Disney unokája (szünetel)

6. fejezet

Beth kiment a mosdóból, én pedig utána siettem, hogy még többet megtudhassak a kis titkairól. Az már biztos volt, hogy az addigi képem a világról, teljesen elmosódott. A teremben értem csak utól, de ott már nem akartam ezzel foglalkozni. Inkább csak leültem William mellé és a táskámból kivettem a füzetét, hogy odaadjam neki, de rám se nézett.

- Jól vagy?- kérdeztem halkan.

- Hagyj!- morogta, majd elfordult. A szívem beleszakadt, hogy ilyen egyszerű és utálatos módon utasította el a baráti szándékú közeledésemet. Hátra fordultam, ahol Beth ült. Látványosan szórakozott rajtam. Visszapillantottam a fiúra és észrevettem a szokottnál sötétebb szemeit. Hát persze! Beth művelt vele valamit. Magától nem viselkedne így. Sajnos becsengettek, szóval nem foglalkozhattam sokáig ezzel. A tanár belépett és kezdődött is az óra. Nem nagyon fogtam fel amit diktált, mert a gondolataim teljesen más körül forogtak. Persze jegyzeteltem, de a leírt szavak összekuszálódtak a szemeim előtt. Ez így ment egész nap. Az utolsó óra után a szekrényből pakoltam ki, mikor valaki mellettem termett.

- Hello, Disney hercegnő!- hirtelen oda fordultam és Chacet pillantottam meg.

- Szia!- köszöntem vissza a meglepettség hatására.

- Ráérsz ma? Mutatnék valamit, amit még nem láttál- kacsintott és egy szál virágot tartott elém. Tudtam, hogy ha elfogadom, azzal a randira való invitációt is elfogadom. Arra pedig várhatott. Ahogy Belle tette Gastonnal, csak a szemeimet forgatva kikerültem, majd szó nélkül távoztam. Ahogy Clara ígérte, a limuzin ott állt a suli előtt és rám várt. A sofőr segített beszállni és még a napom felől is érdeklődött. Kedves volt, így viszonoztam a kérdést. Csak egy fáradt, még is boldog sóhaj volt a válasza. Út közben folyton beszélgettünk és kiderült, hogy két kislánya van és egy felesége. Olyan szeretettel beszélt a családjáról, hogy észrevétlenül gyorsan odaértünk a stúdióhoz, ahol Clara már várt tökéletes sminkben és egy korához nem illő koktélruhában. Hogy is mondjam, hogy ne sértsem meg? Közönséges volt.

- Amanda! Végre!- mosolyogva átölelt- Van egy nagy meglepim.

- Meglepi?- néztem rá csodálkozva- Apa haza jött?

- A manóba! Túl okos lány vagy- sóhajtott- Azt hiszem, örülsz majd annak, amit hozott neked.

- Nem kell ajándék, csak legyen itt- mondtam őszinte boldogsággal.

- Ez kedves. De most gyere, mert már vár a sminkes és a fodrász- elkapta a kezemet, majd az öltözőbe húzott- Srácok, ő itt a mostohalányom. Hát nem bájos?

- Szent ég, micsoda arcvonások!- csodálkozott a nálam kicsivel magasabb tejfölszőke helyes srác. Odaugrott hozzám és az állvonalamnál fogva kezdte finoman forgatni a fejem- Öröm lesz veled dolgozni kedvesem.

- Oh! Már azt hittem, nem felelek meg- sóhajtottam kicsit megkönnyebbülve.

- Milyen szép, ápolt hajad van!- szólalt meg a fiú mellett álló kedves arcú lány.

- Köszönöm!- kezdtem egyre jobban zavarba jönni, így megköszörültem a torkomat- Szóval ti sminkeltek ki és csináljátok meg a hajamat, ugye?

- Igen- bólintottak egyszerre.

- A nevem Marie- mutatkozott be a lány.

- Én Louis vagyok- mondta a fiú.

- Az én nevem Amanda. Örülök, hogy megismerhettelek titeket- mindkettőt megöleltem és már neki is láttak a munkájuknak. Marie és Louis profi módon végezték a dolgukat és látszott, hogy összeszokott kis csapatot alkottak. Folyamatosan fecsegtek, így kiderült, hogy ikertestvérek.