Dark Shadows

Közel a vég?

Mindezek után bevittek a rendőrségre. A bilincs szorította a kezem. Éreztem, ahogy a fém felsérti a bőröm és belevág a húsomba. Akárhogy kérleltem a rendőrt, aki rám tette, semmiképp sem volt hajlandó lazítani rajta. Ekkor két ismerős arc viharzott be az őrsre, Ashley és a bátyám. Mindössze egy futó pillantásra néztünk egymás szemébe, még köszönni se köszöntünk egymásnak, egyből rohantak tovább az kapitányhoz.

Körülbelül fél óra elteltével a testvérem és Ash mosolyogva jöttek ki, mögöttük a kapitány.

- Engedd el a gyereket, mehet - mondta nemes egyszerűséggel.

Nem tudtam felfogni, hogy a két barátom miképp tudta elintézni, hogy ilyen hamar elengedjenek. Amint a mellettem ülő, kék egyenruhás rendőr levette a bilincset, vér kezdett el szivárogni a csuklóimból. A sebeimet - mivel nem volt túl komoly - kifelé menet, a portán ellátták.

Amint kiértünk az intézményből, egyből kérdőre vontam őket, hogy mégis hogyan voltak képesek ilyen gyorsan kiszabadítani, holott többszörös gyilkosság vádjával ültem bent.

- Majd nálunk elmondom... - mondta Ash. E válasz után mindkettejük arcáról eltűnt a mosoly, helyét az egyszerű komolyság váltotta át. Nem tudtam, hogy mi történt, ami így kedvüket szeghette.

Miután megérkeztünk, és be is mentünk a házba, Ashley bezárta az ajtót.

- Nagyon gyorsan kezdd el szedegetni a cuccodat, Dave! - parancsolta. Nem nagyon akartam engedelmeskedni egy olyan embernek, akit alig ismerek, de láttam, hogy nem játékról van szó. Ő és Jacob az ablakokat figyelte.

- Elmondjátok, mi történik? - kérdeztem a cuccaim szedegetése közben. Ami azt illeti, nem is nagyon kellett törnöm magam, ugyanis alig egy napja vagyok itt, nem is nagyon volt időm szétpakolni.

Mindketten közelebb jöttek, és leültettek a nappaliban.

- Figyelj. Nem vagyunk biztonságban. Sietnünk kell - mondta Ash ijedten, mégis megőrizve nyugalmát.

- Mi?! Mégis miért? - tettem fel a kérdést fennhangon.

- Azt hiszed csak te látod a maszkost? Tévedsz. Ő felel minden halálért körülöttünk. Az anyánké is. És most mi jövünk - közölte a borzalmas információkat Jacob.

- De ezt mégis honnan, veszed, hogy mi jövünk?

Jacob és én Ashley-re néztünk.

- Jó. Most már teljesen mindegy. Előbb utóbb meg kell tudnotok, akkor miért ne most? Amíg bent voltunk a kapitányságon, hogy tisztázzuk az ügyedet, bizonyítékokat mutattam fel a kapitánynak, hogy nem te tetted. Már keresik a valódi tettest.

- Mégis honnan tudod, hogy ki az? - tettem fel a kérdést hatalmas csodálkozással.

- Ezt még neked sem mondtam, Jacob. Kérlek ne ítéljetek el, és ne tegyetek velem semmit - látszott rajta, hogy nagyon meg van ijedve - Én segí...

Ennél többet nem volt képes mondani. Egy hosszú, fényes, most már vérrel festett konyhakés fúródott át a nyakán. Amint a megmentőm holtteste a földre hullt, láttam ki áll mögötte. Ott volt Ő, a maszkos. Jacob és én nem haboztunk; én felkaptam a táskám, a bátyám pedig a gyilkost fejbe vágta az íróasztalon található lámpával. Amíg az üldözőnk a földön feküdt, Jacob is megmarkolta a táskáját, és a legközelebbi nagy ablak felé vette az irányt. azonban én nem így tettem. A kíváncsiság felülkerekedett. Közelebb léptem a maszkoshoz, és le akartam venni az arcát elrejtő tárgyat.

- Dave, ne hülyéskedj! Mennünk kell! - kiáltotta a testvérem.

Igaza volt. A maszkos erőt szerzett, és elkezdett felállni. Én amilyen sebességgel csak tudtam, futottam az ablakhoz, majd kivetettem rajta magam.

- Gyorsan! Az erdőbe! Ott lerázhatjuk! - mondta.

Reménykedtem benne, hogy így lesz. Úgy tűnt, sikerrel jártunk. De úgy éreztem, még így sem vagyunk egyedül.

- Figyelj, felhívom a többieket, muszáj tudniuk, mi történt - mondtam, és belenyúltam a zsebembe a telefonomért, majd tárcsáztam egyesével a maradék barátaimat.

Miután ezzel végeztem, azt beszéltük meg, hogy Peternél találkozunk, ezért el is indultunk a házuk felé. De ez idő alatt sem múlt el a gyanúm, hogy valaki figyel, esetleg követ minket.

Vajon a maszkos tudja merre járunk?

*később*

Miután odaértünk a barátomhoz, a többiek már bent vártak minket. Peter nyitott ajtót nekünk.

Bementünk, Jacob egyből az ablakhoz ment, szétnézi, hogy valaki esetleg láthatta-e, hogy ide jöttünk. Amíg ő őrködött, én elmeséltem a történetet a barátaimnak.

Sápadtan álltak a történetem hallatán. Alig tudtak megszólalni. Miután elmúlt ez a sokkhatás, Daniel megszólalt:

- Torlaszoljuk el az ajtókat.

Amint hozzá kezdtünk volna, csengettek.

- Rejtőzzetek el - utasított Peter, mi pedig így is tettünk. Ezek után a barátom ajtót nyitott. De a kíváncsiságom megint felülkerekedett; a szekrény ajtaját óvatosan kinyitva egy résnyire kukucskáltam, de alig láttam valamit, mert Peter eltakarta. Mindössze szőke hajfürtöket láttam.

- Ó, jó napot! Mi járatban erre? - tette fel a kérdést Peter.

- Szia Peter, a barátodat keresem, Dave-t. Nem láttad esetleg?

- Sajnálom, de nem - válaszolta a barátom.

- Nekem ne hazudj... - válaszolta az ismerős hangú nő, és döfte bele Peter hasába ugyan azt a kést, amely Ashley torkát szakította át. Amint Peter élettelen teste a földre hullott, addigra a nő fejét egy fehér maszk takarta el. Pontosan ugyan olyan, mint aki eddig üldözött minket.

- Dave... Jacob... bújjatok elő... senkit nem bántoook... - mondta kedveskedő hangnemmel, és közben kitépte a kést Peter hasából. Persze mi még levegőt se mertünk venni. A szekrényajtót megpróbáltam a lehető legcsendesebb módon visszaengedni alaphelyzetébe.

Körülbelül 5 perc eltelte után a maszkos feladta a keresésünket. Mindössze egy koppanó hangot hallottunk, távolodó lépteket, egy autómotor beindulását, és azt, hogy egy autó elhajt. Miután száz százalékban megbizonyosodtunk arról, hogy elment, előmásztunk a rejtekhelyeinkről.

Peter testétől nem messze ott volt a nő maszkja, illetve egy üzenet:

KÖVESD A JELEIM, ÉS HOLNAP TALÁLKOZUNK

Folytatjuk...