Disney unokája (szünetel)

1. fejezet

- Jaj, Amanda! Megint a könyvet bújod?- fordult felém Clara, a mostoha anyám.

- Már meguntam a tájat bámulni- válaszoltam, majd látványosan lapoztam egyet. Éppen Manhattan felé tartottunk, ahol új életbe kezdhettünk. Clara hitt abban, hogy a környezetváltozás jót tesz majd nekem és a családnak. Na persze nem csak jótékonykodni akart. A hátsó számdéka az volt, hogy beindítja a modell karrierjét.

- Lassan oda érünk- mondta a bátyám, aki a sofőr volt. Apa még nem jött velünk, mert fontos ügyeket intézett, így Justin kezében volt az életem.

- Vezethetnél lassabban- jegyeztem meg, majd teljesen a könyv mögé bújtam.

- Ahogy óhajtja, felség- gúnyolódott Justin és megállt.

- Nem erre céloztam.

- De megérkeztünk- fordult hátra röhögve a bátyám és kivette a könyvet a kezemből.

- Na!- néztem rá duzzogva és a könyv után kaptam.

- Most ne hadakozzatok kedveseim. Haza értünk- mondta Clara és kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját. A cuccainkat már elhozatták, így a legfontosabb dolgainkat tartalmazó táskáinkat kivettük a kocsi csomagtartójából. Nekem csak egy hátizsákom volt tele könyvekkel és egy régi Mickey egér plüssel. A kapuban megálltam, hogy megnézzem az épületet. Egy borostyánnal befuttatott téglafalas három emeletes ház. Ej, nagyapa! Tudta az öreg, hogy mi kell nekem. A ház kisugárzása mesébe illő és varázslatos volt. Éreztem egy különös erőt, ami szétáramlott a testemben. Minden olyan élő volt, mint a Szörnyeteg elvarázsolt kastélya. Talán mégsem lesz olyan gáz a költözés, mint hittem.

- Gyere már be!- kiabált Justin már a bejárati ajtóból. Én szótlanul beléptem a kapun és az addigi érzés átcsapott bizsergésre az ereimben. Izgatottan berohantam a házba.

- Amanda, te a második emeletet kapod. Justin, te elfoglalhatod az első emeletre. Én apátokkal jól elleszünk itt is- mutogatott Clara, de nem nagyon figyeltünk, miután kimondta, hogy kinek melyik rész jut. A nekem kijelölt emeletre mentem és elkezdtem szétnézni. Fel lett újítva az egész és mit ne mondjak, egész pofás lett. A lépcső egy folyosóra vezetett, ahol négy ajtó volt. Egy hálószoba, egy fürdő, egy gardrób szoba és egy lezárt ajtó, ahova nem tudtam benyitni. Kíváncsiskodva belestem a kulcslyukon, de nem láttam semmit, csak egy nagy feketeséget. Egy darabig csak álltam a pici lyukon leskelődve, mire egy apró kék világító pont jelent meg. Kicsit megijedtem, így hátráltam egy lépést.

- Hercegnő!- kiabált Justin gúnyolódva- Clara vacsorát csinál. Mire végez, szeretné, ha te is végeznél a pakolással. Ne csak álmodozz.

- Oké!- kiabáltam vissza, majd a szobámba mentem, ahol persze nem kezdtem el pakolni. Az ablakot kinyitottam és onnan kémleltem a kertet és az alig négy méterre lévő szomszéd házat, ahol pontosan az én ablakommal szemben volt egy ablak. Furának találtam. Nem láttam be a házba, így inkább nekiláttam a pakolásnak. A könyveimet vettem ki először és gondosan elrendezve tettem egymás mellé a polcra. A doboz alján egy könyv maradt, ami nagyapa forgatókönyveinek a kéziratát tartalmazta. Nem volt túl könnyű, így meggyűlt vele a bajom. Mikor kihalásztam, letettem a földre és olvasni kezdtem. A Hófehérke. Egy kedvenc a sok közül. Annyira elmerültem az olvasásban, hogy besötétedett.

- Amanda, gyere enni. Utána fürödj le és menj aludni. Holnap hosszú napod lesz- lépett be Clara- És ahogy látom, még el is kell pakolnod. Amíg fürdesz, keresek neked holnapra valami csinos ruhát- nem tudta befejezni a csacsogást, de jó hallgatóságnak bizonyultam. Nem várt visszajelzést, csak élvezte, hogy beszélhet. Bosszantó egy nő volt, az biztos.

- Kedves tőled, de meg tudom oldani..

- Persze- legyintett, de tudtam, hogy nem ráztam le ennyivel. Fogtam magam és lementem az ebédlőbe. Már szépen meg volt terítve, így csak le kellett ülnöm és enni. Justin már javában lapátolta magába a kaját.

- Jó étvágyat!- ült le közénk Clara.

- Ti is éreztek valami érdekeset a házban?- tettem fel a kérdést, bár tudtam, hogy feleslegesen.

- Én csak azt érzem, hogy éhes vagyok- vágta rá Justin.

- Pont olyan bogaras vagy, mint apád- kuncogott Clara.

- De most komolyan. Az én emeletemen van egy lezárt szoba, ahol belestem a kulcslyukon. Egy fénypontot láttam és olyan volt, mint egy csillám a Tündér keresztanya pálcájából.

- Ez butaság, kedvesem.

- Apa megértene- mondtam mérgesen és pár falat után visszamentem az emeletre. Felkapcsoltam a villanyt és leültem az ágyra pakolni. Tudtam, hogy meg kell ágyaznom, hogy kényelmesen tudjak aludni. Mondjuk ehhez nem kellett sok ész. Mikor már szépen elrendeztem a nagy kupac párnámat, lehasaltam az ágyra és tovább olvasgattam. Egy óránál biztosan többet, mert mire feleszméltem, már az egész ház nyugodt volt. Gyorsan lefürödtem és visszatértem a szobába. A szomszédban égett a villany, de csak egy alakot tudtam kivenni. Éppen telefonált. Nem is foglalkoztam vele, csak elővettem a ruhás dobozomat, hogy kivegyek valamit a következő napra. Csak egy fehér felsőt és egy farmert vettem ki, mert többet nem tartottam fontosnak. Visszatértem nagyapa kézirataihoz. Átlapozgattam mindent és a végén ott állt egy egyszerű mondat. 

"Nézz jobbra!"

Tettem, amit a könyv kért. Először csak az ágyon néztem körbe a jobb oldalamon, majd csak az után vezettem a tekintetemet az ablak felé. A szomszédban még mindig égett a villany, de az alak már nem telefonált. Az ablakban ült és bánatosan nézelődött a két ház között. Mikor a tekintetem találkozott az övével, megijedtem és visszanéztem a könyvre. Az üzenet eltűnt és csak az üres papír nézett rám vissza. Furcsának találtam, de felálltam és az ablakhoz sétáltam. Az alak egy velem egy idős fiú volt. Sokat nem láttam belőle, mert a szobájából túl sok fény áramlott ki. A körvonalai tökéletesek voltak, mintha egy meséből lépett volna ki. Inkább elhúztam a függönyt, mielőtt beszélgetést kezdeményezhetett volna. Nem nagyon beszéltem még fiúkkal azelőtt. Többnyire a könyvekbe temetkeztem és úgy éltem a nyugodt kis életemet. Ez a ház viszont hozott az életembe egy kis varázslatot.