1.

728 61 4
                                    

Dr. Katharyna Quinn. Moszkvában született 1991 december 25-én. Beszél oroszul és angolul. Tíz éves kora óta él New Yorkba, és már négy éve jár az orvosi egyetemre, ahol pszichológiát tanul.

Kék szemek, barna haj és enyhén túlnőt frufru, ami állandóan a szemébe lóg, emiatt már régóta szemüveges. 160 cm magas ezért folyton magassarkút hord, amiben nem tud gyorsan menni és gyakran fáj benne a lába. Kávéfüggő és állandóan rágózik, vagyis az egész lakása tele van rágós papírokkal és starbucksos műanyagüvegekkel.

És persze legjobb barátnője (és lakótársa) Holly Lennon, aki a SHIELD egyik ügynöke. Így történt, hogy a gyakornok Quinn egy nap Ninck Fury előtt találta magát és minden lélekjelenkétére szüksége volt, hogy ne essen össze.

- Bo-bocsánat de nem értem. – dadogta.

- Pedig egyszerű – mondta Fury és keresztbe tette a lábait – Ha elválalja a munkát elintézzük, hogy kihagyhassa az utolsó két félévet az egyetemen. És lediplomázhasson.

- És ez mellé kap egy szolgálati lakást és teljes ellátást. – tette hozzá Maria Hill és kedvesen elmosolyodott látva, Quinn arcát.

- Katie lélegezz! Vegyél nagy levegőt! – a Kate mellett álló Holly elkapta a barátnője vállát és megveregette a hátát, mert Katie gyomrába egyszerre hatalmas vákum keletkezett és elkezdte belülről összehúzni a belső szerveit.

- Nem kapok levegőt – nyöszörögte és belemarkol Holly karjába.

- Szedje össze magát Dr. Quinn! – Fury megpróbált komoly maradni, de ez nagyon nehéz volt az örömében fuldokoló Kate láttán. – Ez egy igazán kedvező ajánlat. Kérem gondolja át.

- Hol a csapda? – Holly leültette barátnőjét az kör alakú asztal egyik székére és egy pohár vizet nyújtott át neki. – Nem vagyok szomjas! Válaszoljon igazgató: Hol a csapda?

- Mért gondolja, hogy van? – vonta fel a szemöldökét Furry. Nagyon jól szórakozott.

- Felkérnek erre a munkára, lehúznak két félévet a tanulmányaimból emellett fizetik a lakásomat, a kajámat és a kávémat... és ezek után azt mondja, hogy nincs hátsó szándéka? – Fury háta mögött Maria Hill köhintett egyet és így el tudta folytani a feltörni készülő vigyorát.

- Egy hónap múlva újra tárgyaljuk ezt a kérdést doktornő. – zárta le a témát Fury. – Kérem gondolja át! – egy sárga aktát csúsztatott Kate elé, és mutatóújával megütögette a Bosszúállókat jelentő A betűt.

¥¥¥¥

- Gyűlöllek! Utállak! Hogy tehetted ezt velem? – Kate idegesen járkált fel-alá a pici brooklyni lakás nappaliában.

- Szívesen. – Holly pontosan tudta, hogy Katie haragja nem neki szól. Hanem inkább a dühnek, amit a döntésképtelensége okozott.

- Most mi a fenét csináljak? – Kate mindkét kezével a hajába markolt és belerúgott a földön fekvő párnába.

- Katie...

- És ha elvállalom? Nem kell kifizetnek az egyetemet. Viszont egy évig a világ legveszélyesebb embereivel kéne foglalkoznom.

- Kate...

- De ha nem? Az összes pénzem elmegy az egyetemre és muszáj lesz dolgoznom. De legalább nem kéne attól félnem, hogy egy zöld óriás kidob az ablakon... Viszont nem biztos, hogy kapok még egy ilyen lehetőséget. Végtére is csak 25 vagyok...

Az Ellenség GyermekeWhere stories live. Discover now