Molylepke és Kavics kalandjai [BEFEJEZVE]

Utolsó felvonás

*???, Csillagzárda, avagy a Démonbörtön*

A Szürke démon aggódva figyelte az Ismeretlen tisztásán történő pillanatokat. Sápadt ajkaira halovány mosoly kúszott, amikor a kocka megfelelően ért földet. Leült üres csillagbörtöne fényes űrjébe, majd egy könnycseppet elmorzsolva nézte, ahogy a Kavics és a Molylepke otthagyják a Háromszöget és a Lámpást, visszatérve saját, kissé más zárdájukba. Nézte, ahogy a Háromszög eldől az olajos erdőföldön, ahogy eltakarja az arcát, de a válla reszket, és néha-néha összeugrik a gyomra, ezzel megrázva az egész testét. Szemmel tartotta a Lámpást is, különösen őt, mikor eltűnt a szimbóluma. Az közel száz év utáni első, igazán örömteli mosolya leolvadt, és az örömkönnyeiből egy pillamozdítás után egyszeriben a bánat, a harag, a kétségbeesettség és az aggódás könnyei lettek. Megbánta, amit tett, mégis helyesnek ítélte, hogy kiállt a király ellen, ezzel feladva a hercegi címet és szabadságát.
Rosszabb volt ez a száműzetés, mint a palota börtöne. Semmilyen eszköz, amit elpusztíthatna, amit szétszedhetne, semmi, amit esetleg teremthetne... Erő nélkül minden démon megbolondult körülötte. Csak egy, egyetlenegy dolog tartotta a józanész határán, az pedig egy angyalian fényes, mégis démonian sötét lélek volt...
Arcára felkúszott gonosz vigyora, amit az apjától örökölt. Nem tehetett róla, a természetében benne volt a gonosz, a rossz, az ördög, a démon, a fekete, a sötét és minden, amit csak egy halandó kíván a ,,helytelen" szó kiegészítésére. Fejében kicsírázott egy terv, amit szintén nem akart.
... Egy olyan lélek, amely angyalian fényes, ragyogó... Egy olyan lélek, mint az anyjáé. Egy olyan lélek, ami sötétbe van zárva évtizedek óta. Egy olyan lélek, amely démonian sötét, hideg... Egy olyan lélek, ami az övé, csak az övé volt.

  Halics minden olvasónak! Ez a pillanat is eljött, amikor az első kötetet befejeztük. Mondanunk sem kell, terveztünk még az ,,Utolsó felvonás"-hoz írni, de jobbnak láttuk, hogy ne lőjjük le rögtön az első könyv végén minden poént. Rövid, de ütős, és nagyon reméljük(em, Molyci), hogy elgondolkodtató. Aki akar teóriázgatni, az megteheti kommentben, kíváncsian várjuk az ötleteket! A másik, a kreditek. Kavics társnémnek köszönhetitek, hogy ilyen is lett, mert Ő válogatta (természetesen ki más?) a dalokat az első könyv shipjeihez és karaktereihez. Azután a kötetet hivatalosan is lezártnak tekintjük, de nem kell sírni (aki akar Call vagy az epic (Illumnak köszönhető) vég miatt, az sírjon!), hamarosan visszatérünk!
 Adios amigo'! vagy hogy kell írni...
 (Ui.: Tartsátok a szemetek Reginán...)