MENJ A POKOLBA! (BTS~Suga ff.~)

1. Vörös

"Hé te!" indult el felém a fiú.
A lány, pedig egy szó nélkül lelépett.
"Akarsz játszani?" mosolygott rám kegyetlenül.
Azonnal hátrálni kezdtem, de voltam olyam szerencsétlen, hogy megbotlottam és hanyatt vágódtam.
"Ígérem nem fog fájni!" kacagott fel.
Abban a pillanatban, amikor már éppen hozzá ért volna az arcomhoz, nyílt a diszkó ajtaja.
"Ya! Im Na miért fekszel a földön?" meglepődtem So kérdésén.
Hát nem látja, hogy ez a srác molesztál?
"A fiú..." kezdtem bele.
"Milyen fiú? Drogoztál? Gyere már vissza és ne a földön fetrengj." vágta csípőre a kezeit.
Visszanéztem molesztálómra, de már nem volt ott.
Egyszerűen felszívódott.
"Haza akarok menni!" jelentettem ki, immár állva.
"Mi? Aish, jólvan!" adta meg magát barátnőm. "Menjünk."

"Tényleg vörös volt a szeme! Még világított is! Nem, inkább izzott!" ecseteltem barátnőimnek, akik totálisan hülyének néztek.
Már félorája otthon voltam a jó meleg ágyamban, és már félórája próbáltam meggyőzni őket az igazamról.
"Na jó. Ebből elég. Csak kimerültél Im Na. Nem volt ott senki, egyedül fetrengtél a földön." mondta fáradtan So.
"Igaza van So-nak. Ez egy oltári nagy baromság." tromfolt rá Jae.
"De igazat mondok!" erősködtem tovább.
"Oké, elég. Mi most lerakjuk a telefont és inkább aludj egyet." közölte So Ra. "Szép álmokat!"
"Aludj jól!" köszönt el Jae is.
Megint kezdtem volna bele, de már csak sípolást hallottam.
Aish!
Tudom mit láttam!

Hajnalban, olyan három körül arra keltem, hogy iszonyatosan kiszáradt a szám. Valószínűleg rosszat álmodhattam, ami nem is csoda. Még jó, hogy mindig tartok egy üveg vizet az ágyam mellett.

Nagy nehezen kigurultam az ányam szélére. Felkaptam az üveget a földről, letekertem a kupakot, majd nagyokat kortyoltam a folyadékból.
Amikor végeztem, akkor visszagurultam a másik oldalamra, de egy nem várt vendéggel találtam szembe magam.
Az ablakom tárva-nyitva volt. A függönyt dobálta a hűvös hajnali szél.
Egy vörös szempárral találtam magam szembe.
Akkorát ugrottam, hogy ha közben kinyújtom a kezem, lehet elérem még a plafont is. Azonnal a szoba másik felébe rohantam, majd ott, neki dőltem a falnak, és egyenesen a vörös szempárba meredtem.
"Hé. Nyugi van. Nem bántalak." szólalt meg végül teljesen normalis hangnemben. Ettöl egy picit lejjebb ereszkedett a vállam, de a védelmirendszerem még mindig aktív volt.
"És most azt várod, hogy higyjem el?" húztam fel bal szemöldököm.
Tett egy lépés felém, mire én azonnal ajtó kilincsemhez kaptam. Bár, nem nyitottam ki.
Amint ezt észrevette, megtorpant.
"Nem kell elhinned, de a sikátorban... Azért viselkedtem úgy, mert figyeltek." túrt fényes hajába.
"Figyeltek? És mégis kicsoda?" kérdeztem flegmán. Próbáltam nyugodtnak látszani, de ezzel pont az ellenkezőjét értem el.
"Ezt... Ezt még nem mondhatom el."
"Khm." köszörűltem meg a torkom, és feltettem a kérdést, amire leginkább tudni szerettem volna a választ. " A sikátorban vörösen világított a szemed, és most is, mikor észrevettelek. De most majdnem fekete, teljesen átlagos. Miért?"
"Titok." mondta, és egy mosolyt küldött felém.
Fáj bevallani, de ez egy igazán szívdöglesztő mosoly volt.
Komótosan az ablakhoz sétált, feállt a párkányra.
"Örülök, hogy megint találkozhattunk. Jó éjt!" ezután fogta magát és levetette magát.
Azt azért tegyük hozzá, hogy a szobám a harmadik emeleten van.
Azonnal az ablakhoz rohantam, és kihajoltam rajta az idegent keresve a földön. Nem volt ott. Nem volt ott semmi.
Halkan becsuktam az ablakom, majd szószerint bedőltem az ágyamba.