Drága Egyetlen Stiles!

6.

Drága Batman!

Ezeket a sorokat te már sosem fogod olvasni. Mert ezt most nem írom. Csak gondolom. Nincs rá lehetőségem, hogy írjak. Most nem. De valószínűleg később se lesz.

Az iskolában vagyok. Éjszaka van. Én itt fekszem az egyik teremben, és úszom a vérben, akárcsak akkor te. Tényleg ilyen érzés, Stiles? Ilyen érzés meghalni?

Nem is tudom, hogy történt. Itt volt velem Scott, Kira és Liam is. De szétszóródtunk. Én bejöttem a terembe, és a következő, amire emlékszem, hogy a Néma kihúzta belőlem a tomahawkot... És elmegy.

Nincs erőm szólni. Se sikítani. Csak itt fekszem a hátamon, valami könyv nyomja az oldalam. Ilyenkor miért nem vagy itt velem, Stiles? Tudom, hogy most is látsz. Figyelsz, és aggódsz értem. De nem kell. Már nem fáj.

Egy dolog fáj nagyon. Hogy anyát csak úgy itt hagyom, se szó, se beszéd. Sose tudom majd megmondani neki, hogy mennyire szeretem. Csak az vidít fel, hogy talán látlak majd téged ott, ahová most kerülök. Téged, és Allisont.

Minden lassul. Minden egyre halkabb. Próbálom nyitva tartani a szemem, de nagyon nehéz. Jobban esne, ha becsuknám, de tudom, hogy akkor többé nem nyitnám ki.

Félek. Nagyon félek. Mi vár rám? Mi lesz most velem, ha becsukom a szemem? Stiles, te tudod a választ. Te vagy az, aki mindig tudod a választ.

Elmosódik minden. Nem bírom tovább, Stiles, meg kell értened! Becsuktam a szemem. Sötét van. Ijesztően sötét. Nem hallok semmilyen hangot, csak a saját, lassuló szívverésem. Ott... Ott van egy kis fény. Egy apró fénysugár. Elindulok felé. Mostmár egész nagy itt a fény. Szinte hunyorognom kell. Hunyorognom? Hiszen az előbb hunytam le a szemem! Vajon máris meghaltam volna?

És akkor meglátlak. Ott állsz. Mosolyogsz, és integetsz, Allisonnal az oldaladon. Mindketten hívtok. Megyek már, Stiles. Csak várj még, amíg odaérek hozzád.

Minden lépéssel közelebb kerülsz. Már hallom a hangod: -Lydia! Gyere még! Itt vagyunk! Lydia!
A hangod ez alatt az idő alatt semmit sem változott. Sem a kócos, sötétbarna hajad, sem az enyhén felfelé ívelő orrod. A szemed ugyanolyan világosbarnán csillog. Kitárod a karjaid. Megyek már, Stiles.

És futni kezdek. Futok felétek, a cipőm koppanásai visszhangoznak. Már csak néhány lépés.

Aztán belezuhanok a karjaidba, te pedig átölelsz. Hiányoztál, Stiles Stilinski. Nagyon hiányoztál.

-Ideje mennünk -szólal meg kedvesen Allison, én pedig bólintok, és hárman elindulunk a fény felé.

Köszönöm, Stiles. Mégis vigyáztál rám. Nincs okom haragudni rád, hiába haltál meg. Tudom, hogy végig mellettem voltál. És mostmár tényleg melletted leszek mindig.

Köszönöm neked, Stiles Stilinski. Mindennél jobban szeretlek.

Nemsokára viszontlát téged:

A mostmár tényleg halott eperszőke bansheed, Lydia