18.rész-Most megvagy [End]

44 3 4
                                    

Eljött ez a nap is. A verseny bíróság behivatott. Reggel 8-kor keltem. Felhúztam egy térdig érő szoknyát illetve felkontyoltam a hajam és már indultam is le. Felvettem a tutyim.
-Apa mehetünk?
-Persze. Beültem mellé a kocsiba és már indultunk is. 40 perc volt az út.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt! Kérem üljön le. Leültem a bíróval való szemközti székre.
-Kérem mondja el mi történt a versenyen.
-Hát igazából a startkor sem volt semmi probléma. Az első 300 méternél minden olyan volt mint mindig. Pirkadat próbált előre menni. Aztán hirtelen mintha valami történt volna a lábaival. Nem tudom. Felbuktunk.
-Értem. Nos köszönjük. Most visszajátszuk a versenyt. Kérem próbálja meg nézni.
-Rendben. Elindították. A startunk szép volt. Aztán jöttek azok a bizonyos méterek. Meg láttam valamit. Pirkadat lábainál mintha valami golyó lenne.
-Állj!!
-Mi történt kisasszony? Mit vett észre?
-Kérem tekerje vissza pár másodpercel a bukás előtt. Mikor visszatekerték megmutattam hogy mit is láttam. Mehettem a rendőrségre feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen állat kínzásért. Könnyeimmel küszködve jöttem ki a tárgyaló teremből. Apával az autóban hosszasan beszélgettünk. Nem voltak rossz akaróink. A rendőrségen meg tettük a feljelentést. Kaptunk őrizetet nehogy valamelyik más lovunknak is baja legyen. Sőt még személyesen nekem is van egy testőröm. Illetve az őseimnek is. Nekem elhihetitek nagyon nem örültem hogy egy ember a nap 24 órájában fog követni. Na de sebaj. Az este nem tudtam aludni ezért készítettem egy listát a lehetséges tettesekről. Nem haladtam túlságosan sokat. Valaki lehet hogy nem nézte jó szemmel Pirkadat verseny karrierjét? Mi lesz ha valaki Zivatarral is ezt akarja tenni? Azt már nem élném túl. Másnap délután mehettem vissza. Leültem a székre és vártam. Más kamera nézetekben néztük hátha meg látjuk a tettest. És akkor meg láttam! Maga a bíró volt az. Észrevettem egy pisztolyt a sok papír mögött. Nem akartam bajba kerülni szóval inkább csöndbe maradtam. Majd a rendőrségen kitálalok.
-Észrevett valamit?
-Sajnos nem.-sóhajtotam egy nagyot.
-Rendben. Mielőbbi viszont látásra. Illedelmesen elköszöntem majd egyenesen a rendőrségre mentünk. Elmondtam mindent. A rendőrök letartóztatták állatkínzás miatt. Örültem hogy végre kiderítettem ki miatt halt meg drága lovacskám. Lehet hogy testileg már többé nem láhatom de tudtam hogy velem van. Lélekben. Valahogy ezt megéreztem. Zivatarral magunk mögött akartuk hagyni  a múltnak egy részét. A szép emlékekre mindig emlékezni fogok. Ahogy a pályára léptünk, a versenyeket nyertük. Mind már csak a múlté. De itt van Zivatar. Ő a jövőm. És hogy ez a jövő milyen akadályokat görget az utamba?? Azt még magam sem tudom..

Sziasztok. Hát elérkezett az utolsó rész. Remélem hogy tetszet nektek ez a könyv. És jön A díjugrató második évada amit egy új könyvbe kezdek el és más lesz a címe. 😏😘

The jockey✓Where stories live. Discover now