A nap további részében csendben ültem a termünkben, vagy lementem az udvarra, ahol pörgött az élet. Híre járt, hogy Shawn beiratkozott a suliba, így minden szünetben körbeállták. Fotózkodtak vele, aláírást kértek, vagy épp flörtöltek.
A suli melletti buszváróban várakoztam arra a tragacsra, ami három éve, mindennap hazavisz.
Már vagy negyed órája ácsorogtam, a táska húzta a vállam, a cipő pedig feltörte a sarkam, amikor begördült az iskola parkolójába A fekete limuzin.
Shawn beszállt az autóba, ami rögtön meg is indult a kapu felé. Mellém érve leeresztették a sötétített ablakot, majd megjelent Shawn mosolygós arca.
- Szia! Buszra vársz?
- Igen. - igazgattam a hátizsákom.
Felemelte a kezét, amin ott virított a Daniel Wellington óra.
- Elvigyünk?
- Nem kell, köszönöm. Megvárom. Biztos mindjárt itt lesz. - motyogtam a cipőm orrát bámulva.
Shawn óvatosan bólintott egyet és már el is hajtottak. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Mindig is nehezen ment a kommunikálás a társaimmal, de ez a fiú... vele más. Vele még inkább nem megy. Megnémulok a közelében, és érzem, hogy lángra lobban a fejem.
[...]
Pár perc múlva megérkezett a busz, ami tíz perc alatt hazarepített.
- Szia anya. - dobtam le a táskám, amint beléptem a házba.
- Szia drágám! Milyen napod volt?
- Klassz. - válaszoltam unottan.
- Milyen az új osztálytársatok? Beszéltél vele?
- Nem... azaz igen. Mondjuk úgy, hogy a padtársam. - haraptam be az alsó ajkam.
- És hogy hívják?
- Shawn.
- Milyen aranyos név! A többiek kedvelik?
- Igen.
- Biztos hamar be fog illeszkedni.
- Igen... - eresztettem el a fáradt sóhajt - Megyek, ledőlök egy kicsit. Kifárasztott a mai nap.
- Rendben kicsim! Aludj jól! - nyomott egy puszit a homlokomra.
Felmentem a szobámba és elterültem az ágyon. A telefonom rezegni kezdett, csak a szokásos. Az osztálycsoportban beszélgetnek.
Kíváncsian belekukkantottam.
"Chriss Tellman felvette őt a csoportba: Shawn Mendes."
"Akkor a pályán?" - írt Chriss.
"Ott leszek." - válaszolt Shawn.
Kimerülten eldőltem az ágyon, és hamar el is aludtam.
