Új szemszögből

Harmadik rész.

-Miért álltunk meg?-Ethan hajol előre, hátha lát valamit.
-E.-kétségbeesetten néznek össze Graysonék.
-Ha megkérlek hogy maradj bent, megteszed?-Ethan fordul felém elképesztően nagy aggodalommal az arcán. Helyeselően bólogatok, s miután kiszálltak, előre kúszok leskelődni. Ilyen nincs! Kiszállok az autóból, és látom hogy az exem fekszik a földön és csupa vér. A kezébe van vésve a nevem.
-Kris! Miért nem maradtál a kocsiban?-Ethan fordul felém a fejét fogva.
-Te tudtad hogy ki van itt!? Láttad róla a fotót Ethan! -Leborulok Mike mellé, és halkan zokogni kezdek. Letérdelnek mellém mindketten és együttérzően megölelnek. Miután kiértek a helyszínelők, el kellett mennünk onnan. Elmentünk a supemarketbe, és együtt megvettük azt ami kell. Utána hazamentünk.
-Figyi Kris. El tudom képzelni milyen nehéz lehet ez neked, de ha bármi van este, itt a számunk.-kezembe nyom egy cetlit amin mindkettejük telefonszáma ott van.
-Köszi srácok. Nem is tudom mi lenne velem nélkületek.-Szorosan megölelnek, majd bemennek. Én se teszek másképp. Lezuhanyzom, és elmegyek aludni. Már túl sok a mai nap. Valaki kopog. Kimegyek megnézni, de senki sincs kint. Mire visszamegyek a hálóba, Mike ül az ágyamon lehajtott fejjel.
-Mike! Annyira hiányoztál! Miért akartál öngyilkos lenni? Ráadásul miattam.-Odarohanok és szorosan megölelem.
-Chh... Dehogy miattad. Érted a kisujjamat nem adnám, nem hogy az életemet.
-Mi?! Hogy lehetsz ennyire érzéketlen?-Annyira fájdalmasan kezdtem el zokogni, mint még soha.
Nagy zajt hallok, majd valaki elkezdi simogatni a vállam.
-Semmi baj, Kris. Csak álmodsz. Ez nem a valóság.-Olyan ismerős a hangja. De nem tudok rájönni, hogy ki az. Hirtelen a házam előtt találtam magam. Ott vannak Graysonék. Hiába integetek nekik, nem látnak, vagy nem akarnak észrevenni. Odamegyek hozzájuk.
-Sziasztok.
-Szia Kris. Mikor mész?-Grayson mosolygott rám kedvesen.
-Hova?
-Nekem mindegy. Csak el innen.
-Ma miért bunkó mindenki?!- úgy üvöltöm, mintha meglepődnék, pedig az előzek után, semmin sem lepődök meg.
-Kris, ébredj. Semmi baj ez csak egy álom. Nem valóság.-Az ismerős hang megint itt van és letörli a könnyeimet. Kinyitom a szememet, és meglepődve tapasztalom, hogy Ethan ül az ágyam szélén, zsebkendővel a kezében. Felülök, és úgy nézek rá, mint akit most szalasztottak az őrültek házából.
-Ethan?-Mégsem vagyok annyira biztos benne.
-Igen Kris. Hallottuk hogy sikítasz, és átjöttünk. 20 percel ezelőtt is itt voltunk, de miután megnyugodtál, elmentünk. Mostmár itt vagyunk a melletted lévő hálószobában.- szerencsésnek érzem magam, amiért 2 ilyen rendes fiú a szomszédom.
-Köszönöm Ethan. Hol van Grayson?
-Ő elaludt. Gondoltam, elég vagyok ahhoz hogy lenyugtassalak.-Szorosan megölelem, majd zavarodottan odébb húzódok.
-Jóéjt Ethan.
-Jóéjt Kris.-Nyom egy puszit a homlokomra, majd rövidesen újra elalszom.