Dagharth sztorija

2.Fejezet:A ballagás tönkretétele

Aaron volt a tipikus stréber,a jó tanuló,aki mindig mindent jobban tud,az "Anyuci-apuci kedvence díj" állandó birtokosa.Én inkább eljártam vedelni esténként,sokszor kimaradtam,nem tanultam.Röviden:Elfajultam.Gyorsan elröppent a tanév és a silány jegyeimet feltornáztam,hogy meglegyen a négyes átlag.A ballagás napján Kazrath a szövegét gyakorolta,amikor én öltöztem.

-Nem lehetne halkabban motyogni?-kérdeztem a zakóm igazgatása közben,de körülbelül mintha a falnak beszéltem volna.Csak mondta és mondta...
-Azt mondtam kuss!-ordítottam kissé ingerülten,mire még a fel-alá járkálást is abbahagyta és rémülten nézett rám.

-Bo-bocsánat...-dadogott értetlenül.

-Gyökér...-forgattam a szemem és kiléptem a szobából.Prim már az ajtómnál állt és végigmért.

-Ferde a nyakkendőd...-nevetett és megigazította.

-Köszi-mosolyogtam halványan,amikor meghallottam anyám hangját:

-Igazán fess vagy kicsim.
-Köszönöm...Repülök,ha nem gond,még veszek virágot a tanárnőnek.

-Rendben,de vigyázz magadra-megölelt.Ma valahogy nem tudtam rá haragudni,csak is a testvéremre.Kimentem a hátsókertbe és mélyeket szívtam a hajnali levegőből.Lassanként ahogy koncentráltam fokozatosan átváltoztam.Az izmaim megduzzadtak,a bőrömet felváltották a vörös pikkelyek,kéz helyett karmokban végződő mancs alakult ki,a láb helyén hasonlóan,a fejemen két jókora fekete szar ágaskodott és a hátamból kinőttek a szárnyaim is.Elrugaszkodtam a talajtól és gyors repülésbe kezdtem.Élveztem,ahogy szabadon szárnyalhatok az égen anélkül,hogy bármiért is aggódnom kelljen.Körülbelül 10 perc repülésre lakunk a sulitól,így hamar odaértem és visszaváltoztam.

-Sziasztok!-köszöntem oda a már ott várakozó társaknak.
-Hali-üdvözölt a leendő cinkostársam,Gary is.-Akkor most rakjuk fel?
-Naná-nevettem és az előadóterembeindultam.Olyan hely,mint egy színház csak kicsibe,nagy színpad,nézőtér stb. . A tervet nem lövöm le előre,a lényeg,hogy a csapda a helyén volt,amikor mindenki megérkezett.A 2. sorban foglaltam helyet Kazrath és Prim között.
-Úgy izgulok...-fészkelődött mellettem a fivérem.
-Aha,és most csönd-fordultam vissza az előadók felé.Telt az idő,unalmasabbnál unalmasabb beszédek sorozata,majd végül Kazrathra jutott a sor.

-Kedves egybegyűltek,tanárok,szülők,diákok...Nagy megtiszteltetés,hogy én...-jeleztem a társamnak,hogy indulhat a parádé.Gary felrohant a lámpák szintjére és meghúzta a színpad feletti kötelet,ami a folyamatnak a katalizátora volt.Egy bonyolultabb csigasor segítségével 5 liter fagyos víz zúdult Kazrath nyakába.Igaz,hogy én is éreztem a víz hidegét,de a röhögés lekötött.A testvérem ott állt megfürödve és az egész közönség nevetett leszámítva a szüleinket és Primet.Szégyenkezve kirohant a teremből,de én még mindig a térdemet csapkodtam.Primrose kérdőn nézve felém fordult:

-Öcsi...Ez te voltál?

-Lehet,de hogy igen az biztos.

-Most komolyan?Ezt miért tetted?A testvéred!

-Igaz,de nem érdekel különösebben.
-Ezt akkor sem kellett volna...

-Nem izgat-rántottam meg a vállam.

Az előadás hátralévő részét lefújták így végre mehettem haza a saját kis szobámba.Kb 20 perccel értem haza hamarabb,mint a család többi része.Kazrath egy törölközőbe bugyolálva lépett be a házba és azonnal a fürdő felé indult,a szülők pedig dühösen felém.

-Hogy tehetted?!-ordítottak le.

-Mit?-játszottam a hülyét.-Nem csináltam semmit...Azt a vizet azért tartották ott,hogy ha valami baj lenne a színpadon...Nem tehetek róla,hogy véletlenül Kazrathra esett rá...

-Tudom,hogy te voltál!!!Prim elmondta!
-Igen?-átpillantottam a szüleim háta mögött,ahol a nővérem szomorúan nézett rám és csak a fejét rázta.-Rendben,köszönöm a megszavazott bizalmat,meg a testvéri szeretet...Mindegy,mi a büntetés?

-Egy hét szobafogság!-jelentette ki fennhangon apám.

-Chhh...-reagáltam le a jelenetet és felsétáltam a szobámba és jó erősen bevágtam magam mögött az ajtót.Nem voltam ideges,de nem akartam látogatókat.Ledobtam magamról az ünneplő göncöt és alsóban elhevertem az ágyamon.Úgy is félbe vagyok egy könyvvel,most nem lesz jobb dolgom egy darabig -persze nap közben,éjjel természetesen megszegem a büntetést-Próbáltam aludni,de persze amikor félálomban voltam valakinek muszáj volt bekopognia.
-Bejöhetek?
-Valamelyik rokonom vagy?-kérdeztem kómásan,mert speciel nem ismertem meg a hangot,hiszen már majdnem aludtam.

-Igen...
-Akkor nem...-dugtam a fejem a párna alá,mert tudtam,hogy engedély nélkül is be fog jönni az a valaki,én pedig nem akartam találkozni senkivel.
-Légyszíves ne fordíts nekem hátat...-éreztem,hogy leül az ágy szélére,de már legalább felismertem a hangját.
-Kopj le... -vágtam hozzá ridegen.
-Nem megyek el amíg nem beszélünk...
-Most is beszélünk,szóval mehetsz...
-Nézz rám légyszíves... -leszedte a fejemről a párnát és megpillanthattam a képmásomat.
-Mondjad,csak gyorsan...
-Miért...?
-Mit miért?
-Miért égettél be az egész suli előtt?
-Ha magadtól nem jössz rá akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.
-Mondd már el... - erősködött.
-Nem...És most kifelé...
-De...
-Kifelé!!!-bömböltem, miközben vörös szemmel meredten rá. Úgy tűnt, hogy ez hatott rá, mert végre magamra hagyott... Nem is kellett más, azonnal elhelyezkedtem az ágyamban újra és már rendesen elnyomott az álom.