Drága Egyetlen Stiles!

1.

Drága, egyetlen Stiles!

Scott mondta, hogy írjak neked. Megfogadtam a tanácsát, bár rettenetesen haragszom rá. Tudom, te azt mondanád, hogy ne tegyem, de ha akkor nem hívott volna el mindenkit, hogy megmentsen engem... Talán nem kéne ezt a levelet megfogalmaznom.

Valahol azt olvastam, hogy a gyász első fázisa a tagadás. De én nem tagadom, hogy halott vagy. Hiszen meghaltál, a kezeim között. Éreztem, előre éreztem, hogy akkor és ott valaki meg fog halni.

Itthagytál, Stiles. Köszönhető az Oninak. Elvéreztél a kezeim között. Én sírtam, te mosolyogtál, és mondtad, hogy minden rendben lesz. De hogy lehetne minden rendben? Nem fogsz a suliban várni. Nem fogod órákon titokban rajtam legeltetni a szemed. Igen, észrevettem, ennél feltűnőbben nem is bámulhattál volna, te hülye. Nem leszel ott velem a szalagavatón. Többé nem fogunk együtt természetfeletti rejtvényeket megfejteni.

Pedig ehhez te kellesz Stiles, hiszen te vagy a falka esze. Nélküled már háromból háromszor meghaltunk volna. De ott voltál, és túléltük. Még a negyediket is. De te nem. Te képes voltál meghalni, Stiles Stilinski. Te is, és Allison is. Remélem, megmutatod ezt az írást neki, mert rá is haragszom. De ő majd külön kap egy másik levelet, mert úgy érzem, kezdek belejönni az írásba.

Nem halhattál meg. Az nem lehet. Hiszen te vagy az én baseballütős Batmanem! És Batman nem hal meg! Szóval te nem lehetsz halott. Ne akarj így, ilyenformán próbára tenni. Ne akarj, mert odamegyek és olyat sikítok a füledbe, hogy megemlegeted!

Na, mostmár eljött a második fázis. A düh. Nos, ezt elismerem. Dühös vagyok rád, Stiles! Allison is miattad halt meg. Elvonta a figyelmét a halálod, és egy Oni legyilkolta. Én téged fogtalak a kezemben, Scott pedig Allisont. És mindketten csak azt hajtogattátok:
-Ne aggódj. Minden rendben lesz.

Közben a hallottam a Void éned nevetését. Nem is hasonlított a te nevetésedre. Gúnyos volt, és diadalittas. Mintha tudta volna, hogy győzött. Nem így lett. Másnap megöltük. Vele együtt az utolsó élő emlékedet is.

Soha többé nem fogsz megcsókolni. Egy csókunk volt, azt is én adtam, és te soha nem csókoltál meg. Igen, én vágytam rá. Te igazán tudhatnád, hiszen te mondtad, hogy valahol ez alatt a száraz és szívtelen külső alatt egy gyengéd lélek lakozik. Te hoztad elő a gyengéd énemet, Stiles Stilinski. Szerettem a közeledben lenni, szerettem ha beszélgettünk, még azt is imádtam, mikor egyszer feljöttél a szobámba, és csak álltál zavarodottan, és hetet-havat összhordtál. Olyan aranyosan néztél rám. Én szerettelek téged, Stiles. És szeretlek most is, és foglak is örökké. Nekem voltál, vagy, és leszel az életem. És tudom, hogy soha nem mondtam neked viszont, hogy ,,Szeretlek", de attól még remélem tudod ezt.

Szeretlek, Stiles. Szeretlek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Csókol téged innen lentről,

A te egyetlen, eperszőke szépséged, Lydia