Mindezek után bevittek a rendőrségre. A bilincs szorította a kezem. Éreztem, ahogy a fém felsérti a bőröm és belevág a húsomba. Akárhogy kérleltem a rendőrt, aki rám tette, semmiképp sem volt hajlandó lazítani rajta. Ekkor két ismerős arc viharzott be az őrsre, Ashley és a bátyám. Mindössze egy futó pillantásra néztünk egymás szemébe, még köszönni se köszöntünk egymásnak, egyből rohantak tovább az kapitányhoz.
Körülbelül fél óra elteltével a testvérem és Ash mosolyogva jöttek ki, mögöttük a kapitány.
- Engedd el a gyereket, mehet - mondta nemes egyszerűséggel.
Nem tudtam felfogni, hogy a két barátom miképp tudta elintézni, hogy ilyen hamar elengedjenek. Amint a mellettem ülő, kék egyenruhás rendőr levette a bilincset, vér kezdett el szivárogni a csuklóimból. A sebeimet - mivel nem volt túl komoly - kifelé menet, a portán ellátták.
Amint kiértünk az intézményből, egyből kérdőre vontam őket, hogy mégis hogyan voltak képesek ilyen gyorsan kiszabadítani, holott többszörös gyilkosság vádjával ültem bent.
- Majd nálunk elmondom... - mondta Ash. E válasz után mindkettejük arcáról eltűnt a mosoly, helyét az egyszerű komolyság váltotta át. Nem tudtam, hogy mi történt, ami így kedvüket szeghette.
Miután megérkeztünk, és be is mentünk a házba, Ashley bezárta az ajtót.
- Nagyon gyorsan kezdd el szedegetni a cuccodat, Dave! - parancsolta. Nem nagyon akartam engedelmeskedni egy olyan embernek, akit alig ismerek, de láttam, hogy nem játékról van szó. Ő és Jacob az ablakokat figyelte.
- Elmondjátok, mi történik? - kérdeztem a cuccaim szedegetése közben. Ami azt illeti, nem is nagyon kellett törnöm magam, ugyanis alig egy napja vagyok itt, nem is nagyon volt időm szétpakolni.
Mindketten közelebb jöttek, és leültettek a nappaliban.
- Figyelj. Nem vagyunk biztonságban. Sietnünk kell - mondta Ash ijedten, mégis megőrizve nyugalmát.
- Mi?! Mégis miért? - tettem fel a kérdést fennhangon.
- Azt hiszed csak te látod a maszkost? Tévedsz. Ő felel minden halálért körülöttünk. Az anyánké is. És most mi jövünk - közölte a borzalmas információkat Jacob.
- De ezt mégis honnan, veszed, hogy mi jövünk?
Jacob és én Ashley-re néztünk.
- Jó. Most már teljesen mindegy. Előbb utóbb meg kell tudnotok, akkor miért ne most? Amíg bent voltunk a kapitányságon, hogy tisztázzuk az ügyedet, bizonyítékokat mutattam fel a kapitánynak, hogy nem te tetted. Már keresik a valódi tettest.
- Mégis honnan tudod, hogy ki az? - tettem fel a kérdést hatalmas csodálkozással.
- Ezt még neked sem mondtam, Jacob. Kérlek ne ítéljetek el, és ne tegyetek velem semmit - látszott rajta, hogy nagyon meg van ijedve - Én segí...
Ennél többet nem volt képes mondani. Egy hosszú, fényes, most már vérrel festett konyhakés fúródott át a nyakán. Amint a megmentőm holtteste a földre hullt, láttam ki áll mögötte. Ott volt Ő, a maszkos. Jacob és én nem haboztunk; én felkaptam a táskám, a bátyám pedig a gyilkost fejbe vágta az íróasztalon található lámpával. Amíg az üldözőnk a földön feküdt, Jacob is megmarkolta a táskáját, és a legközelebbi nagy ablak felé vette az irányt. azonban én nem így tettem. A kíváncsiság felülkerekedett. Közelebb léptem a maszkoshoz, és le akartam venni az arcát elrejtő tárgyat.
- Dave, ne hülyéskedj! Mennünk kell! - kiáltotta a testvérem.
Igaza volt. A maszkos erőt szerzett, és elkezdett felállni. Én amilyen sebességgel csak tudtam, futottam az ablakhoz, majd kivetettem rajta magam.
- Gyorsan! Az erdőbe! Ott lerázhatjuk! - mondta.
Reménykedtem benne, hogy így lesz. Úgy tűnt, sikerrel jártunk. De úgy éreztem, még így sem vagyunk egyedül.
- Figyelj, felhívom a többieket, muszáj tudniuk, mi történt - mondtam, és belenyúltam a zsebembe a telefonomért, majd tárcsáztam egyesével a maradék barátaimat.
Miután ezzel végeztem, azt beszéltük meg, hogy Peternél találkozunk, ezért el is indultunk a házuk felé. De ez idő alatt sem múlt el a gyanúm, hogy valaki figyel, esetleg követ minket.
Vajon a maszkos tudja merre járunk?
*később*
Miután odaértünk a barátomhoz, a többiek már bent vártak minket. Peter nyitott ajtót nekünk.
Bementünk, Jacob egyből az ablakhoz ment, szétnézi, hogy valaki esetleg láthatta-e, hogy ide jöttünk. Amíg ő őrködött, én elmeséltem a történetet a barátaimnak.
Sápadtan álltak a történetem hallatán. Alig tudtak megszólalni. Miután elmúlt ez a sokkhatás, Daniel megszólalt:
- Torlaszoljuk el az ajtókat.
Amint hozzá kezdtünk volna, csengettek.
- Rejtőzzetek el - utasított Peter, mi pedig így is tettünk. Ezek után a barátom ajtót nyitott. De a kíváncsiságom megint felülkerekedett; a szekrény ajtaját óvatosan kinyitva egy résnyire kukucskáltam, de alig láttam valamit, mert Peter eltakarta. Mindössze szőke hajfürtöket láttam.
- Ó, jó napot! Mi járatban erre? - tette fel a kérdést Peter.
- Szia Peter, a barátodat keresem, Dave-t. Nem láttad esetleg?
- Sajnálom, de nem - válaszolta a barátom.
- Nekem ne hazudj... - válaszolta az ismerős hangú nő, és döfte bele Peter hasába ugyan azt a kést, amely Ashley torkát szakította át. Amint Peter élettelen teste a földre hullott, addigra a nő fejét egy fehér maszk takarta el. Pontosan ugyan olyan, mint aki eddig üldözött minket.
- Dave... Jacob... bújjatok elő... senkit nem bántoook... - mondta kedveskedő hangnemmel, és közben kitépte a kést Peter hasából. Persze mi még levegőt se mertünk venni. A szekrényajtót megpróbáltam a lehető legcsendesebb módon visszaengedni alaphelyzetébe.
Körülbelül 5 perc eltelte után a maszkos feladta a keresésünket. Mindössze egy koppanó hangot hallottunk, távolodó lépteket, egy autómotor beindulását, és azt, hogy egy autó elhajt. Miután száz százalékban megbizonyosodtunk arról, hogy elment, előmásztunk a rejtekhelyeinkről.
Peter testétől nem messze ott volt a nő maszkja, illetve egy üzenet:
KÖVESD A JELEIM, ÉS HOLNAP TALÁLKOZUNK
Folytatjuk...
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Dark Shadows
KorkuDave története átlagosan indul...Csak aztán minden megváltozik, mikor jön az a lány és megtörténik AZ a dolog, amire senki sem számított... Még Ő maga sem.....