Az árnyék |Bungou Star Dogs FF|BEFEJEZETT|

|2|

-Sajnálom...-mondom és...

És semmi sem törtét. Se fájfalom, se sötétség, se félelem. Ez lenne a halál? Nem érzel semmit? Nem tudsz semmit? Hol a Pokol és a Démonok? Vagy még oda se vagyok jó?

Lassan kinyitom a szemem. Először elvakít a fény, de aztán egy fej körvonala kezd kirajzolódni előttem. A végére már pontosan láttam az arcot.

A barna hajú férfi mosolygott rám. Megmentett? Mért tette? Mit akar tőlem? Ezzel majd zsarolni akar? Repkedtek a kérdések a fejembe.

Utána tűnt fel, hogy nem a főutcán vagyunk, hanem egy kihalt sikátorban. Lassaan körbe nézek és megpillantom a szőke hajút is, akinek egy ér lüktet ahomlokán és valamit idegesen magyaráz.

Nem hallok semmit a fülembe lüktető vértől. Azt is csak tompán érzékelem, hogy a férfi leültetett a betonra és oda ment a másikhoz és a mellkasát bökdösve magyaráz valamit.

Nagy levegőket véve próbálok lenyugodni, ami nagyon nehezen, de sikerült. Így már hallom, hogy miről beszélnek.

-...a hülyeséged miatt megint felborult a napirendem!-üvölt a szőke és egy füzettel csapkodja a másikat.

-Na de Kunikida-kuuun...

-És ez is!-mutat rám.-Minek kellett össze szedni még egy suicide hajlamút?! Pont elég vagy te is!

-Vajon elkövetne velem egy ke...

-Kuss!-üvölt Kunikida.-Még csak nem is áldott! Vidd vissza az árvaházba!

-Öhm...-nyikanok meg.

Mind a ketten rám néznek. Felhúzom a térdem és átkarolom azt. Félek. Nem akarok vissza menni oda. Egyszer már megpróbáltam meghalni. Akkor az ereimet vágtam föl, de észre vették és elmezdtek gyógyszerekkel tömni.

Érzem. Megint jön a szörny aki végzett annó anyáékkal. A kezem a fülemre szorítom. Nem akarom látni, se hallani, ahogy ez a két ember meghal. Miattam...

Pár perc elteltével egy-egy kéz nehezedik a vállamra. Felnézek, de a kezem nem feszem el a fülemtől.

A barna hajú guggol előttem. Mosolyog. Mért mosolyog? Nem halt meg? Ki ő? Felnézek és a szőke is csak komoly tekintettel méreget. Kik ők? Lassan elveszem a kezem a fülemről, mire a barna hajú megszólal.

-Nincs semmi gond. Hatástalanítottam az erődet. Most egy ideig nem tudod, majd használni-mosolyog rám.

-K...Kik vagytok ti?-söpröm le kezeit a vállamról és a falig hátrálok. Nem jön közelebb. Csak ott guggol.

-Jajj! Milyen udvariatlan vagyok!-kap a fejéhez.-Én Dazai Osamu vagyok. Ő pedig a társam, Kunikida Doppo. A Fegyveres Nyomozó Iroda tagjai vagyunk-mosolyog rám.-És te?

-L...Luna K...Kayaba-motyogom.

-Nos, Luna-chan gyere velünk! Mert nem hiszem, hogy vissza akarsz menni az árvaházba.

Dazai-san közelebb jött és a kezét nyújtotta. Félve elfogadtam, mire felrántott a földről. Csak azt nem vette figyelembe, hogy jóval könnyebb vagyok mint gondolta. Ezért nekicsapódtam a mellkasának.

Kicsit lemaradva követtem őket. Hangosan beszélgettek valamiről. Valószínűleg valami vicces dologról, mert Dazai-san sokat nevetett.

-Vennünk kéne neked valami ruhát-állapítja meg Kunikida-san.

-Csak nem járkálhatsz hálóingben-kontráz rá Dazai-san.

Két oldalról elkapnak és elkezdenek hurcolni valamerre. Közben azon töröm a fejem, hogy miért ilyen kedvesek, ott is hagyhattak volna. De nem tették. Helyette még ruhát is vesznek nekem.

Hamarosan megállunk egy üzlet előtt. Dazai-san és Kunikida-san összenéznek. Végül az utóbbi fárdtan sóhajt.

-Haladjatok! Majd kinn megvárlak!

Dazai-san elkapta a kezem és bevonszolt. Az eladók elég furán nézhettek ránk. Vagyis inkább rám.

-Válassz nyugodtan!-mondja Dazai-san mosolyogva.

Bólintom és kissé szégyellősen kezdek válogatni. Végül kiválasztok egy fekete egyberuhát, ami a comközépig ér. A nyak része garbós viszont ujjatlan. Egy fekete nejlonharisnyát és egy majdnem bokáig érő nyári ballonkabátot. Ez is fekete. Kerítek egy melltartót és egy fekete motoros kesztyűt, olyat amine nincs ujja.

Vörös fejjel odaviszem őket Dazai-san-nak aki mosolyogva fizet, majd átrángat egy cipő boltba. Itt is türelmesen megvárja míg kiválasztom aruhadarabot, ami egy fekete, majdnek térdik érő, csatos bakancs volt. A csatok alatt az övcsatot értem, szerintem sejtitek milyen.

Ezt is kifizette, majd ismét megragadta a kezem és tovabb rángatott. Legközelebb már a női mosdó előtt fékezett le.

-Menj! Öltözz át!-mondja folyamatosan vigyorogva.

Bemegyek és az egyik fülkébe át is vedlek. Mikor végzek és megállok a kézmosó előtt, nagyon megdöbbentem. Ugyanis egy másik lány bámult rám a tükörből.

Csak méregettem magam. Szoktam az új külsőm. Nagyon hálás vagyok Dazai-san-éknak. Valahogy meg kell hálálnom!

Kimegyek és megállok a barna hajú előtt és kérdőn nézek rá. Elismerőem bólint és megint a kezem után kapna, de arrébb ugrok.

-Miért teszed ezt értem?-kérdezem.

-Nyugodj meg, Luna-chan-mosolyog.-Nem akarunk semmi rosszat. De mostmár tényleg siessünk! Remélem még bent van a főnök-motyogta az orra alatt.

Össze szedtük Kunikida-san-t és fogtunk egy taxit ami egy magas iroda épület előtt tett ki minket.

Mi ez a hely? Miért vagyok itt? Mi lehet odabenn? Félnem kéne? Esetleg elfussak? Vagy inkább maradjak? Már abban sem vagyok biztos, hogy én tényleg Luna Kayaba vagyok...