Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Mester

Amint partot értem, a hatalmas erdőfele vettem az irányt. Pár méterrel később, apró léptek zaja hallatszott a távolból. De ezek az apró léptek közeledtek, és már tudtam, hogy nem kappa gyerekekről van szó. Mentem tovább előre. Elbújni nem volt értelme, mert a lábnyomaimat látják, és ha elbújok, csak azt fogják hinni, hogy rosszat akarok a falunak.

- Ki van ott? - kérdezte az egyik árny.

- Csak egy egyszerű utazó volnék. A kappa mesterhez jöttem. - válaszoltam nyugodtan.

- Mit akarsz tőle? - kérdezték gyanakvóan.

- Azt négyszemközt szeretném vele megbeszélni.

Egymás felé fordultak, és tanakodni kezdtek, hogy most akkor mi tévők legyenek. Pár perc múlva felémforultak, és komoly pillantásokat vetettek rám.

- Idegeneket nem engedünk a faluba, úgyhogy kotródj. - mondta az egyik fennhangon. Mély levegőt vettem, és kifújtam. Nehogy egyből rájuk ordítsak.

- Kérem, csak egy pár szóra. Nagyon fontos az amiről, beszélni szeretnék vele.

- Ha azt mondjuk nem mehetsz be, akkor nem. És most tűnés!

- *sóhajt* És ha leveszem a csuklyám, hogy lássák ki vagyok?

- Nem engedünk! És most tü..

- Hát végre eljöttél. - szólt mögülük egy kimért, nyugodt hang.

- Mester. - akarva akaratlanul szólítottam így, az idős kappát. Tisztelet adás kép, meghajoltam előtte.

- Úgy tűnik, hogy mester és tanítvány, oly sok idő után ismét találkozik. - meglepetten emeltem fel fejemet.

- Bocsásd meg kérdésem, de... Honnan tudtad, hogy érkezem?

- Azt hittem, hogy te magad is tudod. - mosolyodott el - A csillagok mondták el neked, édes drága gyermek. A csillagok mindent elmondanak az állásukkal. Akár hiszed akár nem tudom, hogy ki vagy, és azt is, hogy milyen szörnyűségeken mentél keresztül.

- Mester. - szólt az egyik katona - Mondja ismeri ezt az idegent?

- Hogy ismerem-e? - nevetett fel - Persze, hogy ismerem. Ismerem őt már születése óta. Bár amit a sors neki tálal, nem túl kellemes. Igazam van, Yukino?

- I..Igen..

- Jöjj velem. A vízesésnél mindent nyugodtabban tudunk megbeszélni.

- Már is.
A mesterrel elmentünk a falu mögötti vízeséshez, ahol a nagyobb kövekre telepedtünk le.

- Nos. Miért jöttél el hozzám?

- Avval a kérdéssel jöttem el hozzád, hogy... - mély levegőt vettem - Hogy megtudjam hogyan változtathatom meg azt a jövőt, amiből érkeztem?
- Hmm... Megváltoztatni a jövőt, meg nem történté?

- Igen. Ha jól tudom a jövőnkön mindig lehet változtatni. Csak a múlttal nem szabad babrálni, mert akkor megváltozik minden... - ahogy kimondtam, rá is eszméltem, hogy ha azt nézzük, most is a múlttal babrálok..

- Látom az arcodon mire is gondolsz, de... Ez nem igazán számít annak, hogy a múlttal babrálsz. Hisz csak megakarod őket menteni. Bár ha azt nézzük, igen veszedelmes is ez, mert lehet, hogy a fekete sereg hamarabb fog lesújtani Eel városára, mint azt hinnénk.

- Igen.. Erre már én is gondoltam. Ahogy arra is, hogy lehet, hogy az én érkezésem robbantja ki ezt az egészet.

A mester csak helyeslően bólogatott.

- 赤ちゃんはどうですか？- kérdése meglepett, de elmosolyodtam, és csak ennyit válaszoltam:

- すばらしい です.

- Ennek igazán örülök. Már nagyon kíváncsian várom, hogy kire fog jobban hasonlítani.
- Hát azt még nem tudhatjuk. - nevettem fel, majd az égboltra pillantottam - Azt hiszem nekem most már indulnom kell, ha nem szeretnék Miikotól egy hosszú monológot kapni.

- Igazad van. - elkísért a partig, ahol a messze végtelennek tűnő tenger már izgatottan várt rám, hogy visszajuttasson a túlpartra.

- Köszönöm a segítségedet, és a jó tanácsokat.

- Örömmel segítek az egyik legkedvesebb tanítványomnak. Ám még valamiket el kell mondjak neked. - komolyodott el tekintete.

- Mi lenne az?

- Te is tudod, hogy a vörös hold megjelenése kiszámíthatatlan. - bólintottam - Most az érkezésedhez viszonyítva hamarabb fog megjelenni. És úgy gondolom, hogy lesz még egy alaklom amikor óhatatlanul is óvatosnak kell lenned. Ne feledd. Igaz, hogy tudod irányítani az erőd, azonban... Jelenlegi állapotodban ez lehet a gyengéd is.

- Értem. Akkor óvatos leszek. Köszönöm a jó tanácsod.

- Igazán nincs mit. Bár még egyet talán még el tudsz fogadni tőlem..

- És mi lenne az?

- Amelyik srácban a lehető legjobban bízol, jobb ha elmondod neki a történetedet, és akkor melletted lesz. Lehet, hogy a második vörös holdat túléled..

- Hmm.. Még meglátom. De mivel eddigi életemben sokat segítettél rajtam, így mindenképp beavatom az illetőt. Most pedig akkor én indulnék is. Viszlát, mester.

- Ég veled, Yukino. Vigyázz magadra.

Bólintottam, majd a vízre álltam, és indultam haza. Miiko persze már türelmetlenül keresett, mert nem tudta hova lettem ilyen hirtelen. Én meg azt mondtam, hogy voltam egy kicsit a HQ-n kívül, és úsztam a tengerben. Szerencsémre elhitte a sztorit, így nem kaptam akkora szidást. Természetesen a srácok is aggódtak értem. De az aggodalom hamar elmúlt, mert jöttek a tesztek. Ismét árnyékos lettem, és kezdő faminak, meg Becolát kaptam. De nem a saját érdekemben keltettem ki, hanem, mert az egyik gyerek a faluból Becolát szeretett volna, így neki adtam. Magamnak meg kerestem egy Rawist. Persze , hogy nem találom meg egyből. Soha sem lehet megtalálni ugyanazon a helyen. Mindig máshova megy. De ha egyszer gazdára talál, nem hagyja el soha, és a végsőkig kitart mellette. Az enyém legalább is ilyen volt. És remélem, hogy a társaira is ugyan ez a jellemző.