Útmutató egy márki elbűvöléséhez

2. fejezet

A frissen kitakarított és rendezett Woodville házban kellemes meleg és halk zeneszó fogadta őket a távolból.

– Daphne kicsim, kérlek viselkedj szépen – tette a karját Lady Beaufort a lánya vállára, miután a komornyik eltűnt a szalonhoz vezető ajtó mögött, hogy bejelentse az érkezésüket. – Fontos ez az este.

Daphne ártatlanul elmosolyodott. 

– Hát persze, Mama.

Bridget közelebb lépett hozzájuk és kihúzta magát. Nem akart semmiből sem kimaradni, de az anyja nem vette le a szemét az idősebb lányáról, bármennyire igyekezett túlragyogni őt. 

– Keveseknek adatik meg, hogy egy ilyen kivételes alkalomra kapnak meghívást. Ez is azt bizonyítja, hogy Woodville-ék tisztelnek bennünket – simította le a lánya ruháját az asszony. – Megérdemeljük és jogunk van itt lenni, de kötelezettségeink is vannak. Neked több is, drágám. Úgyhogy azt javaslom, hogy az este hátralévő részében viselkedj úrinőhöz méltó módon és ne hozz a családodra szégyent. Ne feledd, hogy egy Beaufort vagy, országunk egyik legrégebbi nemei családjának tagja. Senki sem ítélhet meg téged. 

A férje közömbös arccal figyelte a jelenetet. Valahogy egy csatatéren álló hadvezér bátorító szavai jutottak eszébe most a neje büszke arcát és beszédét hallgatva. Megnevettette volna ez a gondolat, de inkább csendben maradt, nem akarta, hogy Margaret felségárulásért elítélje.

– Vagy inkább, azért hívtak meg, hogy az orrod alá dörgöljék Helen eljegyzését – kotyogott közbe Daphne.

– Meglehet – préselte össze az ajkait az anyja, mire a családja jelenlévő tagjai megütközve néztek rá. Soha nem ismerte volna be korábban ezt, ezért volt a z egyetértése  nagy meglepetés. Azonban nem foglalkozhattak ezzel sokáig, mert az egyik cselédlány átvezette őket a szalonba, ahol a házigazdáik már várták őket.

Lady Gladys Woodville szertartásosan felemelkedett és hűvös csókkal köszöntötte a régi barátnőjét és lányait 

– Bridget, te napról napra szebb vagy! – fogta meg egy pillanatra a lány karját, majd a nővéréhez fordult. – És te, Daphne... – nyelt egy nagyot – Te is bájosabb vagy mint voltál. 

Bridget erre nem volt rest viszonozni a bókot, míg Daphne elragadó mosollyal az arcán köszönte meg és gratulált Helen eljegyzéséhez. A fiatal jegyespár a szalon másik felében várakozott, ezért nem kellett törnie magát, hogy őket is bókokkal és pár baráti szóval köszöntse. Idegennek érezte a saját kedvességét, de tökéletesen kellett alakítani az este folyamán ezt a szerepet. Minden egyes mozdulatára ügyelt, ahogy helyet foglalt a krémszínű pamlagon és az ölébe ejtette a kezét. Bridget már egyből nekikezdett a társalgásnak, nem kellett bátorítani, ezért örült, hogy nem az ő feladata felvetni valamilyen témát, aminek semmi köze az időjáráshoz. 

Kis idő múltán Lord Woodville felállt, hogy elszívjon egy szivart, amihez Daphne apja és Sir Thomas is csatlakozott, ezért átmentek a másik szobába. Így terítékre kerültek az eddig ki nem mondott témák. A három Woodville lány és a két Beaufort az ablak melletti díványokon foglaltak helyet, míg a két anyuka nem sokkal arrébb beszélgetett valamivel halkabban.

– Szóval, Helen, hogy sikerült ilyen jó partira szert tenned? – hajolt közelebb mohón a lányhoz Bridget. Szőke loknijai előrehullottak a válláról a mozdulattól.

Daphne figyelmét nem kerülte el, ahogy Helen elsápadt és nyelt egyet, ám még mielőtt válaszra nyithatta volna a száját, a testvérei megelőzték. A három Woodville lány külsőre sokkal inkább látszott testvérnek, mint ők Bridgettel, hiszen míg neki sötétbarna haja és szürkéskék szeme volt, Bridget az anyja szalmaszőke fürtjeit és barna szemét örökölte. A Woodville nővéreknek azonban vörös hajuk, barna szemük és szeplőik voltak. Egyedül talán Helen vonásai voltak finomabbak a testvéreinél, de Daphne ezt azzal magyarázta, hogy a másik kettő sosem mosolygott és állandóan olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna.