Dagharth sztorija

1.Fejezet:A kezdetek

Miután hazavittek minket megismerhettük a hét évvel idősebb nővérünket,Primroset.Már amikor meglátott nagyon örült nekünk és annak is,hogy a karjában tarthatott minket.Ujjongott és nagyon boldog volt,hogy végre lettek kistestvérei.

-Velem fognak aludni?-szegezte a kérdést anyánkhoz.

-Ez a terv Prim-mosolygott kedvesen.
Prim rózsaszín,virágokkal borított szobájába be volt rendezve két kiságy.Az egyiken a takarón egy nagy S betű volt,a másikon A betű díszelgett,hogy könnyebb legyen a megkülönböztetés bár ez nem okozott különösebb fejtörést.Én kék szemmel születtem,Aaron szeme aranyszínben ragyogott.Már rég eltervezték a nevünket,de arra nem gondoltak hogy később majd egy D és egy K betű kell majd.Teltek a hetek,hónapok,már lassan megtanultunk járni is -a sárkányok fejlődnek mint az átlag emberek-.A nővérünk sokat játszott velünk,főleg velem.Engem többször ölelgetett és puszilgatott.Ez miatt sajnáltam kicsit Kazrathot,de nem sokat törtem magam rajta akkoriban.Körülbelül hat hónaposak voltunk,amikor Prim valamit észrevett rajtam amikor az ölében tartott.
-Anya!Valami baj van Shawn!-kiáltott.Helena persze azonnal berohant és megnézte,hogy a tesónk mit is gondolt gondnak.A szemem,ami egyébként sötétkék volt most ég kéken ragyogott.

-Ez nem baj...-nevetett.
-Hanem...?
-Shawn szemei azért ragyognak a kéken mert boldog.Ha dühös lenne akkor vörös lenne,ha szomorú akkor fekete...

-Hangulatfüggő?

-Igen...-simította meg az arcomat.-Az öcséd különleges kis sárkány...

Ugyan úgy nőttünk fel mint bármely gyerek,bölcsődébe jártunk,óvodába,majd iskolába.Csak annyit találtak furcsának,hogy érettebben voltunk a korunkhoz képest,de ez persze nálunk normális.A szülőknek volt egy rossz szokásuk a sárkányságból kifolyólag...Emberekre vadásztak...Én ezt mindig is nagyon barbár szokásnak tartottam és rendesen elítéltem...Ha már az élet megadta,hogy nem vagyunk állatok éljünk vele...A tizedik születésnapunknál úgy döntöttek,hogy Aaront is bevezetik ebbe az egészbe.Andre és Helena az éjjel közepén vitték el és csak reggel hozták haza.Hallottam amikor reggel bejött a szobánkba.Láttam,hogy a fehér ruhája tetőtől talpig véres volt,a kezei és a szája is szintén.

-Vadászni voltál...?-kérdeztem mély undorral a hangomban.Összerezzent és felém fordult:

-Azt hittem alszol...Igen,ott voltunk.

-Elfelejtetted az ígéreted,ugye?
-Milyen ígéretet?

-Azt,hogy sosem leszünk olyanok,mint a szüleink!

-Ugyan már Dagharth,ébredj fel!Sárkányok vagyunk,nem emberek...

-De nem muszáj ölnünk...

-Az a te dolgod,hogy mit akarsz!Én nem leszek olyan mint te!

Elöntött a düh.Az egyetlen ember,akiben ténylegesen megbíztam megszegte a szavát...Elég hirtelen haragú voltam mindig is,de ennek legalább volt előjele,hogy mikor fogok elszabadulni:Vörös szem...Aaron megláthatta a készülő veszedelmet,mert a szülők után kiáltott,de már késő volt.Átváltoztam és karmaimmal sebet ejtettem a jobb szeménél.Mély vágást,amiből ömlött a vér.Nem sokkal később arra lettem figyelmes,hogy az én szememnél is keletkezett egy ugyan olyan seb,mint az ikremnél.A sárkányoknál szoros az ikerkapcsolat,ha az egyiket valami fájdalom éri,akkor érzi a másik is.Ha megsebesül valamelyik,megsérül a másik is.A düh hevében nem jutott eszembe,ez nagy hiba volt.Mire a szülők beértek már mind a ketten csurom éresek voltunk.Rohantuk az orvoshoz,ahol ellátták a sérüléseket,de azt mondták,hogy a heg az mindenképp meg fog maradni.Röviden így pecsételtem meg mind a kettőnket egy életre.

Aaron állandóan mágiát használt,hogy elrejtse a csúf sebet,de én nem akartam,én inkább csuklyát hordtam,de persze mire nyolcadikosok lettünk már már büszkélkedett a fiatalkori sérüléssel...