Az árnyék |Bungou Star Dogs FF|BEFEJEZETT|

|5|

Ahogy beléptünk az ajtón Atsushi-san megágyazott nekem a kanapén. Alig, hogy lefeküdtem el is nyomott az álom, rémálom.

Újra 10 éves voltam.
Újra ott álltam anyáék előtt.
Újra ugyan az a nap.
Újra megtörténik.
Újra jön Ő.
Újra jön a szörny aki elvette őket tőlem.
Újra és újra és újra...

Veszekedtünk. Anyáék mérgesek rám. Már nem tudom miért. Talán egy rossz jegy miatt.

Nem hallom őket. Csak azt várom, hogy megtörténjen. A fülem zúgott a vértől. Csak néztem, ahogy apa keze pofonra lendül.

De nem ér el hozzám. Egy árny suhan körbe a csuklóján. Aztán a keze leválik. Ömlik belőle a vér és látom, hogy üvölt. De a hangja nem ér el hozzám.

Emlékszem, hogy akkor sírtam. Most nem sírok. Csak nézem. Nézem ahogy vérzik.

Anyám közelebb jön. Meg akarja érinteni apát. De a szörny nem hagyja. Felnyársalja őt egy fekete tüskére. Átdöfte a gyomrát. A plafonig emelte és odaszögezte a testet. Hallom ahogy ropog a gerince, ahogy a tüske fokozatosan átdöfi és kijön a hátán.

Vért köhög és a szeméből meg a füléből is folyik a vörös lé. Apám is csak néz, úgy ahogy én.

Halál félelemmel a szemében nézett rám apa. De ez nem tartott sokáig. Vele is az történt mint anyával. Csöpögött belőlük a vér. Lehet, hogy hörögtek is.

A térdemet átkarolva kezdtem el rángatózni és énekelni. Nem tudom honnan tudtam a dalt, hisz csak egyszer hallottam...

London Bridge is broken down,
Broken down, broken down...
London Bridge is broken down,
My fair lady...

Mint valami őrült. Nem tudtam milyen hangosan énekeltem, hisz nem hallottam. Éreztem, hogy megremeg a padló, mintha valami rá esett volna. Felnézek és látom a szüleim testét és azt, hogy a tüskék vissza kúsznak hozzám.

Tiszta vér volt a padló és a szüleim belei is kilátszanak. Meghaltak. Végük. Megint. Megint megöltem őket.