Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

A viszontlátás öröme?

    Lunával már mérföldekre voltunk Jégvihar birodalomtól. Három fele nézelődtem. Előre, felfele, és lefele.. Hú de bonyolult volt kitalálni, ugye? Az útsorán, az fejemben folyamatosan az a gondolat kattogott, amit Leiftan mondott. "Bárhogy is döntök, Ő azt ellenkezés nélkül elfogadja." De vajon tényleg képes lesz rá? Az hagyján.. Én képes leszek dönteni? Anya szerint, amint találkozok Nevrában, elsőre tudni fogom a választ. Hát szerintem azért kell némi idő mire tényleg dönteni tudok... Egy pillanatra megakadt a szemem, a távolban lévő Nyugalom erdején.. Hamarosan megérkezek.  Mit fognak szólni? Hogy reagálnak amikor elmondom az igazat? Egyből börtönbe fognak zárni! Na és Nevra?! Ha megtudja, az igazat, hogy Leiftan jegyese vagyok? És hogyha,  mégis őt választom Leiftan helyett, el fog fogadni a gyerekkel együtt? Vagy soha az életbe nem akar a szemembe nézni!? 
        - Szerinted, Luna mit kéne tegyek? - egy határozottat nyerített - Igazad van! Előbb az igazság, aztán az aggódás.
        - Yuyu! - hallottam meg a távolból.
        - Te is hallottad? Csak képzelődtem volna?
        - Yuyu!! - hallottam ismét. Lenéztem a földre. Az erdőben lévő tisztás felett voltam, ahol az utánam küldött keresőcsapat táborozott.  Alig hiszem el. A szívemet bizsergető melegség árasztotta el. Az, hogy hallottam Nevrát, ahogy azon a becenevemen hív...
         - Nevra! Gyertek a főhadiszállásra!
         - De hiszen az gyalogszerrel túl messze van! - igaza van.. Teleport mágia kell ide. Amire képes is vagyok, de ebben az állapotban kockázatos.
         - Mond csak.. - súgtam Luna fülébe - Tudnál nekem segíteni? - a Zarili fújtatott, és a levegőben kapart a patájával - Akkor ez egy igen.
    Kezeimet tapssal összeérintettem, és mormolni kezdtem egy mágiát. Egy hatalmas köz jelent meg a földön, amelyben a kereső csapatott összezárta egy légtérbe, persze velem együtt. Hatalmas fény jelent meg, majd a következő pillanatban már a HQ területén belül voltunk.
          - Yuyu.. - jött mellém Nevra - Nem hiszem el..
          - Mégis mit?
          - Elindulok, hogy hős lovagként megmentem a kedvesemet, erre te saját magadtól itt teleportálgatsz bennünket...
          - Bocsi.. - vakartam meg a tarkómat. Közben Luna letérdelt, hogy le tudjak szállni.
          - Még is miért tér.. - szava elakadt, szemein a meghökkenés tükröződött - Te meg..
          - Oh.. - néztem a nagy pocakomra - Ez egy hosszú sztori.. Menjünk a Kristályterembe, egyszer akarom elmesélni..
           - R-Rendben.. Ahogy akarod. - kezével utat engedett.
           - Köszi.. 
   A Kristályterembe érve, vagy csak nekem tűnt úgy, hogy feszült a hangulat, vagy valóban feszült volt..?
           - Örülök, hogy jól vagy. - áradozott Miiko. 
           - Hát igen.. Én is.. Figyeljetek.. Van valami amit el kell mondjak nektek..
           - És mi az? - türelmetlenkedett Ykhar.
           - Elsősorban, nem most járok itt Eldaryában.. Sőt igazából itt születtem..
           - Hogy miii? - szinkronban nagyon jók.
           - És... - elmondtam nekik, hogy Jégvihar birodalom a szülő helyem, és, hogy a hókirálynő egyetlen lánygyermeke vagyok. Elmondtam, hogy Leiftan eljegyzett, és, hogy a hasamban növekvő baba tőle van. Elmondtam, hogy miféle varázslat alá kerültem én és a baba, hogy Eel gárdájába kerüljek, majd, hogy mi történt a jövőben ahonnan visszatértem. Mindenki elképedve nézett, de az undor ott csillogott néhány szemben. Majd elmondtam azt is, hogy mi történt velem most. Az óriások hírén elképedtek. Na és az Orákulum látogatása? Na az már kiverte nagyon a biztit. És az íre a hatalmas pont, a Leiftannal való vitám.
           - Azt hittem, hogy barát vagy.. - csalódott Keró.
           - Az is vagyok. Különben miért jöttem volna vissza?
           - Mi megbíztunk benned. - folytatta Alajea.
