Pompásan indult a reggelem. Nem tudom, hogy csináltam, de bekapcsoltam az ébresztőmet, így szombat reggel 7 órakor teljes átélessél csörgött.
Kómásan kinyomtam ugyan, de balszerencsémre a szundi gombot találtam el, így tíz perc múlva újra belekezdett.
Ezek után már képtelen voltam visszaaludni, így az ágyon szétterülve bámultam a plafont.
Kb. 1 percig.
Halálosan unatkoztam.
[...]
Kb. ugyanígy telt az egész hétvégém, annyi érdekességel, hogy házit is írtam. A matekkal szenvednem kellett egy kicsit, már majdnem rászántam magam, hogy segítséget kérjek anyától, de végül sikerült megoldanom. Vagy nem. Majd hétfőn csak kiderül.
A változatosság kedvéért az osztálycsoportban megint beoltottak, mert feltettem egy (szerintem) kedves kérdést.
"Milyen volt Veronica bulija?"
Erre szánakozó, szidalmazó és viccesnek szánt válaszok százait zúdították rám.
[...]
Apu próbálkozott még szombat este, hátha meggondoltam magam és mégis átmennék, de én megmondtam, hogy akkor se mennék, ha ők lennének az utolsó család a Földön és oda kéne költöznöm, vagy meghalnék.
Inkább a halál.
Szerintem egy kicsit megbánthattam, mert ezután egy jó egy perces csend következett, majd valamilyen kamu indokkal lelépett.
Mondjuk nem is vártam mást.
[...]
Anyu a hétvégén (is) dolgozott, csúcsidő volt a munkahelyén, így reggel 6-tól este 6-ig nem láttam.
[...]
Gondolkodtam rajta, hogy kimozdulok a plázába, vagy a közeli parkba, de végül nem szántam rá magam. Amúgy se lenne kivel mennem. Egyedül pedig nem buli.
