Sodorjon az ár! /BEFEJEZETT/

5.fejezet: - Dolli gyerekkori barátnője

Cortez vissza kísért a szobámba.

 - Figyelj majd még bejövök meglátogatni,de most mennem kell mert dolgom van! Megöl az apám ha elkések otthonról. - Mondta majd egy puszit nyomott a homlokomra és kifordult az ajtón.

 - ...Szia! - Mondtam halkan miután elment.

Anyáék elhozták a laptopomat amíg én aludtam,úgyhogy megfogtam és felmentem a blogomra. "Te jó ég 3 nap alatt 200 követő?? Nem is rossz!" Elkezdtem gépelni a minap történteket Cortez találkozásától a kórházig. Írtam egy darabig még megakadt a szemem az ajtóban befelé haladó lányon. Az a vörös hajú lány volt az,aki az ebédlőben szemezett velem. Befelé jött amikor észrevett és megállt,a haja le volt engedve kb derékig érhetett,sötét barna boci szemeivel nézett rám. Fekete hosszú,vastag,kapucnis póló volt rajta a kapucni a fején volt,jó testalkata volt azt meg kell hagyni...kifejlett,feszes kiscsaj....khm úgyérzem elkanyarodtam egy kicsit a témától :"D ...Szóval vékony volt és vörös farmer volt rajta ami itt-ott ki volt vágva. Egy fehér fűzős cipőben volt,bal karján egy arany óra,jobb csuklóján karkötők,kézfején pedig egy tetkó volt. Rám nézett és mosolyogni kezdett majd integetett. "Ez honnan a francból ismer engem és egyáltalán mit akar tőlem?" Hangzott el bennem a gondolat,de álcáztam magam egy kamu mosolyal és vissza integettem illedelmesen. Ekkor a lány megindult felém "Na szuper! Nem azt mondtam,hogy gyere ide csak integettem te buta!!" Gondoltam magamban. Az ágyam mellé állt és ráharapott a szájára mintha nem tudta volna féken tartani a boldogságát.

 - Ladisla? - Szólalt meg,borzasztó aranyos hangja volt.

 - Igen? - Erre a szóra a nyakamba ugrott és halk sikításba kezdett. Zaj volt így is a teremben szóval nem zavart senkit,kivéve engem. - Héjj,mit csinálsz?? - Próbáltam leszedni magamról.

 - Ne haragudj,de annyira örülök neked 10 éve nem találkoztunk! - Fogta meg a kezemet. - Nem emlékszel rám? - Mosolygott.

 - Sajnálom,de nem! - Vontam meg a vállam.

 - Mondjuk érthető 10 év után. De jajj Dolli annyir a örülök,hogy megtaláltalak!! - Azzal újra a nyakamba ugrott.

"Várjunk csak! Dolli? Azt hiszi....azt hiszi én vagyok Dolli? Csak nem ő volt Dolli barátnője akivel mindig játszott? Már emlékszem egyszer én is találkoztam vele,csupa szeplő volt de nagyon gyönyörű kislány még mindig az,de tudatlan szegény. Úgy tűnik nem tudja,hogy Dolli..."

 - Végre újra találkoztunk! - Mosolygott,mire én is mosolyogtam. Megsajnáltam egy kicsit látom rajta,hogy nem olyan mint egy egészséges idegrendszerű gyerek,ezért inkább nem mondom el,hogy eltűnt. Lehet jobban járok ha úgy teszek mintha én lennék Dolli.

 - Igen! - Próbáltam mosolyogni,de szívem szerint sírtam volna!

 - Mi történt veled? Miért vagy itt az intenzíven? - Kérdezte....várjunk csak még a nevét sem tudom! 

 - Hát mondhatjuk azt,hogy a rózsabokor nem akarta,hogy bejussak Csipkerózsikához! - Mire mind ketten felnevettünk. - Egyébként mi is a neved? Sajnálom,de nagyon rég volt! - Igazából semmire nem emlékszem csak az arcára.

 - Elöise Faustain. (Élöísz Fáustájn) 

 -Elö micsoda? 

 - Elöise! Már gyerek korunkban sem tudtad ki mondani emlékszel? - Nevetett fel.

 - Igen! - Tetettem a nevetést! - S helyett mindig Z-t mondtam nem? - Reménykedtem,hogy igazam lesz.

 - De igen,vicces volt! - Hál istennek eltaláltam. Most legalább megerősítettem benne,hogy én vagyok Dolli.