           - De hát bízhattok is.. - Nevrára néztem, de ő inkább elfordította fejét - Amúgy is. Nem figyeltetek? Mondtam, hogy azt sem tudom Leiftan miféle tervet eszelt ki, amiért nekem itt kellett, hogy legyek, mint "kém".
           - Jamon lenni, nagyon nagyon szomorú.
           - Sajnálom.. - küszködtem a könnyeim ellen.
           - Azt hiszem... Mind egyetértetek, majd avval amit most mondok.. - kezdte lassan Miiko - Sajnálom Yukino.. Azaz Yuki.. De kénytelen vagyok bezárni téged a börtönbe..
           - Semmi baj Miiko.. Megértem...
           - Jamon! Kérlek kísérd Yukit a börtönbe, és zárd be.
           - Igenis! Fogoly jönni Jamonnal!
           - Megyek, megyek. 
   Kimentünk a teremből. Jamon nem rángatott a csuklómnál fogva, inkább csak mögöttem sétált, a biztonság kedvéért. Lassan, óvatosan mentünk le a hosszú csigalépcsőn. Mire leértem, megkértem. hogy legalább hadd fújjam ki magam kényelmesen, amit meg is engedett az állapotomat figyelembe véve. Mert azért majdnem 6 vagy 7 ezer lépcső, az 6 vagy 7 ezer lépcsőfok, ráadásul ilyen nagy hassal, még rosszabb mint a pokol. Már ha egyáltalán tudom-e, hogy milyen az.. A cellához érve, Jamon segített belépni.
    Hát ismét a cellában. Milyen régen is volt.. Eskü hiányzott.. Na jó, ezt csak egy hibbant mondja. Lefeküdtem a hátamra, és elkezdtem simogatni a hasamat. Vajon mikor fog úgy dönteni, hogy ő most már kijön? Elvégre mostanra eléggé szűkös a helye.. Vajon tudok szólni nekik, hogyha eljön az ideje, legalább had szülhessem meg rendes helyen? Annyira azért csak megértőek.. A gondolataimmal együtt álomra hajtottam a fejemet. Másnap amikor felkeltem, a reggelim a cellámban volt. Illetve, ahogy elnéztem a mennyiséget, ez egyben a vacsorám is.. Szóval semmiképpen sem akarnak velem szóba elegyedni. Másnap is így volt, majd harmad nap is. De most este úgy tettem mintha aludnék. Be is jött. Lépteket hallottam, és amint a cellámhoz ért, kipattantak szemeim és felültem. A fáklya homályában felismertem az arcot.
          - N-Nevra..?!
          - Te meg miért nem alszol?! - lépet hátrébb.
          - Na és te?! Vagy ti?! Nem tudom, hogy ki hozza a tálcát.. Miért úgy kell, hogy semmiképpen se találkozzunk?
          - Csak én hozom a kaját. - tette karba a kezét - Senki sem akarta elvállalni.
          -... Szóval erről van szó..
          - SAJNÁLOM! . ordította.
          - Még is mit? - néztem rákerek szemekkel - Nekem kell sajnálkoznom, hogy ilyen helyzetbe kevertelek titeket.
          - Nem! Mert te nem tehetsz semmiről. Igazából.. Én csak.. Szóval azért kerültelek, hogy rendbe rakjam a gondolataimat.
          - Én is így vagyok velük..
          - Mire célzol?
          - Arra, hogy kit válasszak.
          - ... - egy pillanatra nem esett le neki - Áh. Vagy úgy.. Na és ki-
          - Téged választalak! - motyogtam alig érthetően.
          - Heh?
          - Téged szeretlek! - böktem ki.
          - V-Vagy úgy..
          - Lehet, hogy megvetsz, nem érdekel. Elfogadom azt a döntésedet is. Csak saját magamban, a lelkemben végre rendet tudtam rakni a hatalmas káosz után..
          - Megértem.
          - Na és te?
          - Mit én?
          - Te mire jutottál?
          - Arra, hogy te nem vagy gonosz. Inkább Leiftan az, aki gonosz! - kezei ökölbe szorultak Azok alapjáén amiket mondtál, egyszerűen alig bírom elhinni, hogy ő ilyen alak...
          - Hidd el, én sem gondoltam. De ami történt,megtörtént. Nem lehet meg nem történté tenni mindazt ami itt történt.
          - Sajnos. - kulcs csörgött a kezeiben - Ahogy ezt sem.
          - Mit művelsz? - a kulccsal kinyitotta a cellámat, és bemászott mellém.
          - Bocsáss meg, hogy  ilyen sokáig tartott. - szorosan magához ölelt - Szeretlek! Szeretlek téged is, és a gyereket is! Nem érdekel, hogy nem az én vérem, úgy szeretem majd őt mint a sajátomat! - homlokával az én homlokomhoz ért, majd megcsókolt.