12.rész - Military

176 9 2
                                    

Csodálatosan szép őszi napra virradtam. Emilyvel megbeszéltük hogy elmegyünk ki az új military pályámra. Korán reggel felkeltem és elintéztem mindent. Csomagoltam magunknak innivalót illetve ennivalót🙂🙂. Eltettem még a váltó ruhát hátha alapon. Kimentem a lovakhoz (persze előtte elköszöntem anyuéktól) és lepucoltam őket. Mire készen lettem mindháróm lóval megjött Emy. Szöszit kivittem a karámba majd visszamentem nyergelni és kantározni. 2 perc alatt meg is voltam. Mire Emy kész lett már 8 óra volt így gyorsan felültünk és elindultunk. Szöszi hosszasan nyerített utánnunk de hát szegényemnek maradnia kelett. 9 órára kiértünk.😏😏 Lenyergeltünk és elengedtük a lovakat hogy had legeljenek egy kicsit ugrás előtt. Miután alaposan megebédeltünk felnyergeltük a lovakat és bemelegíteni kezdtünk. Szerencsére nem felejtettem otthon az ínvédőket így nem kellett haza menni értük.😅Leszálltam Zeuszról és mindkét lóra feltettem majd vissza ültem a lovamra. Emy akarta kezdeni így hagytam.
-Jólvan Emy. Akkor még vágtáz mindkét kézre 2 kört addig én leszerelem Zeuszt hadd legelészen. - mondtam.
-Oké. - mondta majd vágtába ugratta a lovát. A kis sárga ló büszkén vágtázott. Emily szőkés-barna haját csak úgy repítette a szél. A nap aranyló sugarait  éreztem bőrömön. Zeuszt bevittem a legelső fa alá és leszereltem majd engedtem hadd legelészen.
-Oké! Vedd fel lépésbe! - utasítottam. Bólintott egyet majd visszafogta Fecskét. A sárga kanca még nagyon eleven volt hisz már rég volt kint. Az izzadságcseppek folytak le róla. Megrázta a sörényét majd kirúgott egyet oldalra.
-Figyelj oda rá! Jólvan ügess egy kört majd mehetsz rá erre a kisebb akadályra! - adtam ki az utasítást. Időközben Zeusz lefeküdt mellém a földre míg én a fa alatt ültem. Emily és Fecskén látszott a teljes összhang. Ó mikor még Főnix élt...😥😥 Szegény lovacskám. Több évig velem volt mikor...na jó inkább hagyjuk..nehéz erről beszélnem😥😣
-Hé Emma! Minden oké? - kérdezte aggódva Emy. Erőltetten rávigyorogtam (ami inkább kinézett egy vicsornak) majd bólintottam. Lefeküdtem a fűben és hagytam hogy a gondolataim eluralkodjanak rajtam. Ki hibájából történt a baleset? Apáéból..Legalábbis...ha én annyira nem akarok Amerikából vissza jönni nem lett volna ez az egész..😥😥Szélvész, Főnix, Dollár, Echo, Folti, Freedom, Cheeser, Stefi és Winx még most is élnének...🤒🤒 Az élet igazságtalan ezt megtanultam..Szerencsémre legalább Zeusz itt van nekem..Ahogy elgondolkodtam eszembe jutott Cortez..A könnyek áztatni kezdték az arcomat..Szerettem.De ő...végleg elment.💔💔💔 Hogy miért? Foggalmam sincs. Az orvosok nem mondták el miben halt meg. Mármint a balesetben ez tény s való. De úgy az igazi okát..

Sziasztok. Itt is lenne az új rész. Kicsit szomorú... Viszont lenne egy kérdésem. Van egy jó könyv ötletem viszont addig nem akarom elkezdeni amíg valamelyik könyvem be nem fejezem. Válasszatok melyiket:
1. Ezt a könyvet
2. Folytassam a Secretariatot és azt
3. A Habanéra egy póni életét amit nem igazán szeretnék.
4. A Dorka sulis életét
Igazából jelen állás szerint inkább a 2-es felé hajlok viszont akkor ebből a könyvből kevesebb lesz. A másik pedig hogy az új könyvem egyáltalán nem folytatom. Fent hagyni fent fogom de folytatni nem hinném. Írjátok meg hogy szerintetek melyik legyen.😘😘

Megtestesült csoda✓Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang