Kpop Sztorik Meg Minden

Nem csak a pillanat heve

- Nem June, Donghyuk biztos, hogy nem meleg! – keltem ki magamból , amiért legjobb barátomról ezt merik feltételezni.
- Ugyan már Yun, ezt mind észrevettük már - mutatott Junhoe végig magán és Donghyuk kivételével mindenkin.
- Igen? Mert én még nem tapasztaltam! – vettem újra védelmem alá barátomat, aki jelen pillanatban ott sem tartózkodott.
- Figyelj, teszteljük le. – találta ki hirtelen Hanbin – csókolja meg valaki. Yunhyeong, te vagy a legjobb barátja, erre te vagy a legalkalmasabb.  – tette vállamra kezét.
- Jó, bebizonyítom, hogy nincs igazatok. – viharzottam el másodperceken belül, majd bezárkóztam a fürdőszobámba.

Miért vonzódna a saját neméhez? Nem zavarna, abszolút nem, hisz én is.. ah a francba is valamennyire vonzódom a saját nememhez, de ő..  Nem hiszem, hogy az lenne. Igazából, még talán örülnék is neki. Hisz sosem volt nekem közömbös. Egyáltalán nem. Csak nem akartam rámenősnek tűnni. Agyalásom közepette betoppant az egyetlen ember, akiben ilyenkor bízhatok, Bobby.

- Mi a baj Hyung? Szomorúnak tűnsz. – lépett oda hozzám barna hajú barátom.
- Szerinted én jól nézek ki? – böktem ki elsőre, ami fejemban cikázott, de ahogy kimondtam, már meg is bántam.
- Mi? Vagyis... Figyelj. A legjobb barátom vagy. Elmondhatsz nekem bármit. – vette bizalmasra a figurát, majd folytatta. – De ha már megkérdezted, szerintem igen. Kifejezetten. – válaszolt végül kérdésemre, amit kicsit furcsáltam.  - Na jó, hülyén fejeztem ki magam... Most biztos azt gondolod, hogy én... tudoood. – próbálta belőlem kihúzni, amire ő gondolt. Pontosan tudtam, hogy mire céloz.
- Igen, tudom, hogy mire gondolsz és tudom, hogy nem vagy az. – tisztáztam a helyzetet, ugyanis beszélgetésünk kezdett kínossá válni.  – Bobby, el kell mondanom valamit. – folytattam, minden mindegy alapon.
- Tudom. -  vágta rá azonnal. Nos, ezt nem tudtam hova tenni.
- Pontosan mit is tudsz?  - pislogtam bambán, kezdtem elveszteni a fonalat.
- Hogy is mondjam szépen... a fiúkhoz is vonzódsz. – bökte ki, én pedig levegőt is elfelejtettem venni.
- Te ezt... honnan veszed? – makogtam valami badarságot, teljesen levoltam taglózva.
- Látom rajtad. Ahogy Donghyukra nézel. Csillog a szemed, tördelni kezded az ujjaid, ha megjelenik. – leplezte le pillanatokon belül titkos szokásaimat, amit reméltem, hogy senki sem vesz észre. Tévedtem.
- Jó, de... ez maradjon köztünk. – ragadtam meg csuklóját, ezzel szemkontaktust teremtve.
- Ígérem. – suttogta és kiment a fürdőből. A tükör felé fordultam, onnan jobban szemügyre vettem magam. Nem tetszett, amit látok. Gyáva vagyok, amiért nem merem beismerni érzéseimet Donghyuk iránt.

Kilenc óra huszonegy perc. Hideg zuhanyt vettem, ami némiképp csökkentette zaklatott lelkiállapotom. Nem titkolhatom tovább. Magam köré csavartam egy törülközőt és úgy mostam fogat. Ezután vizes hajamat is megtöröltem. Felöltöztem, majd távoztam a fürdőből.  Amint beléptem a szobámba, lefagytam. Ott ült az ágyán és zenét hallgatott. Francért kerültünk közös szobába! dühöngtem magamban.
- Szia Hyung! –köszöntöttem végül Donghyukot, mire kikapta füléből a fülhallgatót és rám nézett gyönyörű, éjbarna szemeivel.
- Szia Yoyo! – nyitotta válaszra a száját. Vettem a bátorságot és leültem vele szembe.
- Donghyuk. Szeretnék valamit mondani. – hangom kissé remegett, de le tudtam gyűrni.
- Előbb én, ha már itt vagy. – fogta meg kezemet, amitől melegség öntött el. – Hallottam, ma mindent. – mondta lehajtott fejjel, arcom színe vörösre váltott. Majd folytatta. – Tudni szeretnéd, igazán? – gördült le egy könnycsepp az arcán. – Igen. De neked ez, amint hallottam, nagyon nem tetszik. Sajnálom. Undorodj tőlem akkor, de ez én vagyok! – szorította meg kezem, körme bőrömbe vájt. – Az én testem, az én lelkem. Bocs, hogy nem születtem normálisnak! – emelte fel jobban hangját, majd ellökte kezem és sajátjával arcát takarta. Hirtelen felállt az ágyról és indulni készült, léptei gyorsak voltak. Utána rohantam, elkaptam vékony csuklóját.

Ott álltunk közös szobánk közepén, én Donghyuk csuklóját szorongatva, ő pedig másik kezével szemét törölgetve ledermedt. Ereimben megfagyott a vér, szívemet melegség járta át, mikor mélyen szemeibe néztem. Nem láttam a külvilágot, de őszintén szólva nem is érdekelt. Tettem egy lépést felé, mire ő ezt megismételte. Bátortalanul, de csuklóját elengedve ujjaimat rákulcsoltam övéire. Fél méter alig volt köztünk. Fülemben hallom szívem heves dobogását. Vajon mit gondolhat most ő? kérdeztem magamtól, de halvány gőzöm sem volt. Káprázatosan szép volt, ahogy szőke hajkoronája keretezte formás arcát. Tettem még egy lépést közelebb, immár csak pár centi volt köztünk. Nem kaptam levegőt. Abban a pillanatban magához húzott és megéreztem forró ajkait az enyémen. Szorosan behunytam a szemem, nem tudtam elhinni, azt hittem álmodom.  Elmélyítette csókunkat és egyik kezével  a hajamba túrt, másikat pedig az állam alá helyezte. Én dereka köré fontam a kezem, így még közelebb húztam magamhoz. Szívem hevesen dobogott, azt hittem már kiugrott a helyéről. Visszacsókoltam, gyengéden alsó ajkába haraptam. Kissé eltoltam magamtól és homlokom övének döntöttem. 
- Remélem ez nem csak a pillanat heve volt. – mosolygott rám és újabb puszit nyomott számra.
- Nem, ez már rég nem az.