A Négy Nép I.~A Homály Mezején

1.Fejezet~5.rész

Rengeteg étel tárult elé.Koda döbbenten kapkodta tekintetét a sok-sok mennyei étel láttán.Dús ajka résnyire nyitodott.
-Édes Istenem!-nyögte és elismerően bólintott egyet.

Többiek már rég jó kedvűen faltoztak kivéve Beatrix-t a legidősebb lányt.Unottan bökdöste a tányérján lévő zöldséget.Halvány kék szeme ide-oda tévedt.Legfőképp Koda arcára telepedett tekintete.
Koda mosolyogva nézett szemébe ,de a lány azonnal másra pillantott.
Beatrix hófehér bőre azonnal pirossá vált, melyhez élettel teli kinézet társult.
-Mi van Trix.-lökte meg vállát a mellette ülő öccse Cole.-Vörös vagy mint a rák.-kezdett el rajta nevetni.
A két szülő csendre intette a kacagó fiút.
Koda felé hirtelen ezernyi kérdés áradt.Volt mire nem adott  választ ,volt amit erősen ködösített.
-Benjamin Davis az apád?-rökönyödött meg hirtelen Beatrix.Ez volt felé az első kérdése de még ez is véletlen bukott ki belőle.
Koda felvont szemöldökkel vetett egy kosza pillantást a lányra.Majd kissé rekedtes hangon megszólalt.
-Köszönöm szépen a vacsorát!Öröm volt megismerni Mr.Hyde a családját!-mondta illedelmesen a fiú.Felállt az asztaltól és igyekezve elindult.
-Koda várj!-szólt utánna a polgármester.
A fiú mintha szivességet tenne megtorpant és felé nézett.
-Sajnálom bármi is zaklatta fel.Kérem maradjon!-fogta meg a vállát.
-Köszönöm de mennem kell.Viszlát!-intett és kitárta a hatalmas ajtót.

Idegesen rugott bele egy hókupacba mely a fagy miatt már egészen kemény volt.
Ordítva kapott lába után.Fájt neki....de a szíve jobban fájt.
Könny csordúlt végig  arcán ,melyet erősen letörölt.
Szipogva csoszogott ki az udvarból.
Leült egy közeli padra melyet kemény hó fedett.Lehúzta csizmáját és a kevéske fénybe ,melyet az utca lámpája adott, vizsgálta meg a  lábát.
Nagylábujján a köröm kissé berepedt de ennél nagyobb kárt nem szenvedett.

~Egy héttel később~

A fagyos,gonosz várost maga mögött hagyta a fiú.
Vissza se nézett mikor kilépett a városból egyenesen ment a sűrű ,sötét  erdőbe.

Talpa alatt a hó és a letört ágak zörejei adtak némi hangot a csendes vadonban.A fák kopasz ágai még egészen ritkán fonódtak össze.
Az egyik fába egy nyílvessző volt belefúrodva.Tenyere közé fogta és kihúzta onnan.A vesszőn gyönyörű minták rajzolódtak ki.Kodának mind ismretlen volt.Szája tátva maradt és csodálkozva pislogott.
-Szép.Ugye?-hallotta meg maga mögött egy éles,derűs kacajt.
Koda tengelye körül nagy lendülettel megpördült.Egy mosolygós lánnyla találta szembe magát.Arca pirossága a hidegről árulkodott, nevető ráncai előbukkanván,életvidámságról sugaltak.
Azonban e gyönyörű kép hirtelen fagyossá,dühössé vált.
-Kár ,hogy most látod utoljára!-villantotta meg hegyes makulátlanul fehér fogát.Szeme színe átváltott vörössé, megnyalta hibátlan ajkát.
Koda szive a félelemtől majd kiugrott a helyéről.Botladozva lépett hátrafelé.
A lány állatias hangot kiadva kezdte üldözni.
Koda úgy rohant mint még soha.Egy lejtősebb oldalhoz érve jeges hó miatt hason csúszva tette meg a következő pár métert.
Egy bokor álította meg ,melynek ágai tüskékkel védekeztek.
A lány utolérte ,megfogta Koda lábát és kihúzta a bokor alól.
A fiú próbált kapálózni ,de nagy erő bújt mege ebben a kis teremtményben.
Hátamra fordított és ruhámnál fogva emelt a magasba.Gonosz vigyor jelent meg az arcán.