Molylepke és Kavics kalandjai [BEFEJEZVE]

18. felvonás

*Illum*

VISSZA A MÚLTBA, 2017 KARÁCSONY

Zokogva ültem a szekrényben, átölelve a térdem, és halkan motyogtam magam elé. Apu megint nem tudott hazajönni karácsonyra, pedig megígérte. Anyunak a zeneiskolás koncerteket kellett megszerveznie, így szinte ő sem volt otthon egész nap, csak pár órát, ráadásul huszonötödikére tervezték be Andrással a wellness-t, így megint egyedül hagytak. Maradt nagyapám, de miután ő az asztalnál ülve elalszik, keresztanyu meg a háta közepére sem kívánja az ünnepeket, nem volt kedvem hozzájuk menni. Mama azért nem jöhetett számításba, éppen a kórházban feküdt, mert elcsúszott a konyhában, és a csípője finoman szólva is megrongálódott.

- Kölyök! – Üvöltötte Bill már vagy huszadszor, és hallottam, hogy felfelé trappol a lépcsőn – Ez nem vicces, tudod, hogy úgyis megtalállak! – Már vagy negyed órája szólongatott, nekem viszont semmi kedvem sem volt kimenni. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb tényleg meg fog találni, ahogy az is, mit fog reagálni. Lefikázza az emberi érzelmeket és fújtatva bevonul a szobámba zenét hallgatni. - Ilyen rossznak ismersz? – Riasztott fel a gondolataimból, és rányitott a szekrényre, de az nem nyílt, mert direkt erre felkészülve bezártam.

- Nem, de nincs kedvem kimenni! – Kiáltottam ki olyan határozottan, ahogy csak tudtam, viszont még így is remegett a hangom.

- Pedig a karácsony a ke-

- Ki ne mondd, vagy esküszöm, hogy visszaidézlek a picsába, és nem jössz ki többet! – Nagyot nyeltem, ahogy a csend érezhetően megnyúlt, majd fojtottan kiáltottam, ahogy keresztüllépett a szekrényajtón, és lehuppant mellém a ruhakupac tetejére.

- Mesélj Kavics, miért zárkóztál be? Eddig ezt a hülyeséget vártad, most meg...

- A karácsony lényege a család, és... senki nincs velem... - Sóhajtva nekidőltem, és visszanyeltem a zokogást, hangtalanul sírtam. – Mintha... senkinek sem kellenék...

- Ne beszélj baromságot... - Morogta halkan, majd felsóhajtott, és lenézett rám – na, ide figyelj! Kimegyünk, és... nem fogom engedni, hogy elszomorodj, rendben? Feldobjuk egy kicsit a karácsonyodat, még ha ez... egy amolyan keresztény izé is, oké?

- D-de...

- Semmi de, megyünk.

*

- Ne már, Bill, elég! – Kacagtam fel a konyhapult mögül, miközben a tojásos fejemet törölgettem.

- Vesztettél, most én jövök! – Áthajolt a konyhapulton, és összetört egy újabb tojást a fejemen. Csak erre vártam, fogtam a tejet és egyenesen az arcába öntöttem, mire megtántorodott, én pedig ráugrottam, és a félig megkelt süti tésztából kiszakítva egy jó nagy darabot, a hajába nyomtam a ragacsos masszát.

- Győztem! – Üvöltöttem teli torokból, ő pedig vigyorogva nézett rám vissza.

- Biztos? – Kérdezte gúnyosan, és felnézett, mire én is. Ledobott magáról, majd fogta a fehér mázat, ami megmaradt a mézeskalács tetejéről, és ráöntötte a fejemre.

- Fúj, ez nem ér!!! – Rázkódtam meg a hideg, félig megkeményedett ragacstól, majd elnevettem magam. Rendben... ezzel nyolcvankettő-hét a javadra...

- Visszavágó? – Kérdezte nevetve, mire megforgattam a szemem.

- Takaríts ki! – Biccentettem felé, majd elindultam az emeletre, fürdeni.

*

- N-nem merek elaludni... - Suttogtam halkan, és lenéztem a hálózsákban kuporgó Billre.