The Edge of Madness

Eleventh

  Az agyam nagyon nehezen fogja fel a látottakat. Mégis mi a jóságos ég folyik ebben az intézményben? Szívem szerint elrohannék, de a lábaim nem engedelmeskednek. A kezem úgy remeg, hogy azt hiszem, az ételhordó doboz menten a padlón landol. Ez ugyan nem történik meg, viszont Kei felsője idő közben ott köt ki. Kyo végigsimít a másik fedetlen - és nem utolsó sorban görög isteneket megszégyenítő - felsőtestén, ajkait kulcscsontjára vezeti, hogy azt apró csókokkal, majd szívásnyomokkal hintse be. Ott telik be a pohár, amikor a fehér hajú elválik az adonisz kulcscsontjától, a szájára mar, kezeit combja alá csúsztatja. Kei értve a célzásból felugrik, lábait a huszonhatos dereka, karjait pedig nyaka köré fonja, csókjukat még ezzel sem szakítva meg. Riadtan nézek körbe, hátha valaki van a közelben, aki tudna segíteni. Ezúttal szerencsével járok. Egy, tőlem jobbra nyíló folyosó végén két ismerős fiatal beszélget. Az egyikük Natsu, a másikuk Raiden, ha jól rémlik. Ugyan nem fűződnek hozzájuk túl jó emlékeim, de most ők is jobbak a semminél. Mivel kiabálni nem akarok, ezért hevesen integetni kezdek nekik. Egy örökkévalóságig tart, mire Raiden észrevesz...és hátra vetett fejjel elkezd röhögni rajtam. Natsu egy darabig még figyeli, ahogy egyik kezemmel feléjük csápolok, a másikkal a két alfahím felé mutogatok, majd egy nagy sóhaj kíséretében nemes egyszerűséggel bemutat. Igazán ki vagyok velük segítve. Egy ideig még próbálkozok, hátha megértenek, de semmi. Lemondóan hajtom le a fejem, és nézek vissza a két hímre, akiknek viszont csak a hűlt helyét találom. Teljesen lesokkolva bámulom az üres folyosót, amin most csak Kei ruhái hevernek elhagyottan. Mégis hogy tűnhettek el ilyen gyorsan?
- Na mi van, tán megjelent előtted Szűz Mária? - gondolataimból Natsu hangja ránt ki, amit Raiden egyre hangosabb nevetése kísér.
 - Én...én...ott, a falnál...ketten... - dadogva mutogatok arra a helyre, ahol ezelőtt pár pillanattal még Kei és Kyo szedték szét egymást. Magyarázásommal csak annyit érek el, hogy az idősebbik csak rosszallóan megcsóválja a fejét, a fiatalabb pedig még jobban röhög. Pontosabban csak addig röhög, amíg az említett helyre nem néz, és ki nem szúrja a földön heverő bőrdzsekit és pólót. Arcáról azonnal lefagy a mosoly, a helyébe egy, hozzá egyáltalán nem illő, igencsak riasztó kifejezés ül.
- Az az utolsó, mocsok, aljadék, hűtlen balfasz! Hogy a jó kurva anyja dobta volna ki a hóba, amikor a világra baszta! - kicsit hihetetlennek tűnik ez Raiden szájából, főleg úgy, hogy alig tűnik 19 évesnek. Ilyen fiatalon ilyen trágárul beszélni...
- Raiden, ne. - Natsu nyugtatólag az egyre idegesebb fiú vállára teszi a kezét, de egy gyanús, elektromos kisüléshez hasonlító hang után el is veszi onnét. Pár pillanat múlva újra megismétlődik, majd egyre gyakrabban. Már épp feltenném a kérdést, hogy honnan jön ez a hang, amikor a fiatal elkapja a karomat, bennem pedig szétárad egy kellemetlen, kissé fájó, bizsergető érzés. Olyan, mintha az a pillanatnyi kis áramütés, amit az ember akkor érez, amikor hozzáér a villanypásztorhoz. Azonban ez az érzés folyamatos, és ha nem tévedek, akkor az arcomat idegesen fürkésző srácból jön.
- Te láttad őket utoljára, igaz? - kérdésére hevesen bólogatok, amit ő szorítása erősítésével nyugtáz.
 - Nagyszerű. Akkor most szépen segítesz nekem megkeresni őket, hacsak nem akarod itt helyben kipróbálni azt, hogy milyen érzés, amikor beléd vág a 220.