Új szemszögből

12. rész

-Shh! Semmi baj Kris.-Simogatta nyugtatóan a vállamat.-Elmondod nekem hogy mit álmodtál?-Egy ideig ültünk, és csak hallgattuk a fülsüketítő csöndet, amit hamarosan megtörtem. -Én veled álmodtam.-Meglepődötten pislogott, majd folytattam.-Megvertél. És azt mondtad, hogy ehhez szokjak hozzá, mert én csak is a tiéd vagyok, és nekem azt kell tennem amit te mondasz.-Csordult le egy könnycsepp az arcomon, amit szinte azonnal le is törölt.-Ez csak álom volt. Sosem bántanálak. Ne félj.-Engedett kezei szorításán, és megpuszilta a homlokomat. Ismét csend telepedett közénk, de nem az a kínos, hanem inkább az a nyugodt.
-Tudsz aludni?-Suttogta, mintha attól félne hogy valaki felkelne ránk.
-Nem.-Suttogtam én is.
-És mit akarsz, mit csináljunk?-Varázsolt levakarhatatlan vigyort az arcára.
-Nekem van egy ötletem.-Mosolyogtam én is.
-Nekem is.-Nyalta meg málna színű ajkait, miközben erősen méregetett.
-Naaa! Nem aaaazt-Nyújtottam el.-Gyere!-Megfogtam a kezét, és húztam magam után a kanapéra. Leültünk, es egymás arcát kezdtük el fürkészni.
-Szóval? Mit szeretnél csinálni?-Kérdette a kezemet szorongatva.
-Nézzünk Spongya Boboooot!-Néztem rá bociszemekkel. Rosszabb vagyok mint egy óvodás!
*Ethan*
Rosszabb mint egy óvodás!
-Spongya Bobot?-Néztem rá kissé meglepetten.
-Ühhüm.-Karolt belém, miközben fejét a vállamnak döntötte.
-Jólvan, nézzünk amit te akarsz.-Emeltem fel megadóan a kezemet, es elindultam a tv felé. Közben vetettem egy pillantást a telefonomra, és az óra 3:02-t mutatott... És én Spongyát fogok nézni hajnalok hajnalán...
-De aztán nehogy megint bealudj!-Huppantam le mellé a kanapéra.
-Nem fogok ígérem.-Fölhúzta lábait a mellhasához, és átölelte őket. Először nem törődtem vele, úgy gondoltam így kényelmes neki, amíg pár perc múlva meg nem hallottam fogai koccanását.
-Kris te fázol?-Mintha nem lenne elég egyértelmű te vadbarom!
-N-eem.-Full libabőrös a keze de nem fázik??
-Aha.-Bementem a szobámba az egyik "Lost Angeles" feliratú pulcsimért. Amikor visszaértem a nappaliba, Kristen hűlt helyét találtam.
-Kristeen!-Fordultam be a konyhába. Körbe sétáltam az asztalt, majd kuncogást hallottam a fürdőszobából.
-Kris, itt vagy?-Léptem be az inént említett helységbe. Természetesen nem volt ott. Átvágtam a nappalin, és Grayson szobája felé tartottam. Lassan kinyitottam az ajtaját, ami elég kísértetiesen nyikorgott.
*Kristen*
-Hú!-Ugrottam ki az ajtó mögül, mire Ethan ijedtében hátra esett.-Csak nem megijedtél?-Kuncogtam gonoszul.
-Én nem, dehogy.-Hárított.-Segítesz felállni?-Felém nyújtotta a kezét, amit gondolkozás nélkül megfogtam. De ahelyett hogy őt húztam volna fel, ő rántott le magához, egyenesen az ölébe.
-Látom már nem is fázol.-Puszilt arcon.-Fogsz még ijesztgetni?-Szorított magához.
-Igen.-Mosolyogtam rá kicsit sem bűnbánóan.
-Te semmiből sem tanulsz?-Tűrt el egy tincset az arcomból.
-Nem.-Amint kimondtam felém kerekedett, és csiklandozni kezdte az oldalamat.
-E-th...Ethan...Elégh!-Visítottam. Természetesen nem hagyta abba. Már a könnyeim folytak annyit nevettem, amikor abbahagyta.
-És ebből tanulsz mostmár?-Segített fel a földről.
-Igen-Lihegtem.-És mostmár fáradt is vagyok. Akudni akarok Ethaaaaan!-Nyafogtam.
-Jólvan gyere te kis óvodás.-Kapott fel a vállára, aminek következtében egy hangosabb nyögés hagyta el a számat. Letett az ágyra és betakargatott.
-Jóéjt Kristen.-Feküdt be ő is mellém.
-Neked is E.-Nem tudok aludni, pedig rohadt fáradt vagyok... még 10 percig forgolódtam amikor valószínűleg nem csak én untam meg.
-Kris miért nem alszol végre?-Fordult felém.
-Mert nem tudok ....-Mondtam ártatlanul.
-Ajjh gyere ide.-Magához ölelt, és kezét a derekamnál pihentetve szuszogott a nyakamba.
-Mostmár tudsz?-Puszilta meg az érzékeny bőrfelületet.
-Igen.-Simultam hozzá, és lehunytam a szemem.