Boka húga-avagy a Pál utcai lány

Tolvajlás felsőfokon

Az előző néhány napom eseménytelenül telt. Azon kívül, hogy mindent megterveztem a lopáshoz. Mert ez lopás. Nincs mit szépíteni rajta. Mások tulajdonának jogtalan eltulajdonítása, az lopás.

Ez a nap is eljött. Izgatottan keltem, holott tudtam, hogy csak a higgadtság és a hidegvér vezet sikerre.

Amikorra már majdnem eljött az ideje, hogy induljak a vörösingesek gyűlésére, felhúztam a tolvajok egyenruháját, és rávettem egy vörös inget. Hosszú hajam egy sapka alá rejtettem, és elindultam. Szerencsére most nem jött nekem senki.

Amint odaértem, beálltam a sorba, de gyakorlatozásra már nem mentem. Helyette a fegyverraktár felé vettem az irányt. Tudtam, hogy az a féleszű Szebenics töretlenül őrzi, és felhintette homokkal az előtte elterülő terepet. Valahogy csak bejutok!

Már a zászlóval a kezemben léptem ki, amikor meghallottam, hogy engem keresnek. Elrejtettem a vörösingemet, lassan felálltam, és ugyancsak lassan felsétáltam a hídra, és ráülzem a korlátjára.
-Na mi az, kit kerestek? Vagy inkább mit?-lóbáltam meg a kezemben a zászlót. Erre mind rám néztek.
-Elkapni!-ordította Áts Feri, és láttam, amint a Pásztorok egymást és a többieket fellökve rohannak felém. Erre beugrottam a tóba. Jól esett a hideg víz, de erre nem volt időm, a zászlóval a kezemben. A víz alatt kiúsztam a partra, és rohantam a kapu felé. A többiek már ott vártak rám.
-Rohanjatok, vigyétek el a zászlót egy biztos helyre! Ha én is megyek, akkor titeket is elkapnak, és ezt bem kockáztathatom. Viszont kerülőúton menjetek! Na gyerünk!-hadartam, és elégedetten komstatáltam, hogy elrohannak. Visszafordultam, és sietős léptekkel visszamentem. Épp elcsíptem a parancs utolsó részét:
-Keressétek, ne lazsáljatok!
-Itt vagyok, nem vagyok gyáva.-mondtam. Néhány vörösinges felém indult, de ez hiba volt részükről.

Mind a földön elterülve várták, hogy mi fog történni. Hát, jöttek a Pásztorok. Elkezdtem futni, de nem félelemből. Taktikából. Persze azonnal utánam rohantak. Hirtelen egy műájulást produkáltam, kigáncsolva ezzel őket. Felpattantam. Már csak Áts Feri állt előttem. De őt nehéz lesz legyőzni. Főleg, hogy a kisebbik Pásztor is ott állt mellette. Valami nem stimmelt. Hol az idősebb Pásztor? Ekkor valaki megfogta a karom. Olyannyira megszorította a kezem, hogy nem bírtam tovább, és megint elájultam.

Arra ébredtem, hogy valami szorítja a kezem. Egy kötél volt az.
-Á, látom, felébredt a kis tolvaj. Hol a zászlónk?-kérdezte a fiatalabb Pásztor.
-Hagyd!-Utasította a vörösingesek vezére.-Inkább vedd le a sapkáját, hadd lássuk meg, ki ez.
-Ne...!-suttogtam.
A fiatalabb Pásztor levette a sapkámat, így vállamra hullott hosszú, barna hajam. Az arcom is láthatóvá vált.
Ők pedig nem hittek a szemüknek, hogy lány vagyok. A hosszúra nyúlt csendet Áts Feri törte meg.
-Úgy látom, a vendégünk lány. Ez szégyenletes, hogy egy lány ellopta a zászlónkat, és le is győzött minket.
-Talán ha nem becsülnél le minket annyira, akkor erre előbb is rájöttél volna.-mondtam kimérten.
-Itt a kezem, csapj fel közénk!-mondta, mintha nem hallotta volna meg az előző mondatomat.
-Kösz, nem. Inkább maradok a saját csapatomnál.-mondtam.
-Saját csapat? Eszerint tolvaj vagy? Úgy tűnik, igen. És, kit tisztelhetünk bennet?-kérdezte.
-A nevem Boka Anna.

Na itt a szép hosszú fejezet. Örültök neki? Remélem igen. Hát, ezt két tanóra alatt dobtam össze, már írom a folytatást. Most néztem csak, hogy 523 szó. Na jó, mentem. Bye! Anna