Csend! [ls au]

t í z

Harry bágyadtan lépdel a park felé. Kissé elege van már a mai napból, de kitartóan halad a célje felé, mert ma el fogja mondani Louisnak, hogy a fiúkhoz vonzódik. Bízik benne ennyire. Talán nem kéne, de ilyenre gondolni sem akar.

Vigyora egyre szélesedik, ahogy meglátja Louist az egyik pad támláján ülni. Most olyan nyugodt, és amikor észreveszi Harryt, ő is elmosolyodik.

"Milyen volt a napod?" érdeklődik Harry, Louis mellé ülve. A kék szemű csak megrántja a vállát, és kuncogni kezd.

"Az új igazgató rohadt vicces. Jól telt a napom, meg igazából... hiányoztak már a barátaim." nevet. Harry is mosolyog, de közben végig máson pörög az agya. "Na és neked?" kérdez vissza.

"Elment." érkezik a szűkszavú válasz.

"Valami baj van?" érdeklődik kedvesen Louis, és bal vállával a támlának dől.

"Tudom, hogy nagyon sok mindent nem beszéltünk még meg, dolgokat amiket a másiknak tudnia kéne, de én el akarok mondani valamit." köszörüli meg a torkát Harry. A kék szemű felvonja a szemöldökét, olyan 'kíváncsi' stílusban, és figyelmét a göndörnek szenteli. "Csak nem akarom, hogy miután megtudod, megutálj."

Louis arcán látszik, hogy észrevette; valami baj van.

"Bökd ki." unszolja továbbra is a zöld szeműt, aki bólint, és egyszerűen kimondja:

"Meleg vagyok." és összeszorítja a szemét.

Louis csendesen ül, a szavakat emésztve, és így vannak pár percig, de aztán elmosolyodik, és megrázza a fejét.

Kezd szürkület lenni, és Harry kételyekkel a szívében nézi a narancsos napot, ami lassan a vörös hálóruhájába burkolózva hajtja álomra a fejét. Ha mosolygott, akkor nincs semmi baj, ugye? Kérdezi magától, de még mindig nem tudja hova tenni az idősebbik reakcióját.

Végül Louis megköszörüli a torkát, és ahogy így ülnek egymás mellett, a lemenő napfényben, minden olyan csodálatosnak tűnik, és Harry szíve megszakad, ahogy a mellette ülő édes teremtés arcát figyeli. A színek egymást kergetik a vonásokon ugrándozva, és a göndör szíve is ugrál, a torkába és onnan le a gyomra aljáig.

Louis ránéz, majd vissza az égre, és újra rá. Az ujjait idegesen összefűzni, és megint megköszörüli a torkát. Harry csak rá figyel.

"Harry, én... azt hiszem, szerelmes vagyok beléd."

Harryre pillant, aki tátott szájjal, és nagyra nyílt szemekkel nézi a kék szeműt. Louis lába a földbe gyökerezett, mozdulni akar, de képtelen rá. Aztán erőt vesz magán, és megrázva a fejét elfordul jobbra, és akkor észrevesz valakit az egyik fánál. Gyorsan szedi a lábait, de nem elég gyorsan, mert Harry utoléri, és a csuklóját megfogva rántja vissza. "Ne menj el!" kéri a göndör.

"Holnap vissza jövök, ígérem" sóhajt Louis, és aztán csak nézi őt, elveszik a gyönyörű szemekben. Végül kirántja kezét Harry forró és védelmező tenyeréből, és elviharzik.

Harry szemében könnyek gyűlnek, a szíve még mindig dobog, és Louis apró alakját követi. Még látja, ahogy a másik ijedten megtorpan, egy izmos férfit figyel, aztán hátra les rá. Aztán a férfi megmarkolja Louis vállát, és mintha vezetni akarná, előre löki őt. A kék szemű engedelmesen követi a parancsait, és egy utolsót hátralesve néz Harry zöldjeibe. A göndör még most is elcsodálkozik a gyönyörű kék szemeken, hiába nincs itt a helye, hiába minden, ami eddig történt. Aztán a szíve megtelik reménnyel, mert hisz Louis szavának.

De Louis soha nem jön vissza.

~~~
Ezennel a Csend! lezárul, de nem hagyjuk ennyiben a történetüket:) Fogok egy folytatást írni ennek a történetnek, a címe Sikíts! lenne. Még nem tudom mit leszek képes kihozni belőle, de szétpattanok az ötletektől, amelyek a fejemben cikáznak... aztán lehet, hogy rám tör az ihlethiány, na az ilyen dolgok azok, amiket nem szeretek magamban :D anyway, nem tudom elmondani, mennyire köszönöm, hogy velem tartottatok, támogattatok, és remélem, ennek a történetnek a folytatása is felkelti majd az érdeklődéseket.

Sok-sok-sok csók, d.