Road to Heaven (HUN)

40 fejezet: A családért...

A szoba sötétje puhán terült, vonta keblére a bent ülő angyalt. Színtelen feketesége még a bézs ballonkabát világosságát is elfedte, eggyé téve mindennel a közelében.

Castiel sóhajtott.

Belső vívódását nehéz volt még magának is elmagyaráznia, miközben kezében saját angyalpengéjét forgatta. Élét párszor felfektette csuklójára, ütőereinek vonalára, de mindig elvette onnan. Halt már meg párszor, bár nem lánya életében. Ez volt az a dolog ami a legjobban aggasztotta. Meghalhat e attól ha felmetszi az ereit, végezhet ez e egy angyallal? Egyáltalán nem akart meggondolatlanul cselekedni.

Újra kezére fektette a pengét, most egy kicsit oda is nyomta. Egy vörös csepp lassan leszánkázott bőrén, majd elapadt a forrás.

Akkor is megtenné, eszmélt rá, ha ez az életébe kerül. Mert Liz jobban számít nála. Nélküle, az ő vérével legalább lehet esélye az életre. Legalábbis remélte. Ha mégsem, Dean megvédi majd mindentől.

Bízott Deanben. Talán mindenkinél jobban. Ezért nem félt elhagyni ezen világot. Hisz mindig lesz majd aki vigyáz Lizre.

Aztán eszébe jutott, hova is kerülne ha megteszi amire készül? A Mennyekben sohasem látta viszont egyetlen halott testvérét sem. Megrázta magát. Bolond. A dolog ezen része érdekel téged a legkevésbé. Az nem fontos mi lesz pont veled, azok számítanak akikért teszed.

Megforgatta a bögrét amit odakészített magának. Liz utálni fogja, csalódott, szomorú lesz. Elbír majd ekkora terhet?

Elgondolkozott, vajon az előző kérdést magára, vagy lányára értette?

Elég! Megmakacsolta keserű gondolatait.

Itt habozik, miközben már rég cselekednie kellene. Hamarosan itt a hajnal. Ha késlekedik valaki felkel, megakadályozza.

Újra kezéhez emelte a pengét. Szíve megdobbant, és összeszorult. Az öngyilkosság nem jó dolog, ötlött eszébe a mondat, amit tanítottak neki egykor.

Ne gondolj semmire! Ne gondolj semmire! Ne gondolj... Ne...

Tétovázva megrántotta kezét.

A felhasadt bőr, hús, és erek ontották magukból a vért. Castiel magához rántotta a bögrét. Minnél több annál nagyobb a hatása.

Behunyta a szemét. Érezte a fájdalmat, pulzált végig a karjában, majd egy kicsi pontban összpontosult az egész. Édes volt, a jóakarat szülte, a szeretet.

Tényleg mosolyog? Tényleg, miközben zihál a kíntól? Nem akarta látni magát kívülről.

Kezdett elnehezedni az egész teste. Olyan nyugalom szállta meg, amire nem is gondolt volna, de jólesett neki. Minden rendben lesz, hajtogatta magának. Megmenti a lányát. Legalábbis közelebb juttatja a megmenekülés pontjához, jót tesz neki. Talán magának is, és testvéreinek is. Megöli magát helyettük is.

Szíve ki akart szakadni a helyéről, képtelen volt már pótolna azt a sok vérveszteséget.

Lassan leeresztette fejét az asztalra. Látta ahogy a vörös folyadék túlfolyik a bögre peremén. Talán ennyi elég, gondolta. Be akarta kötözni a sebet, de túl fáradt volt ahhoz, hogy akár megmozduljon, akár segítségért kiáltson.

Hirtelen megrohanta a pánik. Meg fog halni, realizálódott teljesen benne. Próbálta megragadni a hozzá legközelebb lévő tárgyat mintha életébe kapaszkodna. Egy képkeretre fűződtek ujjai.

A képen Sam és Dean állt az Impala előtt, melléjük odatűzte Liz egyik régi iskolai fotóját is.

Kilehelte a tüdejébe szorult levegőt. Minden rendben lesz. A családért teszi.

Aztán lehunyta a szemét...

 TENSYD  készítette az új borítót, amit nagyon köszönök neki, amit nagyon köszönök neki. (Judast nem dobta fel nekem a Wattpad, szóval őt nem tudtam bejelölni)

Megihletett rajta a mondat: Vajon mi lesz Castiel sorsa? Ez lett belőle. De még ne gyászoljátok...