kérdésemet teljesen figyelmen kívül hagyva.
-Már nem annyira, a gipsz majd helyre rakja. -válaszoltam tömören.
-Nem az... amit odabent érzel.- a lány tágranyílt szemekkel bámult rám.
-...jobban mint hinnéd. -szóltam halkan.
-És most áruld el, miért vagy itt!- vontam kérdőre.
-Hmm... mit is, mit is... áhh igen! Én vagyok a könyvtár kisegítő diákja, a dolgom, hogy rendszerezzem a könyveket stb. blablabla, uncsi egy munka de szeretem ez a lényeg. Ma is éppen ezt csináltam amikor meghallottam a keserves zokogásod. Vártam egy kicsit, aztán elhallgattál és mire odamentem elaludtál. Tudod, nem volt szívem felkelteni, másrészt kimerültnek tűntél. De tudtam, hogy nem az fáj amit látok, hanem ami belül van.- sorolta lendületesen, lelkesen. El sem hittem, hogy valaki megértett engem. Fel sem fogtam, nagyon jól esett a gesztus, hogy ott volt, vigyázott rám és segíteni próbált. Ettől egy kicsit bekönnyeztem.
-Jaj, ne sírj... Gyere! Mutatok valamit.- majd lágyan megragadta csuklóm és egy sötét helyiségbe kezdett vonszolni. Ahogy beléptem szembeötlött tucatnyi könyvek rendetlen toronyvárosa, majd átlépve egy-két kupacot megszólalt a lány.
-A könyvtárba havonta 700 új könyv érkezik, naponta 50-et hoznak vissza a diákok, hetente pedig 35 könyvet ítélnek raktárra. Tippelj, kinek a feladata ezeket elvégezni!
-Gondolom a tiéd.
-Úgy van! És tudod mit érzek?- kérdezte sokat mondóan, mélyen a szemeimbe nézve.
-Minden bizonnyal mérges vagy, hogy ez mind a te feladatod, és minden felelősség rád hárul.- adtam meg a választ, majd elmosolyodott.
-Nem kedves barátom, nem így van. Valójában, boldog vagyok. Boldog, mert itt önmagam lehetek, itt kikapcsolódok, egy kicsit egyedül vagyok elvonja a munka a sok baromságról a figyelmem és a sok pletykáról amit a hátam mögött terjesztgetnek. És drága barátom én tudom mi kell neked!-erre a mondatra felkaptam a fejem és minden idegszálammal rá figyeltem-Amire szükséged van, az nem más mint valami jó hobbi! Úgyhogy ne sírdogálj nekem itt, használd ki a szabadidőd és élj azoknak a dolgoknak amiket szeretsz! Ja, és szard le mások mit gondolnak.- majd folyamatosan kituszkolt az ajtón a kis monológja közben. A könyvtárajtót is majdhogynem rámbaszta amikor megkérdeztem:
-Várj! Hogy hívnak?
-Dana... és most tünés.- majd ténylegesen rámbaszta az ajtót. Kicsit elgondolkoztam. Valahogy ismerősnek tűnt a lány, de nem igazán ugrott be. A Danától kapott lelki fröccs után hazafelé vettem az irányt. Nem tudtam hova tenni az ismeretlen lány viselkedését, de tetszett, hogy közvetlen volt és segített egy keveset. De azért az már tényleg szar állapot ha egy vad idegen ember tisztában van a problémáiddal és még gyógyírt is talál rájuk. A kapun kilépve egy kéz simított végig a gerincemen amitől felállt a szőr a hátamon. Lassan megfordultam, majd szembetaláltam magam Anthonyval.
Szemei megbánást tükröztek és kérlelően oldalra biccentette a fejét. Már épp szóra nyitottam volna a szám amikor pofátlanul beelőzött.
-Sajnálom.- itt megrekedt bennem a levegő. Ezt jól hallottam?
-Ugyan mit sajnálsz?-kérdeztem szemrehányóan.
