Merlyn lovon ülve vezetett minket az erdőn keresztül. Tiltott és eldugott ösvényeken haladtunk át, olyan helyeken amiket csak ő ismert.
Ennek oka volt, hisz a közutakat a banditák is többször látogatják-gondoltam magamban ,visszatekintve az ezelőtt történtekre, és arra ,hogy miért kerülte el ez, eddig a figyelmünket. Talán azt vártam, hogy a herceg emberei jönnek majd elibünk a határba ,és vezetnek majd át ők, az erdőn. De ennek már úgy is mindegy. Képtelenek voltunk egy idegen, fura ,vörös lányban megbízni.
Időközben ,a kocsi zötykötölése és az erdő némasága álomba ringatott. Jólesett az a kis idő, amikor álmomban újra láthattam országom síkságait és érezhettem a palota, a családom békés melegét.
Pihenésemből egy nagy kátyú rázott fel amibe biztos belehajtottunk. Leilla tudatta velem ,hogy már egy, a város széli fenyvesben járhatunk, és hogy már Merlyn is elhagyott bennünket.
Elhúztam a függönyt, hogy egy kis levegőhöz jussak.Ám ez nagy hiba volt.
A közelben lévő magas fa egyik ágán egy csontváz lógott. Már minden le volt rohadva róla, vagy állatok ették meg. A nyak köré csavart hurok pedig azt jelezte, hogy biztos felakasztották.
Kegyetlen büntetés volt ez ,egyes bűnözőknek.
Azonnal visszahúztam a függönyt.
Rohamos rosszullét fogott el, amit a kocsi zötykölődése méginkább fokozott. Leilla meglátva rémült arcomat, rögtön megszólalt:
-Hercegnő, mi baj van. Rosszul lett? Szeretné hogy megálljunk?
Meg szerettem volna mondani neki, hogy nem kell aggódnia, de egy hang sem jött ki a torkomon. Képtelen voltam szójoz jutni a borzasztó látvány miatt, pedig, nem szerettem volna ha Leilla tudomást szerez ilyedtségem forrásáról.
Tartott hát a rosszullét addig míg a fővárosba, Liederwool-ba nem értünk.
A várost nagy ,kőkapu védte, ami láthatóan áthatolhatatlannak tűnt.
A láncok nehezen, nyikorogva engedték fel a kaput. Lassan haladtunk át az erődítmény alatt.
A kaput védő két őr illedelmesen köszönt, ám sem hangjukban, sem tekintetükben nem látszott a köszöntés öröme. A kapun túl egy másik világ tárult elénk, ami teljesen különbözött a kinti misztikus erdőktől és a furcsa idegenektől is. A rosszullétet a kíváncsiságom váltotta fel. Izgatottan néztem a várost és az embereket. Minnél többet meg szerettem volna tudni az itteniekről, és minden szokásaikról.
-Liederwool volt a főváros ,óriási hely, fallal körbevéve, és teli komor, gazdag emberrel.
Minden egyhangú volt, a házakról birtokokról lerítt gazdáik rangja és vagyona .
A tér nyüzsgött az embertől, viszont vidámságnak csak hűlt helye volt. Sehonnan sem jött egy baráti szó vagy üdvözlés. -
-Őszintén nem ilyennek képzeltem Amaron nagy birodalmának fővárosát. -
Egy tíz perc városban zötyögés után, már kezdett egyre jobban kirajzolódni a dombra épült kőkastély körvonala. A késő nyári hónap igazán kihozta a körülötte lévő fákból a maximumot, a legtöbb vörös ,és élénkzöld színben pompázott.A kastélyt körülvevő kis erdőn egy macskaköves út vezetett föl. A lovak könnyedén trappolva haladtak felfelé, meg sem kottyant nekik egy kis emelkedő a sziklás hegyes út után.
A tetőn a palota szilárd falai ,és úgyszintén ,két őr fogadott minket .
Leilla megszorította a kezem és rámmosolygott, ezzel jelezve izgatottságát.
A kocsiajtót az egyik apród nyitotta ki, aki nemrég jöhetett ki a rácsos nagykapu mögül. Bókolt, majd kinyújtva kezét lesegített a hintóból.
-Köszöntöm a fővárosban, Hercegnő! szólalt meg majd tiszteletből megcsókolta a kézfelyem.
Lassan a palota ajtaja felé kezdett vezetni. Leilla úgyszintén mellettünk sétált ,szorosan követve minket.
Az ajtó előtt álltunk meg, az apród elengedett ,majd a kapu elé lépett és kitárta a hatalmas erődítmény szárnyait.
Csak egy gondolat járt a fejemben-Ezen a kapun belül az új életem vár rám...
Bocsánatot kell kérjek az összecsapott rész miatt, ám nemigazán van időm írni mostanában.😥
De azért remélem tetszik nektek.
Puszi minden olvasómnak!
😘😘😄
