Tekintetünk találkozott. Belenéztem kékes-szürkés szemébe, majd ajkait kezdtem szuggerálni. Alaposan megnéztem szája és orra ivét. Ajkai felett lévő anyajegyét. Tekintetem újra szeméhez vándorolt. Belenéztem iriszeibe és láttam megcsillanni a vágyat bennük. Az akaratot. Apró mozdulattal megráztam fejemet, majd szememet lesütöttem.-Nem lehet.-suttogtam.-Nem lehet.-suttogta ő is. Hátradőltem székemben és becsuktam szemeim. Próbáltam ellazulni. Vettem három nagy levegőt, majd pislogni kezdtem. Tekintetem megint orcájára vándorolt. Végig mértem a fiú arcán lévő összes négyzet métert. Szőke haja belelógott szemébe. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Ránéztem ajkaira és újra magam elé tátogtam egy mondatot:-Nem lehet.-ajkaimba haraptam. Akárhányszor szemébe nézek, valami különlegeset látok benne. Íriszeiben csibészség bújkál. Rengeteg csibészség. Talán emiatt a csibészség miatt szerettem belé. Talán nem. Tekintetemet elvezettem és a tájat kezdtem bámulni. Törzsemmel az ablak felé fordultam. Gondolataimba merültem és kizártam a külvilágot. Pár perc múlva meleg lehelletet éreztem a nyakamon. Ijedten hátra fordultam. A fiú arca egy centire volt az enyémtől. Íriszeibe néztem. Láttam felragyogni kék szemét. Láttam újra a csibészséget, az akaratot, a vágyat, de láttam benne valami mást is. Határozottságot. Szabadságot. Újra ajkamba haraptam. Leült a mellettem lévő ülésbe.-Nem lehet.-suttogta magabiztos mosollyal az arcán.-De megteszem.-mondta, majd ajkaimra tapadt. Hátam az ablak üvegnek csapódott a nagy hevességnek köszönhetően. Szája az én számom volt, ami nem lett volna szabad, de megtette.
