Because Of Me - Miattam [Suga ff.] ~ Gyorsan Befejezett

3.

..You can let yourself go..

- Ehj, de sokat repültem. Máskor igazán nyithatnád lassabban is ki az ajtót, ha egy részeg lány támasztja azt. -mondtam neki, szépen legördülve róla és kezdtem el bámulni az ajtót, amin bejöttem.. izé, beestem.

Nem szólt semmit sem, csak felült és nézett engem. Tekintetében még mindig látszódott a meglepettség, de ezen kívül csak a teljesen fakó, érzelemmentes szemeivel pislogott rám.

- Yoongi.... - fordultam egyszer csak felé, mikor már elegem lett a folyamatos bámulásából.
- Van valami esetleg rajtam, hogy ennyire hozzám ragadt a két szemgolyód? - biccentettem félre a fejemet, de ahelyett hogy zavarba jött volna vagy csak elkapta volna a tekintetét, szépen felvezette rám sötétszürkének tűnő szemeit, majd szó nélkül felállt és elsétált onnan.

- Ez ijesztő. - mondtam magamnak, de direkt úgy, hogy ő is hallja. Olyan mint egy élőhalott vagy egy zombi és ez tényleg rémisztő. Megkíséreltem felállni a földről, de rájöttem, hogy talpon sem vagyok jobb mint ülve, mivel majdnem mindent sikerült levernem, a forgó világnak köszönhetően.

- Hullámvasúúúúút!! - rikkantottam, majd nemes egyszerűséggel megbotlottam a saját lábaimmal és megint Yoongin kötöttem ki, azzal a különbséggel, hogy most megtartott vékony karjaival. Már egy kicsi ijedtséget is lehetett látni az arcán.
-Te! Ketté ne törj itt nekem, te bot karú. -mondtam képen röhögve a szőkét, teljesen rá helyezve a súlyomat, mire egy nyögés kiengedésével próbált meg nem összeesni alattam. Ha elbírt, az azt jelentette, hogy nincs annyira rosszul és még az erőnléte is jó. Hirtelen, mintha megváltozott volna bennem valami és az arckifejezésem már csak dühös volt, bár hasonlíthattam inkább egy durcis kisbabára, mint egy mérges felnőttre.

- Mi.. az? - nyöszörgött a fiú és igyekezett valahogy talpra állítani.

- A te hibád. - mondtam. Kérdő tekintettel meredt rám, mire hirtelen kifakadtam. Majd valaki jutassa eszembe, hogy soha többé ne igyak alkoholt.

- A te hibád, hogy ide kellett utaznom. - kiabáltam már talpon.
- Mi közöm van nekem ahhoz, hogy te valami úton módon örököltél egy élősködőt, s ezért haldokolsz? Miért kell elvenni az életemből értékes időt, hogy rád költsem azt... rád akinek már úgy is mindegy?! Aaah! Annyira elegem van. - csaptam fel a kezeimet.

Nem tudott mit mondani, szerintem annyira lesokkolta a nyíltságom és a taplóságom. Ha józan lettem volna, még az akkor durva énem is elszégyellte volna magát. De az alkohol csak tömény mérget tudott belőlem kihozni és semmi szégyent. Még pár másodperig dühösen néztem a sokkolt fiút, majd eltrappolva levágtam magamat a kanapéra. Fortyogtam és igyekeztem a „mindent szét akarok verni" érzést elnyomni magamban, így lehunytam a szemeimet és helyezkedtem el úgy, mint aki már aludna is. Lehet részegen bipoláris vagyok.

Nem mozdult semmit, innen tudtam, hogy még ott van és valószínűleg megint engem néz. Sokáig nem hallottam semmit sem, így kezdett elegem lenni az egészből.

-Nem szeretem ha engem néznek, miközben aludni próbálok. -morogtam, majd kinyitottam a szemeim, hogy dühösen ránézzek a fiúra. Mikor nem láttam sehol sem Yoongit, felülve néztem körül a nappalival és az azzal egybekötött konyhában, de sehol sem találtam a szőkét. Eléggé ciki volt, hogy lehordtam a semmiért.

Túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen agyaljak akár egy percig is, így inkább csak visszaestem a kanapé kemény díszpárnái közé és végleg lehunytam a szemeimet, hogy csak másnap reggel nyithassam ki újra.

Másnap reggel:

A szokásos fejfájás mely egy ilyen vad este után szokott rám törni, úgy tűnt aznap elaludt és elfelejtett meglátogatni, mert viszonylag normálisan keltem, pedig readásul még korán is volt.