Szomorú gyerekek

majdnem a kilencedik rész

Nem hisznek már a szüleiknek, barátaiknak, de még maguknak sem.

Merülnek a múltba, és ezzel el vesztik a jelent.

Mindig csak másokhoz hasonlítják magukat.
A rosszabbakat ki nevetik.
A jobbakat utalják.

Nem érdekli őket mások véleménye, mindig az igaz, amit ők mondanak.

A szépség a minden számukra. Ha valaki nem szép, akkor nincs is.

És a "barátaik" közt, már nincs is szükségük ellenségekre.

Tettetik, hogy szeretnek, de utálnak.
Tettetik, hogy utálnak, pedig szeretnek. Mire jó ez?