Alku Egy Démonnal

4.fejezet: Kockáztatva a boldogságért

Köd. Szürke homályos köd. Csak ezt láttam magam előtt mihint kimonta Daishi azt a mondatot, mi mostantól megváltoztatja az életemet. Nem tudom biztosra hogy jól vagy rosszul tettem amit tettem. Annyi garantált, mostmár nincs vissza út.

-Akame! Akame!-bukkant elő a ködben Shiro aggodalmasan kiabálva.

-Shiro!-lepődtem meg hirtelen szavira, majd észrevéve őt rögtön hozzá futottam.

-Shiro! Hát itt vagy?-könnyebültem meg a szőke lelket meglátva viszont arcából nem igazán ezt tudtam leolvasni.

Meredten és megrémülve bámulta nyakamra szorult vaskarikát mit Daishi, démoni erejével szorított oda. Ekkor futott végig rajtam az a szokatlan félelem. Gondolom evvel lettem megbélyegezve. Talán akkor ez mutatja rajtam hogy az ő szolgálatában állok. Így minden lélek tudomást kaphat arról hogy egy démonnal szövetkeztem. Köztük Shiro is. Daishi...Daishi minden eltervezett. Tudta hogy talán nem mondanám el Shironak az igazságot. De evvel itt a nyakamon...

-A..Akame mi az? És mi történt itt az előbb?

-Fi..figyel Shiro! El kell mondanom valamit...-szólaltam meg miközben már a remegés is rám jött. Ennyire félnék?

-Csak azt ne mond hogy...-álapított meg valamit, még jobban megrettenve. Már is rá jött volna?

Most. Ki kell mondanom az igazságot. De mi van ha megutál? Mi van ha nem fog úgy rámnézni mint eddig? Mi van ha elhagy?

-Akame! Mond már!-förmedt rám mire én szokatlanul hangos és kissé durván ható szavaira felkaptam fejem. Nem szabad tétováznom. Avval csak mind kettőnknek fájdalmat okoznék.

-Shiro..én..én.-szólaltam fel mire hangom megcsuklott. Elsírtam magam...Utoljára anya és Naho temetésén eredtek el könnyeim. Viszont nem gondoltam volna hogy azután is ittatni fogom az egereket. Sosem voltam az az érzékeny lány. Így életemben sem véltem azt hogy egy héten ennyit tudok sírni. Ez pedig Shironak is feltünt.

-Akame, mond mi a baj! Így nem tudok neked segíteni. Vagy a..anyudék..?-kérdezte kicsit bizonytalanul, közelebb lépve hozzám. S eme módon vizsgálhattam meg jobban üres tekintetét, miben mégis ott csillogott az aggodalom. Az az aggodalom amit annyira utálok. Pedig megigértük hogy nyugalomban boldogok leszünk. De a váratlan események hevében ez mégsem jött össze...Ezért is egyeztem bele Daishi ajánlatába. Azonnal mindent be kell valjak. Hogy boldogok lehessünk!

-Shiro én..én megkötöttem az alkut!-kiabáltam ki lehunyt könyes szemmekkel. Nem mertem rá nézni. Nem akartam látni arcát min talán ott lehet a meghökkenés. Ami csak több heget váj szívembe.

-É..Értem..-néhány pillanattal később hallottam meg Shiro, lágy mégis erőltetett hangját. Ekkor már jött annyi bátorságom hogy szétnyisam pilláim. Viszont még sem kellett volna...

Shiro...sírt, mosolyogva.

Először láttam ilyenek. Azt hittem még jobban meg lesz rémülve. Vagy hogy ténylegesen meggyülől. De nem. Csak sírt és mosolygott. Mégis talán ez jobban fájt mint gondoltam. Szívem majd megszakadt. Úgy éreztem mintha rá erőltetem volna. Mintha nem akarna ember lenni viszont örült annak hogy én így mégis boldog leszek. Jót akartam de talán rosszat tettem?

-Köszönöm!-szólalt meg halkan mire én eme gesztusára csak meredten bámultam. Megköszönte? Szóval tényleg örül annak hogy ember lehet?

-Ezek szerint ember lehetek igaz? Szóval tényleg ennyire szeretted volna hogy együtt legyünk! Köszönöm hogy gondolsz rám is. Ez felhozta bennem az örömöt, viszont az alku többi része a sírást kényszerítette rám.-hangzottak el szívszorító mondatai, mit meghalgatva már én sem bírtam ki mosoly nélkül.

Én, aki annak ellenére hogy egész életemben csak a világom megváltoztatására törekedtem, most érzi csak igazán hogy mennyi mindent elrontott ezáltal. Viszont most rájöttem hogy az alku tételt nem bántam meg. Shiro állandóan csak miattam nyugtalankodik, ami kölcsönös is. Egy ilyen emberért ki még arra sem volt képes hogy ténylegesen boldoggá tegye a másikat. Azonban az alku megtételével tudom hogy ezt megváltoztathatom. Talán kockáztatom a halálom utánni és előtti életemet is. De nem érdekel, ha tisztában vagyok azzal hogy evvel Shiro is boldog lehet, csak úgy mint anyáék ott fent.

Ahogy ebben mélyen elgondolkozva, lehajtom fejem vizsgálgatva az ég sírásától nyirkos fűvet, Shiro óvatosan megérinti azt majd csókot lehel esőcseppektől csillogó hajamba. S  felkapva fejem találkozom megértő tekintetével, ki ezt a csendes pillanatott megszakítva, átölel majd így szól:

-Akame! Daishi veled szövetkezet, így nekem tényleg nincs beleszólásom. De ettől függetlenül támogatlak amiben csak kell. Szóval ne csüggedj el.. Kérlek!

Megint megölelt, egy lélek minek tapintását nem is észlelhetném. Viszont mikor így tett felkavart bennem egy kellemes érzést. Szavai és érintése megnyugtatott. Most már mindent értek, amit eddig nem.