Kpop Sztorik Meg Minden

Figyelj - 3/1

Az ébresztőórám hangos csörömpölésére nyitom ki a szemem, úgy ahogy minden reggel. Szememet dörzsölve ülök fel az ágyon, majd papucsomba belebújva totyogok el egészen a konyhámig, hogy megihassam éltető kávémat. Egy aprócska panelházban élek a belváros szívében. Szeretek itt élni, attól függetlenül is, hogy van pár hülye szomszéd. Már hozzám nőtt ez a kis lakás.

Lefőtt az ébresztőnek szánt koffeinbomba, majd kedvenc, lila bögrémbe töltöttem, úgy ültem le a kétszemélyes kis asztalomhoz és az ébredező várost néztem ablakomon át. Már a nap első sugarai előbukkantak, s ez azt jelentette, hogy ideje lenne készülődni.

Gyorsan megmostam a fogam, a hajamat is valamennyire megigazítottam, hisz nem állhat úgy, mint egy madárfészek. Felvettem valami göncöt, magamra kaptam a bakancsomat, kabátomat, sapkámat, s a táskámat hátamra hajítva indultam el iskolába. Ajtómon kilépve egyből megpillantottam a szembe szomszédomat. Hetven körüli nő, őszes haj, vastag lencséjű szemüveg, a minden nap viselt otthonkája, arra pedig egy bordó, kötött pulcsit húzott. Szeretem részletesen megfigyelni az embereket, mikor ezt az anyukámnak meséltem, csak kinevetett, miszerint én „csak a lányokat lesem". Ennek már 2 éve lassan.

- Jó reggelt asszonyom!- hajoltam meg illedelmesen, mire morogva becsapta az ajtóját. Sosem kedvelt, pedig még egyszer sem társalogtunk. Vállat vonva haladok a liftig, ahol egy csinos, fiatal lány áll, szintén a liftre várva. Tizenkilenc körül lehet, szép az arca, kicsit túl sminkelt, frufrus, hosszú hajú és kicsit lenge öltözetben van január révén. Rám mosolyog, én pedig csak erőltetetten rávicsorítok, vagy valami olyasmi. Megjelent a lift és mindketten beszálltunk. Elég feszültnek éreztem a légkört és megpróbáltam a lift egyik sarkába préselődni, de a leányzó még így is elég közel állt hozzám. Már majdnem leértünk, mikor az ismeretlen lány egy papír fecnit csúsztatott tenyerembe, majd rám kacsintva elrobogott. Széthajtottam a kis papírt és az imént említett neve és elérhetősége volt ráfirkantva. Mihelyst kitettem a lábam az épületből, az első szemetesbe ki is hajítottam. Nem azért, mert én ilyen paraszt lennék, csak hát... engem a fiúk érdekelnek.

A városi élet már javában beindult, rengeteg járókelővel és hatalmas dugókkal. Sok ember jött velem szembe, de mivel mindenki rohan, így reggel hét órakor, senkit sem tudtam rendesen megfigyelni. Ez betegen hangzik, de igen, én megfigyelem az embereket. Az arcukat, hajukat, ruhájukat, mindent. Kis korom óta észrevettem ezt magamon, hogy érdekelnek az emberek. Ha valakit nem tudok rendesen szemügyre venni, akkor hiányérzetem támad, minta valami kimaradt volna az életemből. Ez lennék én, Moon Taeil, végzős gimnazista, aki fura, vagyis mások szerint.

Pár perc séta után ki is érek a buszmegállóba. Anyával együtt laktunk a kis panelházikóban, de mivel ő kiakart költözni a kertvárosban, én pedig abszolút ellene voltam az egésznek, így egyedül költözött. Két hetenként látogatom őt, aminek általában örül.

Tizennégy éves korom óta, minden nap itt várom a buszt. Mindenkit ismerek, mindenkit megfigyeltem már, aki ezzel jár. Ebben a pillanatban fordult be a jármű, majd miután kinyílt az ajtó. felszálltam. Idős úr, hatvan körül, zöld kabátban ül az első ülésen, mögötte pár tizenéves kissrác, akik együtt nyomkodják a telefonjukat, mindegyiken ugyan az az unalmas divatbakancs. Mögöttük középkorú nő, elegáns ruhában, aktatáskával és magas sarkúban. Elég kevesen vannak még ilyenkor, hisz ez még csak a második felszállóhely. Mikor továbblépdelek, a hátul lévő ülésekhez, elszorul a torkom. Balra oldalt, harmadik ülés. A helyem. Ami foglalt. Vörös hajkoronája tökéletesen bevan állítva, a szemöldökét két vágás díszíti, gyönyörű szemei, tökéletes arccsontja van. Ki vagy te?