Dark Shadows

Megőrültem?

A rendőrség és pár rohamrendőr azonnal a helyszínen termett 5 darab fülsüketítően szirénázó rendőr autóval. 12 rendőr az ablakokon keresztül biztosította az épületet a faltörő kos számára, míg a többi 4 a környékbeli háztetőkön figyelték a mozgást egy-egy mesterlövész puskával felszerelve. Jacobbal az egyik autó mögé rejtőzve figyeltük a történéseket.

A rendőrök úgy gondolták tiszta a terep, ezért két rendőr felkapta a nagy, nehéz, acélból készült eszközt, az oldalán 2 rohamrendőrrel.

A harmadik lendítésre be is tört az ajtó. A két állíg felfegyverzett és védett rendőr berohant, pajzsukkal biztosítva a területet, utánuk egyből futott a másik kettő. Az egyik sikeresen megbotlott a maszkos nő csapdájába, és a vessző áthasította a fejét.

Az épületben első látásra nem volt semmi szokatlan, az egyik rendőr hulláján kívül. Az egész épület rendben volt. A bútorokra nem voltak emberek ültetve, a gerendákon nem volt kötélmaradvány, és sehol egy cseppnyi vér, pedig biztos voltam benne, hogy Jacob és én is tisztán láttunk mindent. Mivel elég komoly bejelentés volt, a rendőrök semmivel sem törődve, berontottak az épületbe. Még a halott társuk sem érdekelték, végig taposták szegény embert.

A rendőrök felkutatták az egész épületet. Sehol nem volt semmi érdekes, egészen addig, míg el nem érték az igazgató szobáját, ahol az ajtón egy véres kéznyom, és erőszakos behatolás nyomai voltak láthatók. Az ajtó könnyedén kinyílt. A kilincsnek nem volt semmi értelme az ajtón a támadás óta, a rendőr mégis berúgta.

A helység úszott a vérben. Az íróasztal mögött egy kivéreztetett hölgyet láttak, feltehetőleg ő volt az igazgató. Az íróasztal mellett ott volt még egy véres kés, egy piros felirat a falon, és természetesen a fehér maszk is. Ekkor az egyik rendőr behívott a meglehetősen vérszagú helységbe

- Dave, kérlek gyere be az irodába!

Elsőre nem akartam, de a második, SOKKAL hangosabb felszólításra kénytelen voltam belépni. Undorító volt az a vérszag, pont mint az álmaimban. A holttestet látni, felvágott erekkel. És a legrosszabb... Megláttam a feliratot teljes egészében, amely vérrel volt a falra festve:

TE KÖVETKEZEL, EMILY!

- Mondd Dave, mondanak ezek a dolgok neked bármit? - kérdezte az egyik rohamrendőr.

Én csak sokkoltan álltam. Egyszerűen nem jutott el az agyamig. Nem voltam képes megmozduli, vagy akár egy hangot is kiadni.

- Dave, hallasz engem?! - kérdezte az egyik rendőr, görcsbe rándult testemet rázva. 

Ez volt az utolsó mondat, amire teljes egészében emlékszem, egészen a 20 másodperc múlva bekövetkezett ájulásomig.

*Később*

Hol vagyok? Sehol sem egy holttest. Sehol sem egy csepp vér. Sehol semmilyen szag. Sehol semmi, csak sötétség. 

Várjunk csak... Ébren vagyok, csak nincs kinyitva a szemem...

A kórház plafonja úgy világított, mint egy atomvillanás. Nagy nehezen megszokta a szemem, miután végre sikerült felkönyökölnöm a meglehetősen kényelmes kórházi ágyon. Ezután megszólítottam a nővért, aki nem messze állt a betegágyamtól, és eléggé rémisztően engem bámult.

- Miért... Miért vagyok itt? És merre van a testvérem? - hebegtem a még bennem lévő sokktól.

- Egy gyilkosság helyszínén összeestél, és idegrángásod volt. A testvéred pedig már felkelt, és úgy döntött, hogy visszamegy az iskolájába - rántotta meg a vállat, mintha ez természetes lenne - Mellesleg neked is épp ideje lenned indulnod.