Because Of Me - Miattam [Suga ff.] ~ Gyorsan Befejezett

9.

...It’s alright, look straight at me...

Arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy Yoongi feltűnően sokat mocorog. Morcosan fordultam felé, hisz soha sem szerettem ha felébresztettek, de mikor megláttam enyhén izzadt homlokát és az össze-összeránduló arcát, már kicsit sem voltam álmos vagy dühös rá az ébresztésért.

-Yoongi! -ültem fel és kezdtem el rázogatni, de meglepetésemre, ébren volt és úgy szenvedett.
-YOONGI! Mi a baj? -ugrottam olyan pózba melyben továbbra is ültem, csak feléfordulva.

-Ro... rosszul.. -nyökögte, de mielőtt még kimondhatta volna, már fel is pattant és nehézkesen elbotorkált a mosdóig. Mindezt olyan gyorsan tette, hogy féltem az "elbotorkál"-t szót használni, mert bár néha majdnem eldőlt, még is eszméletlen gyorsan futott.

Ijedten ugrottam fel, mikor meghallottam a jellegzetes öklendező hangokat, hogy aztán berohanva hozzá igyekezzek neki mindenben segíteni. Sajnos semmiféle szuperképességgel nem rendelkeztem, ezért az egyetlen dolog melyet akkor tenni tudtam, az az volt, hogy leguggolva simogattam körkörösen a hátát és igyekeztem úgy nyugtatni őt.

-Ne,...... menj ki! -nyögte ki nehezen, majd ismét hányt egy adagot. Szomorúan kostatáltam, hogy bizony az összes kaját kihányni készülte, melyet én csináltam neki. Igaz nem tudom, hogy miért kellett nekem a gyomrának tartalmát figyelnem.

-Nem fogok kimenni. - feleltem elkeseredve, mert nem volt jó őt ilyennek látni. Gyengébbnek nézett ki, mint valaha.

-Kér... -mondta volna, de egy hangos öklendezés ismét félbeszakította.

-Nem megyek ki, akármennyire is tartod megalázónak vagy egyebek. -mondtam határozottan, míg egy kicsit szünetelt az egész folyamat benne.
-Ne beszélj, mert felesleges és csak jobban leszívod az energiádat. -dörzsöltem a haját, de megint kiadott magából egy adagnyi, nos, semmit. Már mindent kihányt, de még folytatódott az egész.

-Istenem Yoongi. -mondtam egyre rosszabbul érezve magamat a látványától. Arca már könnybe lábadt a sok görcstől melyet gyomra küldött végig a nyelőcsövén ezzel is kínozva gyönge testét. Kis idő után már a nyálhoz és a semmihez epe is társult, s akármennyire is lett hányingerem tőle, nem mozdultam mellőle. Még mindig a hátát simogatva nyúltam fel a csap mellé helyezett pohárért és engedtem bele nagy nehezen egy kis vizet. Nehéz procedúra volt, tekintve hogy félkézzel kellett megcsinálnom.

-Hogy érzed? -kérdeztem piszkálgatva a haját egy nagyobb szünetkor, melyben csak zihálva görnyedt a vécé fölött.

-Sze... szerintem most kicsit okés. -mondta alig hallható hangon, s eszméletlen gyengén.

-Tessék. Öblítsd ki. -toltam arca elé az üvegpoharat, s ő nyúlt is érte, de túlságosan remegett a keze és majdnem bele ejtette a csészébe, ha nem fogom meg épp időben.

-Várjál, segítek. -mondtam lágyan és emeltem kiszáradt ajkai elé a poharat, hogy abból igyon és ki is tudja öblíteni a száját. Párszor még öklendezett egyet-kettőt, de szerencsére egy kis idő múlva már teljesen abbamaradt a hányása.

Remegve omlott össze elgyengült teste, s így sikeresen fenékre huppantam, mivelhogy rám dőlt. Aggódva néztem falfehér bőrét, melyet két csíkban a könnyei nedvesítettek be, s néztem ahogy hangtalanul sír megint.
Nem tehetett róla hisz annyi energiája sem volt hogy pislogjon, nem hogy még vissza is tartsa fájdalomtól kicsorduló könnyeit.

-Menjünk kórházba? -kérdeztem reszketve. Nem tudtam mit kéne csinálnom, hogy mit kéne adnom neki, s ez megrémisztett. Nehézkesen rázta meg a fejét, majd apró résnyire nyitva szemeit nézett rám.

