Lúzerrel az élet {BEFEJEZETT}

7

Reggel ismét gyorsan keltem ki az ágyból, majd siettem a suliba. Mikor odaértem Barnát nem találtam ott. Ezért bementem a terembe. Frida ott ült sápadt arcal Dani mellett.
-Mi a baj?-sétáltam oda melléjük.
-Barna.-mutattak Barnára. Kisírt szemekkel ült ott és nézett maga elé. Én oda sétáltam hozzá, leültem a székemre és szorosan megöleltem. Ő a vállamra hajtotta a fejét és úgy ölelt vissza. Hallottam, ahogy sír. 
-Barna. Mi a baj?-toltam el kicsit magamtól.
-Apa. Itt hagyott minket.-sírt újra. Én letöröltem az arcán folydogáló könnyeket.
-Nyugi. Apád nem érdemel még titeket, ha csak így itthagy. Biztos vagyok benne, hogy anyukád is nagyon aranyos épp úgy, mint te.-öleltem meg.
-Köszönöm.-puszilt meg majd közelebb bújt hozzám.
-Ez természetes. Szeretlek.
-Én is szeretlek Emma.
Fridáék végig nézték az egészet. Basszus...
A következő szünetben én felültem a padra, Barna pedig az ölembe hajtotta a fejét. Fridáék előttünk ültek Danival.
-Hercegnő. Eljössz ma velem valamerre?-nézett fel rám mosolyogva. Az a mosoly...
-Persze.-piszkáltam a haját.
-Imádlak.-kulcsolta össze az ujjainkat.
-Hát itt meg mi van?-nézett ránk Frida.
-Teljesült az álmom.-közölte egyszerűen Barna.
-Aha. Szóval neked minden álmod volt Emma.-szólalt meg Dani is.
-Teljes mértékben. Amióta megláttam.-puszilta meg a kezem.
-És te Emma. Mióta tetszik neked Barna?-erre elvörösödtem.
-Erre én is kíváncsi vagyok.-nézett fel rám Barna ismét.
-Mióta találkoztam vele.-mondtam kicsit halkabban. Erre Barna megszorította a kezem.
-Szerelem első látásra. De cuki.-visítozott Frida.
-Nicsak, nicsak. Barna össze jöttél ezzel a senkivel?
-Ő nem senki.
-Még a szülei se szeretik hagyjad már. 2 éve nem voltak szülőin sem. Mindig a bátyja jött. Csak ő szereti.-ekkor belőlem előtört a sírás és kirohantam a teremből, majd a földre rogytam. Még hallottam miket beszélnek.
-Ezt még nagyon megbánod.
-Ugyan miért? Kiszaladt sírni, mert belátta, hogy igazam van?!
-Ha tudnád mi történt vele nem így beszélnél.
-Na. Akkor kivele.
-Nem mondom. Majd elmondja, ha akarja.
-Ennyit erről. Félsz te is.
-Emma.-a nevem kiabálására lettem figyelmes.-Emma. Úgy sajnálom.
-Nem a te hibád.-szipogtam.
-Szeretlek.
-Én is.
-Gyere. Menjünk vissza.-segített fel. 
Mikor beértünk a terembe Ádám újra kezdte.
-Na mi az?! Felhívtad anyucit megkérdezni tényleg utál-e?!
-Állj már le...
-Még is miért Barna ez az igazság.
Barna csak rám nézett én meg bólintottam.
-Haver fogd már be. Ha tudni akarod a szülei 2 éve meghaltak. És igen is nagyon szerették egymást.-Ádám arca ekkor lefagyott.
-Én... Én nem... Tudtam.-dadogott.
-De attól mondod, ami az eszedbe jut és nem érdekel téged, hogy ki mit érez. Én szeretem Emmát. Sőt. Imádom. Ő egy okos és gyönyörű lány. Egy álomnő. És, ha te ezt nem látod vegyél szemüveget ember.-fejezte be Barna és együtt sétáltunk a helyükre.
Suli után elmentünk deszkázni, focizni és sétálni nagyon jó volt. Alvás előtt, mint mindig. Most is felnéztem Instára.

Nagy_Barna

Szeretlek Hercegnőm. 😍❤ @Kiss_Emma

Kiss_Emma: Én is szeretlek Hercegem. 😍❤

Horváth_Dani: Juci 😏❤✌

Kiss_Emma

Nagyon imádlak Hercegem😍❤ @Nagy_Barna

Nagy_Barna: Én is imádlak Hercegnőm😍❤

Kiss_Áron: Hmm... 😏❤

Kovács_Frida: De cukiiiik 😍❤