Az árnyék |Bungou Star Dogs FF|BEFEJEZETT|

|6|

Megint megöltem őket...

-...a! ...na! Luna!-hallom valaki hangját.

-He...!-nézek fel kómásan.

-Luna-chan! Lassan indulnunk kéne. Nem lenne jó késni az első napodon-mondta Atsushi-san.

Nem is fogtam fel, hogy mit is mondott, mivel még mindig az álmomon járt az eszem. Nem értettem miért álmodom most ezt. Mintha a szörnyeteg elő akarana jönni, de valami vissza tartja. De mi lehet az? Miért tartja vissza? Egyáltalán mi ez a szörny? Miért létezik? Miért engem terrorizál?

-Luna-chan?-lengeti meg Atsushi-san a kezét előttem.

-I...Igen?-eszmélek fel.

-Gyere indulunk!

-Hova?-nézek rá értetlenül.

-Az Irodába!-mondja vidáman.-A tegnapi egy prótétel volt, hogy alkalmaa vagy-e...

Egy idő után megint a szörnyön járt az eszem. Már én is kezdtem megijesni tőle. Magamtól. Mindentől.

Egy iskola előtt haladtunk el. Benéztem az udvarra és elfogott az irigység. Én is szeretnék iskolába járni, barátokat szerezni, de amióta a szüleim meghaltak, azóta nem jártam még a közelében se.

Megint az a kép lebegett a szemem előtt, amikor anyámat átszúrja a fekete valami. A halálfélelem apám szemében. Észre se vettem, hogy sírok. A sós cseppek egyre gyorsabban követtém egymást, a végére már alig láttam.

A mellkasom iszonyatosan szorított. Meg kellett álnom. Az iskola kerítésének vetettem a hátam és a mellkasom markolva csúsztam le a földre.

Alig kaptam levegőt. Mintha egy több tonnás valami lenne rajtam és egyre csak súlyosabb lenne.

Égett a torkom és, mintha megremegett volna az árnyékom. Éledezett a szörny, de nem tudott szabadulni. Éreztem, ahogy tombol, ölni akart, de az a valami vissza tartotta.

Ránéztem Atsushi-sanra, aki kétségbe esetten magyarázott a telefonba valamit. Nem hallottam, hogy mit mond. Hogy őszinte legyek nem is érdekelt. Csak azt kívántam, hogy legyen már vége. Roppanjon össze a tüdőm. Legyen vége. Legyen végem.

Úgy éreztem lángol a torkom, ahogy próbáltam levegőhöz jutni. Azt vettem észre, hogy egyre jobban sötétül el minden.