Zeneajánló: Skrillex ft. Diplo - Revolution
Ethan karba tett kezekkel figyelt. A tekintetéből semmit nem tudtam kivenni. Alecre pillantottam. Büszkén mosolygott rám.
-Hát, valljuk, be tényleg értesz az íjhoz. De ez nem azt jelenti, hogy máris tökéletes Árnyvadász vagy. Izzy, botot! -a lány két hosszú fegyvert vett el a falnál lévő állványról, majd az egyiket Alecnek, a máskat nekem adta. Mit ne mondjak, nem volt könnyű. -Első lecke; mindig légy résen, ne lankadjon a figyelmed. -azzal egy határozott lépéssel, megtámadott. Egy óriási ugrással hátrafelé kerültem ki, az egyetlen védekező dolgomat pedig magam elé helyeztem -Jó. Most te támadj meg. -még erősebben markoltam rá a fadarabra, majd egy nem valami magabiztos, de stabil lépéssel előre haladva, lendítettem a feje felé. Egy másodperc alatt kivédte, az én kezemből kilökte, és a nyakamra helyezte az ő fegyverét. -És, halott vagy. Újra.-Másodszor, harmadszor...tizedszerre...húszadszorra...
Már csak Alec és én vagyunk az edző téren. Órák óta gyakorolunk. Az erőm lassan kezd elhagyni, de tovább kell csinálnom. A teknikára, és a gyorsaságra is oda kell figyelnem, tehát fizikailag és szellemileg is fáradok. Kemény fából faragtak, nem adom fel könnyen. Amikor kilenc évesen el kelzdtem íjászkodni, sokszor megsérültem, kiugrott a vállam, vagy egyszerűen mindig kudarcot vallottam. Még a céltáblát sem találtam el.Nem akartam edzésre menni, sokszor úgy tettem mintha beteg lennék. A szüleim jól tudták, hogy egyszerűen fel akartam adni de apa nem hagyta. Mindig azt mondta; A lágyszívűség az akaraterő edzésének akadálya. Így hát nem voltam lágyszívű. A tizedik szülinapomra, nem pónit, vagy barbit kértem, mint más korombeli kislányok, hanem egy komolyabb íjász készletet, hogy otthon is tudjak gyakorolni. Attól kezdve délutánonként nem mentem át a barátaimhoz, hanem házit írtam, majd a kertben edzettem. Anyáék büszkék voltak rám, ami mégjobban biztatott a kemény munkára...
-Analice! Figyelsz te rám?
-Mi? Bocsi elgondolkodtam... -megforgatta a szemeit.
-Azt mondtam, hogy a figyelmetlenségeddel van a gond. A láb- és karmunkád nem a legnagyobb problémád. Koncentrálj.
-Jó. -nagylevegőt vettem és összeszedtem az összes erőm.
-Támadj meg. -Alec készenlétbe állt. Megforgattam a botom párszor, hogy ne tudja kiszámítani merről fogok támadni. Ahogyan eddig észrevettem, kiszámítható volt, hogy jobb oldalról támadok, hiszen jobb kezes vagyok. Megleptem és balról lendítettem meg a botom. Egy másodpercig egymás ellen tartottuk a rudakat, és megvillantotta a mosolyát. Nahát, ilyet is tud Mr.Szigorú és kemény fejű. Visszatámadott, de kivédtem mindhárom próbálkozását. Balra néztem, és újra Ethant láttam karba tett kezekkel. Elterelte a figyelmem. Megint arra eszméltem fel, hogy a földön fekszek, és a botom sincs a kezemben. Remek. Végig is futott az agyamon Alec tanácsa. "Koncentrálj".
-Ethan, mit csinálsz itt? -kérdezte Alec.
-Gondoltam megnézem hogy halad az újonc.
-Le is tesztelhetnéd. Fogj egy fegyvert!
-Mi én ellene? Egy lány ellen? Kizárt. Egy másodperc alatt leteríteném. -Már megbocsáss(?).
-Igen? Akkor mutasd mit tudsz Dolan! -tártam szét a karjaimat, kimutatva hogy nem félek tőle. Majd én megmutatom neki, hogy ki a lány.
-Erre kíváncsi vagyok. -mondta Alec amint kiállt a terem szélére, helyet hagyva nekünk.
-Ha elesel, nem kaplak el.
-Fogd be, és mutasd mit tudsz!
Tényleg hagyni fogja Ethan hogy Analice elessen? Senki nem tudja :p
És újra sorry hogy későn jött ide is rész :c xx