-Aggódtam..., hogy bajod esett. Már eleget szenvedtél miattam és rühellem a bűntudatot.- a szavai valahogy olyan mélyről jöttek, de nem értettem mi ennek a kiváltó oka.
-Mért foglalkozol velem?- tettem fel az eleve jogos kérdést. De ő csak elmosolyodott.
-Tudod,... nagyon rámijesztettél. Ma az első óra után elütött egy taxi egy srácot, nemsokkal az után, hogy elrohantál... amikor megtudtam... tudod mit éreztem?-itt egy kis szünetet hagyott, én pedig válaszként nemlegesen csóváltam a fejem- féltem. Megijedtem. Dühös voltam, de nem rád hanem magamra. Azt hittem veled történt mindez. De aztán egy spanom elmondta, hogy egy elsős srác volt aki pápaszemes és valami sakk klubba sietett. Aztán tudod mit éreztem?-itt megint megcsóváltam a fejem- megkönnyebbülést. Örömöt. Mintha egy hűtőt vettek volna le a hátamról...- Pár percig csendben voltunk... nem tudtam ránézni, nem tudtam megszólalni.
-Hűha...-nyögtem ki végül. Majd el sétáltam, azaz csak akartam, mert utánam kapott. Az egészet nem tudtam mire vélni, nem tudtam feldolgozni, hogy ennek a srácnak vannak egyáltalán érzései.
-Kérlek várj még!
-Nem érek rá erre, be kell vennem a gyógyszeremet ha nem akarod, hogy itt és most infarktusom legyen.
-Csak egy perc, ígérem...-"rendben", mondtam, majd hagytam, hogy folytassa- nem tudom, hogy ez az egész miért történt velem, hiszen nem is ismerlek, csak egy kis nyomi vagy akivel egy osztályba járok.
-Ezzel akarsz vígasztalni? Mert ha igen akkor szarul megy.
-Csak tudod van egy olyan érzésem, hogy ez jelent valamit. Még senki miatt nem aggódtam sosem, senki miatt nem izzadtam litereket és senkiről nem nyugatott a tudat, hogy él. -zárta le végül a mondandóját. Lekaptam a hátamról a táskám, kivettem azokat baszottnagyszemű pirulákat és egy kis vízzel bejuttattam őket a szervezetembe. Menni készültem de Thony újra megfogta a csuklóm, ezúttal nem olyan erősen.
-Hazakísérlek- mondta, majd csak bólintottam, bár igazán nem volt rá szükség de tekintve, hogy tényleg aggódott miattam nem hiszem, hogy elengedne egyedül. A hazaúton nem is nagyon szóltunk egymáshoz, azaz egyszer, azt is csak akkor amikor levette a táskám és azt mondta hozza mert nem tesz jót, hogy ilyen állapotban cipelem. Olykor-olykor rámpillantott de folyton elkapta a tekintetét. Az egész szitu nagyon ciki volt. Aztán ahogy hazaértem megálltam az ajtóban, látszott rajta, hogy mondani akar valamit de nem szólt csak ennyit: Ígérem, mostantól nagyon fogok rád vigyázni.
Majd közelebb lépett hozzám, lenézett rám (volt köztünk vagy 10 centi) és egy puszit nyomott a homlokomra. Mivel nem voltam rendszerfrissítésen ezért elég lassan dolgozta fel a központ a történteket. Én csak egyhelyben álltam, pislogtam. Thony pedig csak felém villantotta mosolyát, rápattant deszkájára majd elviharzott a lemenő nap sugarai közt.

Hali minna! Hosszú-hosszú idő után úgy döntöttem, hogy folytatom ezt a storyt mert látok benne potenciált. És ha ezzel végeztem akkor a Death Noteosat is végigírom. Megpróbálok több részt feltenni, csak ez a suli miatt kicsit nehezen valósul meg. De igyekezni fogok! 🙏😁