Ki mint vet...

Anno

Sötét, őszi éjszaka volt. A csöndet hét lány lépte törte meg.Az akkor épült sportcsarnok tetején osontak épp, s amint annak közepére értek mind megálltak.

-Lányok!-szólalt meg az egyik-Ma új tagot avatunk!- folytatta, mire az összes lány mögé állt. Csak egy lány ácsorgott a kis csapattal szemben. - De csak akkor, ha kiállja különös próbatételünket!-fejezte be mondandóját, a vezető, majd elővett egy doboz gyufát és meggyújtott belőle egyet. Ekkor már , ámbár homályosan, de lehetett látni a banda tagjait. Valamennyiük szemében ott lobogott a gyűlölet lángja. Utálták a kívülálló lányt,mert más volt mint ők!

-És mi lesz a próbatétel?-kérdezte félénken a leendő tag, és tekintetét az égő gyufaszálról az azt tartó emberre emelte.

-Hát...-szólalt meg a milady, akinek kezében a gyufaszál égett, és átnyújtotta azt a mellette álló barátnőjének.Előre ment a kívülállóhoz és így szólt: -Anne! Légy oly szíves és állj a tető szélére!-mondta affektáló hangon, majd elővett egy kendőt kabátja zsebébéből. Az említett, meredten nézte a ruhadarabot.

-Miért álljak a tető szélére? - kérdezte az Anne nevű lány.

-Tag akarsz lenni? - érdeklődött a szőkehajú lány, aki minden bizonnyal a banda feje volt.

-Igen, Lüci.-válaszolta alázatosan Anne.

-Hát akkor?! Tedd amit mondtam! - akaratoskodot, és a lány a tető szélére állt.  - Állj kicsit arrébb-mondta Lüci.

-Miért? - kérdezett vissza Anne.

-Hogy a lányok le tudjanak menni!-mondta hideg, érzéketlen hangon. A lány pedig tette amit mondtak neki: arrébb állt!!

Az egylet tagjai lementek a csarnok oldalán lévő létrán. Lüci még ott ácsorgott Anne mellett, majd a háta mögé állt és bekötötte szemét a kendővel amit nem olyan rég az egyik zsebéből vett ki majd ő  is lemászott. Anne ott állt a tető szélén, vak sötétben bekötött szemmel, el sem tudta képzelni, hogy mi fog vele történni.

A csoport tagjai odamentek a csarnok fala mellett lévő törmelék kupachoz - ami az építkezésből maradt hátra - , mindegyikük megfogott egy-egy kődarabot, majd teljes erejükből Anne felé dobták. Az egyik kődarab gyomorszájon találta , a másik lehúzta fehér, törékeny kezéről a bőrt. Anne minden egyes ütésnél felszisszent a fájdalomtól, de a banda nem vette figyelembe, és tovább dobálták. Zokogásban tört ki, hisz néhány kő olyan éles volt, hogy mély sebet ejtett bőrén.

-Állj!! - szólalt meg egy ismeretlen hang. - Aaz utolsó követ én akarom dobni!-mondta parancsolón, majd felvett egy követ.

Jól megcélozta vele a védtelen lányt, majd egy gyors és erős mozdulattal eldobta. A kő egyenesen Anne homlokának csapódott. A kő vályta sebből kicsordult a vér és végigfolyt arcán, majd lehullott a csarnokot körülvevő járdára kövére. Anne elszédült és lezuhant a járdára. Pár másodperc leforgása alatt ott hasalt széttört , vérző koponyával, de még élt. Utolsó pillantása az addig nem látott alakon állapodott meg, majd szeme fenn akadt és eszméletét vesztette.

A banda miután Anne lezuhant, rá pár percre elhegyták a "beavatás" színhelyét.

Másnap egy kutyáját sétáltató öreg úr talált rá a lány holttestére. Kihívta a mentőket, ám azok már rég nem tehettek semmit. A lány még aznap éjjel, a zuhanást követően nemsokkal meghalt.

Sokáig nyomoztak Anne halálának ügyében,de nem találták meg a tettest illetve tetteseket. A szülők nem tudtak a lányuk halálába belenyugodni, ezért elköltöztek a városból. A banda tagjai pedig élték tovább az életüket, mintha mi sem történt volna.