Álmomban már láttalak

Átverés

Hosszú percekig néztem Jin hűlt helyét. Most ő komolyan kedves volt velem? Nem tudtam napirendre térni felette. Ez biztos egy ostoba vicc.
De nem az volt. Legalábbis nagyon úgy tűnt..
Ez másnap bizonyosodott be, de nem reggel mikor alig bírtam felkelni, hanem valamikor dél tájt, mikor valaki őrült mód csengetni kezdett. Pocsékul éreztem magam, de valahogy összekapartam magam s mentem ajtót nyitni. Kisebb sokként ért a csengető kiléte. Csuktam is volna vissza az ajtót, de mivel erőm nem sok volt így könnyűszerrel benyomta az ajtót.
- Menj el, most nincs kedvem senkihez. - csak hagytam hadd toljon el az útból, hadd jöjjön be s csukja az ajtót be. Nekidőltem a falnak s úgy néztem rá.
- Pocsékul festesz. - bújt ki közben cipőiből.
- Ugyan kik miatt? - eddig majd meg fagytam, most meg már úgy érzem menten lángra kapok - Mindegy... csak menj el végre.
- Most jöttem. - mint aki meg se hallotta mit mondtam vette le dzsekijét aztán lépett hozzám, fogott meg s emelt fel, majd vitt magával. Ellenkezni akartam, de nulla energiával képtelen voltam rá. Felvitt egyenesen az emeletre, a fürdőbe ahol aztán letett engem a wc tetejére. Feltalálta magát nagyon. Engedett vizet a kádba, közben megkereste a lázmérőt, megmérte lázam ami igazán magasnak bizonyult. Ezért mindenképpen hűtőfürdőt akart. Hát én nem. Nem akartam, hogy levetkőztessen, ahogy azt sem hogy pucéran lásson.
- Na ne makacskodj már. - morgott már szinte ahogy sokadjára löktem el kezeit alsómtól. Rejtély miként szabadított meg a többi ruhámtól. - Na jó, ebből elég. - egyszerűen felkapott ahogy voltam és beleültetett a kádba amiben jéghideg víz volt.
- Nagyon hideg. - tiltakoztam én ahogy tudtam, de maradnom kellett - Most jobb a lelkednek mi? - kérdeztem vacogva.
- Ha jobban leszel akkor mindenképpen. - simította hátra hajam - Bocs meg minden, tényleg, miattunk vagy ilyen szarul. Jobban mondva Jimin miatt, de ez mindegy. - még most sem értem őt. Tegnap se és most sem. Magyarázott még nekem, de én leragadtam annál a ténynél, hogy ő megint nálam van és megint segít nekem. Nagyon szerettem volna elhinni, hogy tényleg bánja a dolgot, de nehéz volt máris bízni benne.
- Ki akarok már menni. - fogtam meg kezét remegő kezemmel.
- Jól van. - arcom érintette egy kis időre - Azt hiszem ennyi elég lesz. - felkelt, aztán majdhogynem kikapott engem a vízből s mielőtt szobámba vitt volna jól bebugyolált egy törölközőbe. Szobámban aztán levette alsómat, olyan hirtelen hogy tiltakozni se tudtam, helyére egyik melegítőalsóm adta meg egy pólót. Ezután húzta rám a takarót s parancsolta meg szinte, hogy maradjak nyugton míg keres gyógyszert meg főz nekem erősítő levest. Továbbra sem tiltakoztam. Sőt. Miután magamra hagyott el is aludtam kis időre.
Mikor aztán megébredtem sem éreztem jobban magam mint előtte, de nem akartam már megsülni. Inkább már fáztam, megint s nagyon. Pedig takaró és egy pokróc is volt rajtam.
- Pihenj még. - mondta egy ismerős hang ahogy igyekeztem felülni. Akartam még egy takarót magamnak.
- Fázom és szomjas is vagyok.. - Jin.. te miért vagy még itt? Ahh mindegy is, csak hagyjon nyugtot.
- Mindjárt kapsz azt is. - segített felülni, segített inni, sőt, adott gyógyszert is, meg adott enni is. Aztán mindezek után, mintha csak a sose volt bátyám lenne, lefektetett, betakargatott.

