4.rész-Első versenyem

51 2 0
                                    

OMG!! MA LESZ ÉLETEM ELSŐ VERSENYE !!Na de kezdjünk mindent a legelején. Apu vett egy új sötétpej csődört Zarándokot. Én edzettem vele. Mivel már elvégeztem a zsoké iskolát így nyugodt szívvel nevezhetnek. Kb. 3 hónapja eddzek vele és egész ügyes ló. Így hát, apa megkérdezte szeretnék-e versenyezni. Persze a válaszom igen volt. Természetesen azért drága csikómat sem hanyagoltam el aki időközben rengeteget nőtt. Szóval most itt vagyunk a Belmont Parkban ahol most futják a csődörök első nagy díját. Mivel tegnap sötétben értünk ide ezért ma délelőtt megnézzük Ruffian sírját. Aztan kezdődik a lópucolás, nyergelés és végre verseny! Nagyon izgulok.

Délután

-A lovak beálltak a startkapuba. És start elindult a csődörök első nagy versenye! Az élen ott van Démon mögötte Lion vagy Secret a sereghajtó Zarándok. Már csak 400 méter van hátra és Zarándok kezd felzárkózni a többi lóhoz! És ott van a harmadik helyen, már a második, és most fej-fej melett vágtázik Démonnal! És célfotó! Kérjük a lovasokat maradjanok a pályán. Megveregettem Zarándok nyakát ugyanis elég szépen futott.
-És az eredmény döntetlen. A tulajdonosok beszéljék meg hogy újrafussák a lovak vagy megosztoznam a díjon.
-Osztozzunk meg rajta. Fő a lovak biztonsága. -mondta apu.
-Nem semmiképp. Az én lovam bajnok! Megtudja nyerni. Akár most is újra futhatják.
-Ám legyen. -válaszolt apa. Azonnali futást hirdettek. Éreztem hogy Zarádok készen áll, de tudtam hogy nehéz vereny lesz.
-A két ló bent áll a startkapuban. És start elindultak a lovak. Egyenlőre Démon vezet de nem sokkal maradt le mögötte Zarándok. És az utolsó 100 méteren Zarádok begyújtja a rakétákat és 5 hosszal megnyeri a verenyt. Gratulálunk! Elsem hittem akkor. Apu biztos volt benne hogy hatalmas karrier áll előttem. Nekem voltak efelől kétségeim de hittem neki. Tudtam hogy csak jót akar. Miután meg volt a kép a győztesek körében megmostam Zarándok lábait.
-Gratulálunk, ha így folytatják akkor esélyesek lesznek a Kentucky Derbyre jövőre. Kentucky Derby. Erre a 2 szóra összerándult a gyomrom. Üstökös a verseny alatt sérült meg. Apa észre vette hogy sápadt vagyok ezért rögtön terelte a szót. Illetve csak akarta ugyanis jöttek az újságírók és megbombáztak minket mindenféle kérdéssel. Szerencsére pont jött a másik ló tulajdonosa ezért őt is elkapták. Szegény ember. Megpaskoltam Zarándok nyakát majd bevezettem. Lepucoltam a lovat. Anyu pont akkor hívott így vele is beszéltem vele pár szót. Inkább mégegyszer ellenőriztem hogy az önitató elvan-e zárva nem akartam hogy baja legyen Zarándoknak. Szerencsére el volt zárva így elmentem zuhanyozni majd lefeküdtem aludni.

Folyt. Hamarosan

The jockey✓Où les histoires vivent. Découvrez maintenant