-Ne... nehm kehll. -lehelte szinte ki magából azt a pár szócskát, nekem meg összeszorult a szívem amiért így láttam.

Sóhajtva kócoltam össze a haját, majd a hónaljánál megragadva állítottam fel, hogy megtudja mosni a fogát. Nem mondom, hogy nehéz dolga volt szegénynek, mivel lábai gyengék voltak, s sokszor csak egy kicsi választotta el az összeeséstől, de szerencsére ott voltam mögötte és fogtam. Mikor végzett én indultam volna meg vele a szobájába, hogy pihenjen, de egyszer csak összecsuklott magával rántva engem is.

-Beviszlek. -mondtam határozottan, mikor már egyértelműen az lett volna neki a legjobb, majd nagy nehezen kimásztam mögüle és a félájult Yoongit felkarolva igyekeztem áthurcolni az ágyába, hogy legalább ott tudjon pihenni egy kicsit.

Nem mondom, hogy nem volt nehéz a művelet, de jó pár perc szenvedés után sikeresen az ágyban tudtam és csak egyszer ütöttem be a fejét a szék lábába.

-Mindjárt jövök, csak hozok neked egy tálat, ha esetleg hánynod kellene még, akkor ne kelljen kirohannod. -néztem félig alvó lényére, miközben kisöpörtem egy izzadt tincset az arcából.
Feltápászkodva akartam lekerülni az ágyról, de ő nagy nehézségek árán utánam nyúlt és gyenge szorításával igyekezett engem maradásra bírni.

-Maradj... egy kicsit.. -motyogta olyan halkan, hogy csoda volt hogy megértettem.
Sóhajtva másztam vissza mellé és gyenge ölelésbe vonva igyekeztem álomba ringatni kimerült lényét.

Nem sokáig kellett várnom, hisz a sok erőlködés után, hamar elaludt, s így óvatosan ki tudtam slisszolni a szobájából a kellő edény megszerzése érdekében. Mivel azért még új voltam a háznál, így beletelt egy kis időbe míg megtaláltam azt amit kerestem, s halkan visszaosonva helyeztem a lavort vagy tudjam is én mit, a srác oldalán lévő éjjeliszekrényre. Bár igazából mindegy volt milyen hangerővel lépkedek, ő akkor sem ébredt volna fel valószínűleg, ha a füle mellett zajlik le a III. Világháború.
Kimerülten kúsztam vissza a kényelmes paplanok közé, hogy végre álomra hajthassam fejemet, de az korántsem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt elterveztem.

Yoongi olyan hajnali 4-kor megint elkezdett mocorogni, csak akkor inkább izzadt, mint sem rosszul legyen. Félálomban tettem homlokára a kezemet, de azonnal kaptam is el onnan, ugyan is olyan forró volt, mint télen a radiátor. Ijedten rázogattam meg, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán érzékeli-e azt amit teszek.

Futólépésben rohantam le az emeletről, hogy aztán egy hidegvizes tálat és egy rongyot egyensúlyozzak a visszaúton. Nehéz ügy volt a sötétnek köszönhetően, de megoldottam, s egy széket húzva Yoongi ágyrésze mellé, kezdtem el átitatni a rongyot a hidegvízzel, hogy aztán azzal enyhítsek lázán.

A szobában csak a víz csöpögő hangját és Yoongi szuszogását lehetett hallani, mely nyomasztó légkört kreált. Sajnálkozva figyeltem a fiút, kinek bőre még a meleg ellenére is hófehér volt. Arccsontjai kilátszottak, s még úgy is meglehetett állapítani mennyire kimerült, hogy nem nyitotta a ki a szemeit.

Annyira nem érdemelné meg a halált. Még olyan fiatal, s nem kéne már is feladnia az életét. Lassan húztam végig arcán a vizes kendőt, majd lejjebb húzva pólójának nyaki részét, kezdtem el mellkasát is bevizezni. Ujjaim néhol érintették puha bőrét, melyek alatt érezhetően lapult valamennyi izom.
Égett az egész teste, de valamicskével jobb volt már mint előtte. Míg folytattam a kicsit lentebb vándorlást tekintettem visszavezettem meggyötört arcára.

Segíteni fogok neked Yoongi....

---- olyan gyorsan telnek a napok, hogy elfelejtettem mikor tettem ki az utolsó részt ebből. De most meghoztam. Remélem tetszett :D  xXSunnyXx