Egy hétig nyomtam az ágyat lázas betegen. Ezalatt az idő alatt, minden nap, Jin ott volt mellettem és ápolt engem, ezen felül az egyetemről is hozott tananyagot, mesélt is, az orvosi igazolást is elintézte nekem. Mindezek miatt úgy éreztem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, vagy legalábbis valami olyasmi történt. Úgy éreztem egy kicsit félre ismertem őt. Ezt gondoltam azért is mert miután meggyógyultam és ismét mehettem az egyetemre az első előadás után elkapott az egyik lépcsőfordulóban és megcsókolt. Első igazi csókom egy ilyen fura pillanatban lopta el az akitől ezt nem vártam volna, méghozzá olyan gyengéd volt mint amilyen csak a mesékben lehet az.
Azután a csók után egész nap égett az arcom ha csak megpillantottam őt valahol. Furán éreztem magam, főleg mert azután a csók után azt akarta járjak vele. Köpni nyelni nem tudtam így választ se kapott. De akkor azt mondta hagy időt nekem.
Sokat gondolkoztam a dolgon, s mire az utolsó előadáson is túl voltam már megszületett bennem a döntésem. Meg is akartam vele osztani így keresni kezdtem. De nem találtam sehol. Legalábbis eleinte. Aztán mégis ráleltem. Meg akartam lepni ezért igyekeztem úgy megközelíteni, hogy ne vegyen azonnal észre. Ezért volt szerencsém, vagy nem, elcsípni a beszélgetését a barátaival akik továbbra se bírnak engem.
- Na sikerült már megfektetni?
- Ne mondd, hogy elcsavarta a fejed mert én nem tudom mit teszek veled.
- Fogd már be bazdmeg.
- Jogos. Tudod, hogy fogadtunk és azt is mit veszíthetsz. Szóval? Beléd esett már?
- Megcsókoltam. Ennyi. Még dolgozom rajta. - nekem elég volt ennyit is hallani. Már oda sem akartam menni hozzá. Sőt semmit nem akartam tőle.
- Úgy tűnik semmin nem fogsz már te dolgozni haver. Vesztettél. - nem akartam hogy lássanak, de úgy tűnt egyikük mégis észrevett és Jin-t felém fordította.
Döbbenet, ezt olvastam le először arcáról, aztán elindult felém egy fura fénnyel szemeiben, de én persze hátrálni kezdtem, na meg ostoba könnyeim törölni. Egy váratlan pillanatban, mikor már szinte elért engem, megfordultam s ahogy csak tudtam elfutottam onnan. Azt sem tudtam hová s merre tartok, csak futottam amíg lábaim bírták. Mikor már nem bírták földre rogytam s úgy sírtam tovább. Hogy tehették ezt? Hogy tehette ezt velem Jin? Miért nem voltam okosabb, miért nem láttam előre, hogy semmi nem igaz? Ostoroztam magam míg el nem apadtak könnyeim. Semmivel nem lett jobb utána. Ekkor vettem észre hogy zsebem rezeg. Valaki hívott. Nem volt kedvem épp senkihez, de előhalásztam mobilom. Mikor megláttam ki hív hisztérikusan felnevettem. Nem vettem fel, kinyomtam a hívást s a mobilom is visszanyomtam zsebembe.
Szánalmas nemde?
Erőt véve magamon felkeltem a földről, a mocspkból, ahol a hívásig voltam, aztán elindultam haza. Sokáig tartott, de végül hazaértem. Majd miután levakartam magamról a mocskot befeküdtem ágyamba s álomba sírtam magam.

A másnap reggelem nem kezdődött valami fényesen, tekintve a fejfájásom amit nem csak telefonom veszett csörgése okozott. Miután felültem s felkeltem, majd megleltem mobilom, ismét kinyomtam a hívást. Elmentem mosakodni, majd öltözni, aztán néhány füzetet bedobva táskámba indultam is az egyetemre. Telefonom muszáj voltam lenémítani mert egyfolytában csörgött. De én nem akartam beszélni a hívóval. Senkivel sem akartam beszélni. Pocsék hangulatom titkolni se tudtam volna, nem mintha akartam volna.
Az egyetemig így nyugtom volt. Igazából ott is ha úgy vesszük. Láttam őt, láttam a barátait, de jó messzire elkerültem őket. Igaz az előadóban nem tudtam, de ez már csak részletkérdés.

Ezt az úgymond macska-egér játékot játszottuk napokig. Mit napokig!  Hetek, sőt, hónapok teltek el. Túlestünk néhány vizsgán, egy kirándulás felén meg egy múzeum látogatáson. De mindez semmiség volt a bennem dúló viharhoz. Nem tudom az a... hogy Jin érzett e valamit. Sosem hallgattam meg. De hogy is érezhetne bármit is ha olyan szívtelen módon elbánt velem? Miért kellene meghallgatnom őt?

- Velünk kellene jönnöd. - utolsó előadás vége és én épp pakolom el cuccaim miközben megint csak hatni akarnak rám.
- Semmit nem kell megtennem amit mondotok. - megütöttek már, de viszavágtam, szavakkal is bántottak, de akkor se hagytam magam. Tehát tudják hogy nem sokra fognak menni, mégis próbálkoznak.
- Jin nincs túl jó bőrben. - pont a menta hajú törpe morog aki sosem tűnt túl aggódónak.
- És ez engem miért érdekeljen? - tagadom ezerrel, de akkor se tudom elnyomni teljesen érzéseim.
- Mert szereted azt a barmot. - Namjoon-t még nem hallottam káromkodni, de tényleg, ám most megtette.
- És az a balfasz is téged. - mordult fel Jimin.
- Jó vicc. - mondtam csak és mivel végeztem a pakolással felkeltem és indulni akartam, de nem hagyták.
- Ez nem vicc. - volt egy tag akit eddig mosolyogni láttam mindig. Most nem mosolygott, most komoly volt és ha nem is mutattam megijesztett. - Kibaszottul szarban van és.... a picsába is, akármit tett el kell menned hozzá.
- Majd meggondolom. - míg feleszméltek a válaszom adta cseppnyi sokkból addig én megleptem.
Futva tettem meg az utat a buszmegállóig. Szerencsémre nem kellett túl sokat várnom a buszra, jött is egy amire felszálhattam. Nem haza igyekeztem, oh dehogy. Jin-t akartam látni mert a hülye haverjai megijesztettek, ezen felül nagyon jól rátapintottak a lényegre az érzéseimet illetően.