Álmomban már láttalak

Első napon

(Egy kissé talán lapos első fejezetnek, de talán elég lesz. 😊 Felfedeztem, hogy én tulajdonképpen imádom a párosítást, Jinkook, és ezért nem tudtam nem leírni amit leírtam. 😜)

Szokásos napnak mondhatnám a mait is, mert hát ugyanúgy keltem, ugyanúgy végeztem el reggeli teendőim mint máskor. De nem az, nem egy szokásos nap ez. A mai nap lesz az első napom az új iskolámban, jobban mondva egyetemen, de ez részletkérdés. Anyám szokásosan nincs otthon, az apám meg.. nos őt nem ismerem, de nem érdekel, hogy hol van.
Tehát... miután mindennel megvoltam elindultam az iskolába.
Egész úton azon gondolkoztam ,hogy vajon milyen lesz minden. Bevallom férfiasan, hogy nem kicsit féltem, ugyanis én jóval fiatalabb vagyok mint a legtöbb egyetemista. Ezért fúrta az a gondolat előre magát fejemben, hogy talán itt is kinéznek mert fiatalabb vagyok s picit okosabb az átlagnál, ami annyit tesz ki csupán hogy minden időm tanulással töltöm.
Szinte észrevétlenül értem el így az egyetemhez aminek kapujánál földbe gyökereztek elsőre lábaim. Csak néztem fel az óriási épületre, majd az azt körülvevő parkra s töménytelen diákra.
Megijedtem.
De volt egy pillanat, nem tudom mi volt az s miért, de abban az egy röpke pillanatban egy fuvallat megindított.
Ahogy haladtam előre nem tudtam nem észrevenni egy igencsak tarka társaságot. Azt hiszem nem lehetett volna nem észrevenni őket. Egyrészt mert sokan voltak és tul hangosak is voltak, másrészt meg mert látszott, hogy ők az itteni úgymond nsgymenők akiket ha lehet mindenki elkerül.
Lehet jobban tettem volna ha én is nagy ívben kikerülöm őket.
Szinte még el sem kerültem őket mikor a semmiből előttem termett valaki s én igy szépen neki is mentem. De ez még hagyján, olyan hátast dobtam, hogy csodáltam volna ha megúszom lila foltok nélkül.
- Hé öcsi, nézz a lábad elé. - szólt rám egy rózsaszínes hajú törpe.
- A taknyosoknak semmi keresnivalója itt. - egy feketés hajú, egy magas démon fogott és húzott fel magával. Amint kitisztult látásom rájöttem, hogy emberek vesznek körül s nem démonok. Kicsit talán beütöttem a fejem. - Menj csak vissza a társaid közé.
- Ott vagyok. - nem akarok gyenge lenni, még ha egy gyáva nyúl is vagyok valójában. Talán az újdonság varázsa, vagy a jó isten tudja mi adott erőt, de ellöktem az engem úgymond fogva tartó kezet. - Ha most megbocsátotok dolgom van. - s ahogy csak tudtam tovább siettem. Talán a meglepettség miatt nem jött senki utánam abból a társaságból. A lényeg, hogy kis ideig úgy éreztem minden rendben van s lesz is.
De hogy milyen piszok nagyot tévedtem azt az első megtartandó órámra belépve tudtam meg.
A tanár arra kért mutatkoztak be s mondjak pár szót magamról. Megtettem, bár nem ment túl jól. Dadogtam. Aztán mikor mondta, higy keressek egy helyet s üljek le... na akkor rándult görcsbe a gyomrom. S miért? Csupán csak azért mert az utolsó, s néhány kozéptájt található padsorokban annak a társaságnak a tagjai ültek akiket én nem tudtam kikerülni. Sajnálatos módon most sem sikerült a dolog, mert a lényegesen több üres hely pont hogy az ő központjukban volt. Nem tehettem mást, mentem s elfoglaltam az egyik, viszonylag nem nagyon leamortizált, padot.
Miután sikeresen leültem elő is vettem egy füzetet, tollat s mikor a tanár beszélni kezdett én abban a pillanatban jegyzetelni kezdtem. S ez igy ment egészen az óra végéig. Amitől most már, nem túl férfiadan bevallva, nagyon is féltem.
Aztán a csengő megszólalt.
A tanár összepakolt s távozott. Pakoltam én is, közben megnézve az órarendet hogy hova is kellene eljutnom. Csodák csodájára, vagy sem, nem akadályozott meg senki semmiben. Nyugodtan elpakolhattam, felállhattam aztán elhagyhattam a termet. De.. valahogy végig mégis azt éreztem mintha figyelmének.
Különösebb gond nélkül jutottam el a követkerő teremig, jobban mondva arra a folyosóra ahol az a terem volt. Miközben a terem felé sétáltam páran megnézzék, sőt, össze is súgtak ahogy elhakadtam köztük s mellettük. Fura volt kicsit, de nem foglalkoztam velük.
Ez volt a mai napom második hibája.
A teremhez elérve be is bizonyosodott, hogy milyen marha nagy hibát vétettem. Az egyik pillanatban még lépnek a terembe a másikban meg már valaki hátra ránt, míg egy másik valaki nekem esik. Ez a másik valaki az a rózsaszínes hajú törpe volt az. Magam sem értem teljesen miért, de nem hagytam magam. Így szépen szólva is egymásnak estünk amiből egy nem éppen kis verekedés kerekedett s ennek véget csak egy felüggyelő tanár vetett véget. Természetesen azonnal az igazgatóhoz kellett mennünk. Míg a törpe, akinek mint kiderült Jimin a neve, rám fogta az egészet addig én hallgattam. Tudtam, hogy így lesz helyes. S igazam lett. Az igazgató tudta milyen Jimin így azt is tudta rögtön, hogy ki kezdeményezett. Persze ennek ellenére mind a ketten büntetést kaptunk. Amiről csak sejthettem, hogy én fogom csak megszívni.
S így lett. Komolyan lottóznom kellene. Az órák után, mert hogy nem volt sok már az eset után, maradni kellett s összeszedni a szemetet a sportpálya körül. Jimin ott volt, de csak míg a baráti társaságával, köztük azzal a démonian félelmetes alakkal, tele nem szórták a területet szeméttel. Ezután elhúztak a csíkot. Maradtam egyedül a sok szeméttel meg a hirtelen szemerkélni kezdő esővel.
Hát nagyon nem így képzeltem el az első napom. Sajnlom anya, szégyent hoztam rád, de megvédtem magam. Vagy valami olyasmi.